Meteorológiai társalgó
Hasznos linkek (és egy infó)
>> Sat24 műholdképek>> Sat24 Magyarország mozgó műholdkép
>> Magyarországi radarképek archívuma
>>Tippelek az előrejelzési verseny aktuális fordulójában!
>>Rádiószondás felszállások élő követése!
>>Észlelés (közeli villámlás, jégeső, viharos szél, villámárvíz, szupercella, tuba, porördög, tornádó, víztölcsér, viharkár) beküldése a szupercella.hu-nak!
----------
Képek beillesztése esetén kérjük azokat megvágni, reklámok, mobilok fejléce, stb. csak feleslegesen foglalja a helyet és áttekinthetetlenné teszi az oldalt - a vágatlan képek ezért törlésre kerülnek.
Fotózáskor kérjük a mobilt fektetve használni, egy keskeny de magas kép egyrészt szintén sok helyet foglal, másrészt a kép sem túl élvezetes.
Köszönjük az együttműködést és a megértést.
Nem kifejezetten. A hónap elején gyenge fagyok voltak, a közepe felé eléggé beenyhült, volt pár esős nap is, de Karácsonykor már hideg volt, mínusz 10 körül, és nappal is fagyott, aztán utána szilveszterkor megint enyheség. Aztán januárban meg jött a világvége.
1986 decemberében a karácsony igazi hideg száraz időszakot hozott majd január elejére jött egy kis enyhülés csapadékkal majd 9-10-11először gyengébb majd erős havazással, szombat reggel kezdett esni és hétfő reggelig tartott a hóesés közben 0 ról -10 re csökkent a hőmérséklet, kedd reggelre kiderült -26 fokos faggyal a következő csapadékhullám következő vasárnap, hétfőn történt, fagypontalatti hőmérsélet mellett 30mm ónoseső esett a félméter hó tetején simán lehetett járkálni, nem szakadt be.
Mert lehet, hogy a hozzászólásoddal nagyobb gond volt, mint az esti modellfutásokkal. Azokkal semmi baj nincs.
Most aszongyák, hogy szombaton, de még inkább vasárnap havazás lehet
nem lepne meg, mert szombaton elutazunk...
Az elmúlt 10 évben most szokott az lenni, hogy kezdődik a keletre és délre való tologatás
Szerbia és Románia készülhet
Viccet félretéve, nagyon ígéretes az előttünk álló időszak! Csapadék tekintetében mindenképp.

Az Archivum a barátod, de megnyugatlak,ha ez is lett volna, semmj jelentősége nem lenne a mostani télre nézve.
wetsom: Érdekes, mert GFS-en jóval délebbre mélyülne ki a medi, ezáltal a pályája is jobb lenne. Már nem az első futása, hogy mélyebbre nyúlana be a teknő.

A déli hozzászólásom nagyobbat szólt, mint az esti modellek. Vajon 1986 decemberében is ilyen sok csapi volt, ciklon dömpinggel? Ha igen, akkor az jó jel.
Ez már nem lenne jó, túl közel a ciklon kp, így max látvány hó a Dunántúlon.
Lehet az több napos is. ( Persze ha lesz megmaradó hó). Nem sok tag támogatja a gyors visszaenyhülést. A hátoldal után okosabbak leszünk. Szerintem ez is eléggé ígéretes futás. Végre pótlódik ott is a csapadék, ahol jelentős a hiány.
0,1 mm lett a vasárnapi napi csapadékösszeg az esti tartós csepergő esőből.
Ezzel a havi csapadékösszeg 0,6 mm-re, az éves csapadékösszeg pedig 406 mm-re emelkedett.
Ilyenkor 600 mm korul kéne járnia időarányosan a sokéves átlag csapadéknennyiségnek, szóval a csapadékhiány már eléri nálam a 195 mm körüli értéket.
Szerencsére továbbra is úgy tűnik, hogy ezen a héten jelentős javulás állhat be térségemben is csapadék terén.
Végre itt is szépen feltöltődhetnek a talajok nedvességgel a bő 2 havi rendkívül csapadékszegény időjárás után.

Na ez mély nyomott hagyott bennem. Reggel suliba menet még semmi, majd kora délután hazafelé már káosz volt az utakon ha jó a memóriam./ Kaposvár/
A friss Gfs nem valami nyerő ide max csak 1 napig maradna meg a hó! Remélem a korábbi verziók jönnek be!
GFS 12h futása szerint még hamarabb lenne váltás.
Ide nézve egy szuper kimenet lett.
Ide nézve egy szuper kimenet lett.
1998-ban kissé másként festett december 5. napjának időjárása. Néhány megjegyzés az időjárási naplómból.
Az előző napi, december 4-i havazás országos, összefüggő hóréteget eredményezett, amelynek vastagsága:
- átlagosan: 5-15 cm, helyenként 20-25 cm
- DE. Kékestető: 42 cm, Bánkút: 30 cm
Jászberényben 15-17 cm-es hóréteget mértem. 5-én a NY felől már felszakadozott a felhőzet, de a K-i határszélnél még este is szállingózott a hó. Este a derült hófelszín hatására többfelé képződött zúzmarás köd. Nappal jelentősebb olvadás nem volt, 22 órakor pedig általában -1; -5 fokot mértek, de a hosszabb ideje derült Zalaegerszeg már -10 fokot jelentett (akkoriban - néhány évig - 22 órakor is volt körzeti időjárás jelentés).
Mostanában valahogyan nem jönnek az ilyen helyzetek, decemberben pedig pláne nem. Na de majd idén!

Tök mindegy, mert annak a hónak úgyis kisebb a nedvességtartalma.
Minél magasabb a hőmérséklet, annál több vízgőzt tud felvenni a légkör.
A pengeél helyzetet hoztam föl példának, mely nem -3 vagy -5 fokon, hanem 0 fok körüli hőmérsékleten fordul elő.
Ez igaz a T850-re, T925-re vagy éppen a 2 méteren mért T-re is.
Szolnok jó a konvergenciás front mögötti vagy visszapörgő helyzetekben, mikor már vaskosan fagyos a légréteg, de ez nem pengeél.

Elmúlt 12 évben 3!! Olyan alkalom volt itt Szolnokon amikor -3 foknál melegebbnél esett legalább 5cm, miközben több mint 10 alkalom volt mikor -3 nál hidegebben esett több mint 5cm hó, ráadásul a 10cm feletti “nagyobb” havak (2013 márc kivételével) mind -5 foknál hidegebben estek.
Nem! Szerintem többségében 0 fok körül hullik a nagy hó.
A jó kis pengeél szituknál.
Meg hát tartósság szempontjából jobb a vízes hó.
Ugyanis ha lehullik -5 fokban 30 cm porhó, az másnapra közel a felére eshet össze, mert kevesebb nedvességet tartalmaz, míg a 0 fokon lehulló 30 cm vízesés hó több nedvességet tartalmaz, és ha nem érkezik a lángszórózás, akkor nagyon szívós tud lenni még mindössze mérsékelt hideg mellett is.
Nyilván számít a harmatpont is sokat.
Ha tartósan negatív, akkor sokáig megmaradhat a hó.

Szerintem 2012 is kivétel. Legalábbis a -10°C körüli két méteres magassági hőmérséklet melletti erős havazásból erre következtetek.
87', 03', 09' ezek a kivételek, többségében -5 fok körül esik a nagy hó.
De a hőmérséklet különbség nem számít? 87-ben azért volt egy kis deltaT.
Nem néztem az archívumot, de talán +5 T850 után jött a -20 T850.
Akkor a delta T850 25fok is lehetett. Most 15fok körül lehet majd.

A legnagyobb havak itt általában -5 fokos 850 körül szoktak esni, ez mindig is így volt és így is lesz. Ha -15 fokos 850 jönne, akkor az lenne a bajod, hogy nincs hó.
Ha megköveztek sem tudok másként nyilatkozni. Bármilyen jó lehetőségnek is tűnik a következő hét, én úgy látom, hogy komoly hideg nem lesz a környékünkön. A komoly hideg alatt -15/-20 T850-re gondoltam.
Valószínűleg a Dunántúlon lehetnek olyan tájegységek, ahol gyönyörű téli idő lesz, de a Mátra előterében jóval rosszabb feltételekkel indulunk.
Az ECM ide is kecsegtető (keddtől), de majd meglátjuk.

Az tény, hogy sokkal biztatóbb a helyzet, mint 1-2 nappal ezelőtt volt, de még messze nem garantált a havazás. Bár a GFS fő futása már viszonylag korán 0 fok alá bukik, a tagok többsége illetve az átlag csak jóval később érné el a bűvös határt, amikorra már a csapadék nagyjából elfogyna. Vagyis az esély megvan a havazásra (már ez is tök jó) de én ide a Dunántúl keleti részére egyelőre azt tartom valószínűbbnek, hogy a már viszonylag biztosnak látszó csapadék döntő többsége folyékony halmazállapotban fog lehullani.
Amúgy viszonylag jól indulunk a jövő heti szituval kapcsolatban.
De ez semmit sem jelent, utóbbi években pár banánhéjon elcsúsztunk.

Az "ez nem komoly hideg"- már elég ahhoz, hogy az ember társalgásba kezdjen akkor, ha már itt azzal jövünk, hogy ez egy társalgó.
Megkérdeztem tőle mi az a komoly hideg? Mit jelent? Melyik légrétegben kell jelen lennie annak az ismeretlen értéknek, ami miatt komoly jelzőt kap a hideg....Nem kaptam rá választ természetesen.
Szóval itt ne gyertek azzal, hogy ez egy TÁRSALGÓ! Nem társalgás ez. Egyoldalú fröcsögés, és az egyoldalú fröcsögés egy TÁRSALGÓBA nem kell, sem ide, sem személyesen! Így bármennyire fájó is ez, igen ignorálni kell!
Arra ott a facebook üzenőfal és még számtalan platfrom! Erről ennyit!

Uristen… 

Téma lezárva. A többi már csak a berényi betyáron múlik.

Azta mindenit! Nagyobbat szólt a pesszimista hozzászólásom, mint egy havas modell futás.
Azzal zárnám a pert, hogy remélem este 6 után kétszer ennyi hozzászólás lesz, de akkor már nem én, hanem az időjárás lesz a fókuszban.

Januárban semmitmondó T850hpa (azt hiszem -5 körül volt) mellett az előrejelzett +3 fok helyett mínusz 5 fok lett délben, 10 cm-es hóréteggel.
Nem kell vérmes hőmérséklet a téli helyzethez.
Sokszor hoztam föl példaként a januárt, de csak azért, mert az a legfrissebb tapasztalat azzal kapcsolatban, hogy a modellekre jellemző, hogy magasabb T2m-t várjon, mint ami ténylegesen lesz, ugyanerre jó példa az is, amikor a medence jelleggel nem számolnak például egy hidegpárnás helyzetnél.
Nagyon jók a modellek, ígéretes a csapadékos jelleg, ígéretes, hogy 168 órán belül járva nem széthúzás, hanem egymáshoz közelítés jellemzi őket.
Nyilván a hét közepe felé fog kitisztulni, hogy milyen irányba megyünk el, de jelenleg abszolút jól állunk szerintem. Tény, hogy ide keletre később érkezne meg a hó, de izgalmas lenne figyelni, hogy hol jár a halmazállapot-váltás, és kimondottan örülnék, ha egy hét múlva ugyanekkor havas képektől roskadozna a fórum.
Szívből kívánom mindenkinek, hogy hosszan élvezhesse a várva várt havas helyzeteket. Egy december 11 környéki téltámadás még csak megkésettnek sem mondható.
Hajrá tél!

Őszintén szólva nem értem miért megy a fenyegetődzés a kitiltással, ezért a mondatért: "Ez nem komoly hideg. És még, ha meg is valósul ez a forgatókönyv, utána jöhet a könyörtelen enyhülés."
Ez egy vélemény. Lehet, hogy sokaknak nem tetszik, lehet nincs modellfutásokkal megalapozva, de valljuk be naponta lehet ilyeneket olvasni a metnet társalgó fórumán, és szerintem nincs ezzel baj. Ráadásul nem zárja ki a hideg lehetőségét, csak nem optimista.
Nézzünk néhány véleményt: "Igazi pengeél szituáció. Csak most jó lenne ha a hűvösebb, havasabb forgatókönyv valósulna meg."
Vagy ez: "A Gfs havazást mutat ugyan, de plussz fokban azzal meg sokra nem megyünk! Viszont az Ecm jobban néz ki jovő hétre! Bizok a legjobbakban."
vagy ez: "Itt átvitte 30mm esőbe, amire ideér a hideg elfogy a csapadék szitu. Úgy érzem lesz itt köröm rágás még rendesen "
vagy ez: "Ez a vasárnap egyelőre, ha egyáltalán lesz belőle valami nagyon az a szitu, hogy mire elég hideg lenne a csapadék nagyja elfolyik. Visszapörgés meg már nem érne ide. "
és a többi, ésatöbbi.
Szerintem erősen szubjektív a kitiltással való fenyegetődzés.

17 éve itt vered magad, mindig ugyanazt a műsort nyomod évszaktól függetlenül és még nem ragadt rád annyi majd' 2 évtized alatt, hogy téged még ebből a hozzáállásból 117-edjére is "kitanítsunk"? Nem nem. Az lesz, amit Coontac írt, vagy mehetsz a Régi Szellembe te is.
Pontosan 5-ször lett elvéve a fórumjogod az itteni pályafutásod alatt, mindannyiszor ugyanazért. Ennél kitartóbban csak Bakonyvárt próbáltuk tanítani 
Szóval ez az oldal eddig is ilyen volt, és ezután is ilyen lesz: az alaptalan baromságokat próbáljuk kiszűrni, aztán ha nem megy szép szóval, megy erővel. Szörnyű világot élünk, tudom jól, de próbáld kicsit magadat moderálni, és akkor még karácsonykor is be fogsz tudni írni ide. Deal?

Én meg 2002 óta követem,na és?? Az a probléma,h te mindig ugyanúgy,csak a rosszabbik forgatókönyv szerint látod a jövőképet,de ami a legfontosabb,abszolút nem vagy hajlandó reálisan elemezni. Kijelentő módban beszélsz közép,és hosszútávú be nem következett lehetőségekről,miközben a feltételes mód használata a célszerű ilyen időtávban,mivel homlok egyenest más kimenetelek is lehetségesek. Az,h máshogy látod a dolgokat,vagy félreértelmezed,és kijelentő módban beszélsz,pont abból fakad,h nem vagy hajlandó tanulni,reálisan elemezni. És ennek fejében,még nekimész a moderátoroknak is,ami sosem jó ómen! Ha azt szeretnéd,h tanítsanak,akkor hagyd nekik,kérdezz tőlük,h ők hogyan ítélnek meg szituációkat,vagy régebben itt lévőktől,mert fog mindenki segíteni,ha leszállsz a magas lóról,mert egyenlőre hónapok óta ámokfutás,amit itt rendezel. Pont most jöhetnek izgalmasabb időszakok,amikor lehet elemezni bőven,és valódi kommunikációt folytatni a többiekkel,h hogyan is érdemes értelmezni a modelleket.
Nem is kell nagy hideg a havazáshoz. Pl egy baba 850/1000 retoppal bőség zavara tud lenni a -1°C is
Ne haragudj, de nem értem a kirohanásodat. Azt írod hogy mégha be is jön ez a mostani előrejelzés, utána jöhet is az enyhülés. Havazás elmúlta utáni 2. nap T850: Link 3. nap T850: Link 4. nap: Link
Konkrétan ha ez bejön, napokig havas lesz a táj. Utána levő időszak meg még a leendő havazánál is nagyobb lutri!
Ezen mit kell tanítani? 17 éve követed az oldalt!? Folyamatosan mindig a legrosszabbat látod a jövőben, modellektől függetlenül...

Na hagyjál már, miért nem írhatom le a véleményem? Mik ezek a szankcionálások?
Ez egy társalgó, ahol valaki így, valaki úgy látja a jövőképet. Mi ezzel a probléma?
17 éve követem az oldalt, és mindig megdöbbenve tapasztalom, hogy egyes moderátorok mit képzelnek magukról.
Sokan vagyunk itt amatőrök, akiket érdekel az időjárás, és elmondjuk a véleményünket, de ha valamit félre értelmezünk, vagy máshogy látunk, akkor tiltás van részetekről, meg fenyegetés, ahelyett hogy tanítanátok Bennünket.

Cikket nem találtam korábban erről a helyzetről, és sokan nem is emlékeznek már erre a szitura, vagy ha igen, hiányosan, ill. nem is maradt meg sokaknak annyira ez a helyzet, hisz országosan nem szólt nagyot ez a szitu.
Kb. a Pilisben szólt a legnagyobbat mind lehulló hómennyiség, mind szélerősség, és hófúvás tekintetében.