2025. május 07., szerda

Bioszféra

Adott napon: 
Keresés:
#25350
Ma akaratom nélkül is madármegfigyeltem. Olyan fél-egy órája húztak el felettünk a darvak szép V alakban, szinte pontosan dél felé, nagyon pici nyugati irány is volt benne.
#25349
Nem vagyok jogász, de úgy vélem a Jog önmagában tiszta fogalom. Jogrend nélkül nem létezhet egy társadalom feltéve HA részrehajlás nélkül betartják és betartatják. Rendet teremteni és visszaélni egyaránt lehet vele. A jog alkotójától és alkalmazójától függ minden, nemegyszer milliók sorsa. Jókai anekdotája nagyon ideillõ:
"Pöre volt az oláhnak, mégpedig aligha igazságos, minélfogva kényteleníttetett magát valami ügyvédhez utasíttatni. De mire odaért, már akkorra elfelejtette régen, hogy miképpen hívják akármi nyelven azt a hivatalt, amit az ügyvéd gyakorol. Minélfogva rábukkanván annak lakására, ezen szavakkal köszönt be hozzá:
– Dumnye! Kend az az ember, aki pénzért szokott hazudni?
"
Forrás: Link Jókai: Az önkényuralom adomái - A prókátor
#25348
Nálunk fekete takarófólia hatása érvényesült, az, ha kisüt a Nap, sugározza a meleget. Meg a gyomok ellen is hatásos.
#25347
Az erdõk túlzott mértékû írtása engem is felháborít, és sokan az erdõfelújítás részének tekintik. Jó tudomásul veszem, hogy bizonyos betegségben szenvedõ fákat, erdõrészleteket fel kell újítani, meg tízéves erdészeti tervek, stb.. de nekem senki ne próbálja megmagyarázni, hogy az normális, hogy a vértesi erõmûbe 5 percenként fordul egy pótos szerelvény, amely viszi be a Vértesbõl a tölgyeket. Anno a Mecsekben (persze nem csak ott) láttunk brutális tarvágásokat, az évgyûrûket megnézve 40-50 éves tölgyeket vágtak ki. Persze vitték a pécsi erõmûbe.

Jó, tudom, ez sem egy fekete-fehér téma, de ami mostanában zajlik ezen a téren, az véleményem szerint abnormális.

Nem tudom, pl Gábrusz, te a Zemplént járva mit tapasztalsz errõl?

És persze ez a tevékenység csak pár embert gazdagít (Kapolyi féléket, stb), nem pedig tízezreknek ad munkát, bár ennek árán sem szabadna ezt tenni.
#25346
Csigabiga: õ is Természet gyermeke, ha tetszik - mûremeke nevet Sokféle csigát/csigaházat látni, sajnálom hogy a májmétely jut elõször eszembe ha csigát látok...
#25345
Noli úgy legyen In aeternum Amen nevet
Egészségileg elvagyok ahogy lehetek, alaptermészetem is vidám, még tudok nevetni. Sajnos a két kisebb fiam miatt szeretetbõl rúgtam egy akkora öngólt hogy magam is csodálom. Ha más tesz ugyanígy, simán lehülyézem. Tudom sokaknak van komoly gondja, nem sírok de rám is fér egy kis jókívánság, köszönöm szépen nevet
#25344
Egyetértek!
Sajnos nyugodtan kiterjesztheted a dühöd okát az egész világra... :-(((
#25343
A jog az erõsek uralmi eszköze a gyengébbek felett.Lehet,nagyon cinikus ez a megállapítás,de van benne igazság.Persze,a joggal a hatalmasok bizonyos status quot hoznak létre,kompromisszumokat,melyek valamennyire õket is kötelezik.De olyan még nem fordult elõ a világtörténelemben,hogy a jog megakadályozta volna a hatalmasokat valaminek a megtételében,amit meg akartak tenni.Ilyen esetben a törvényt szokták átszabni úgy,hogy az megfelejen a Nagy Ember igényeinek.Erre példa a gyõri Audi esete.
Egyébként ahogy Magyarországon az élõ természettel -például az erdõkkel- bánnak,az bicskanyitogató,s emellett végtelen butaságról tesz tanuságot.Alig múlik el hét,hogy ne dühöngenék emiatt.
#25342
Valóban gyönyörû a csigád!
Bölke: Nagyon szépen köszönöm, hogy megnyugtattál, vagyis hogy nem feledkeztél el a hangról!
#25341
Gyönyörû a mintázata!
#25340
Lordom, én csak azt kívánom Neked, hogy életed hátralévõ 40 évében soha ne legyen ennél nagyobb gondod! :-))
#25339
Jó étvágyat hozzá! :-)
#25338
Igen, az most már úgy néz ki "nélkülözhetetlen". Könnyen lehet, hogy ez egy világjárvánnyal fog megvalósulni valamikor.
#25337
Hú, én még lógok neked egy gönci vadhanggal (ami lehet, hogy hiúz volt), Biztos emlékszel, pár hete mondtad, hogy összehasonlítás végett küldjem be.
Most valamelyik nap megteszem, csak ritkán vagyok a régi otthonomban és ott van valahová lementve.
#25336
Meglõttem a gubbasztó csiguszt. Színezete távolabbról sárgás-drapp hatású.

beillesztett kép


Leszámítva a kis "tetõkupolát" és azon a "csúcsdíszt", neki három szintes háza van nevet Messzebbrõl simának ható háza közelrõl "rendes" csigaház. Csúcsáról lepattant egy darab, esetleg le is eshetett a teraszra. Körmérete kisebb mint 2 cm. Hosszú és veszélyes utat tett meg. Jól példázza hogy türelemmel és kellõ kitartással bárki felkapaszkodhat a maga erejébõl mások kihasználása nélkül nevet
#25335
Én a múlt hétvégén raktam fölé egy fóliát (egyik felét két karóhoz kötöztem, a másikat pedig csak simán földre tettem nehezékekkel), megelõzendõ azt, hogy az esõ lenyomja a földre és elrohadjon. Lehet, hogy a fólia a hõt megtartva segítette az érést ezen a héten, mert sok napsütés és meleg most sem volt. Pont egy hete még így nézett ki: Link
#25334
Gábrusz vidám

Tulajdonképp azért figyelem, mert már egy hete rácsodálkoztam a nyugatra nézõ erkély lábazatán ami meglepõ magas egy csigának (hosszú nyílt utat kellett megtennie, közben elviheti madár letépheti szélroham). A rákövetkezõ napon napokra eltûnt. Kedden fedeztem fel a DK-i házfalon. Azóta ott gubbasztott kb. erkélymagasságban ma reggelig, amikor kissé lejjebb ereszkedett nevet
#25333
vidám vidám vidám
#25332
nevet
Szerintem azon filózik, mit akar az a valaki, akinek ekkora háza van és mégis az övét bámulja. kacsint
#25331
Nekünk is van pár szem. nevet Hátha megérik. Bár ebben a szürke idõben....
#25330
Friss eper: Link nevet
A múltkori nagy esõt szerencsésen túlélte, azóta lassan tovább éreget, bár a ma kezdõdõ borongós, egyre inkább párás idõ nem fog neki kedvezni.
#25329
Kissé gyerekes kérdés, vajon mit csinál a csiga amikor napokig nem megy semerre, pár nappal késõbb már kissé odébb vesztegel? Kedd óta átsiklik tekintetem reggelente a ház falán gubbasztó mozdulatlan csiguszon (ránézésre tagolatlan sima kónuszos házán vékony spirálokban futó fekete-sárgás pigment), azt hittem nincs már benne élet. Ma reggel feltûnt hogy tegnap este óta 4 arasznyit elmozdult átlósan lefelé, sejtelmem sincs hogy miért. Látszólag semmi oka nincs rá, azzal is meglepett hogy él. Találgatok (pld. emészt, követi a Nap szögváltozását) esetleg többet tud valaki?
(Napok óta figyelem a házfalon, mert fotózni akartam. Eléggé magasan és sötét helyen volt. Éjszaka vagy hajnalban valamiért alacsonyabb és könnyen elérhetõ helyre mozdult.)
Jó napot, jó kedvet Mindenkinek nevet
Ui: tudom vannak ennél nagyobb hétköznapi gondok szegyenlos Bolond egy természetem van, jelentéktelen apróságokon/változásokon is elfilózok ha kell ha nem...
#25328
Attól még szép vagy tényleg laza laza
#25327
szegyenlos szegyenlos Floora reagáltam..
#25326
Igen, Te is szép vagy nevet
#25325
Nekem szent meggyõzõdésem, hogy ahhoz, hoyg valóban jól mûködõ és egészséges világunk legyen, tuti kell egy világkatasztrófa elõbb. Akkor talán pár generáción át a maradék észnél lesz. Azok a romantikus és naív elképzelések, amik a filmekben lejönnek, nem fognak mûködni... A katasztrófák ELÕTT sose fogunk össze, akkor is lesznek nyerészkedõ haszonlesõk, ahogy mindig is voltak...
#25324
Nem semmi méretek! Nem voltak kukacosak?
#25323
Rizikéim:

Link
helyenként egy-egy barna nyálkásgomba is becsusszant.

Méretes rizike (18 cm)
Link
#25322
Igen, mondjuk nem is tudom, miért kell meglepõdnöm ilyen dolgokon. A politikusokkal kapcs. gyakorlati ötletedet részben én is osztom, és sok más világproblémára ez jelentené az egyetlen megoldást. Asszem rögtön meggondolná a haszonlesõ, hogy politikusnak megy-e, vagy sima no-name szélhámos lesz belõle, asszem az utóbbit választaná és még így is sokkal jobban járna az adott ország.
Most már csak 2 dolog (vagy-vagy) terelhetné jó útra a világot (szerintem), de ezt most nem részletezném, mert ilyen fórum nincs is, meg egy határidõs melót el kéne kezdenem végre. Meg félek, nagyon durva vita kerekedne belõle itt, meg egyébként is én is csak fõ vonalakban gondoltam ki és lehet, csak kinevetnének érte.
#25321
De bizony lehet, szereti a tölgyest, ráadásul a körkörös sávok a kalapon is ezt bizonyítják. Erõs édeskés lisztszagnak kellene lennie, és akkor tuti.
Viszont egy valami gyanús: túl teltnek látom, bár ez a mostnában lehullott csapitól még simán lehet.
#25320
Hûha! Ezen rajta van az éves gombás rizs szükségletünk gombaanyaga. :-) Picit várni kell, míg megnõnek. :-))))
#25319
Egy ilyen fát hazavinnék laza
#25318
Ej de szép: Link

Én is. nevet
#25317
Esetleg egy "jó" viaszfehér tölcsérgomba nem lehet?
#25316
Voltam ma egy kicsit gombázni,óriás pöfinek örültem volna, de ehelyett rengeteg Szürke tölcsér,tarlógomba meg talán csoportos tuskó gomba.Csináltam 1-2képet,de sajnos fogalmam nincs hogy kell feltenni!?
#25315
Astral kosarára reagáltam


Az enyém talán valami pereszke lehet...
#25314
Ez biztos nem rizike!
#25313
Tejszerû nedve van?
#25312
Szép rizikék, úgy látszik errefelé most sok van...

Link
én szeretném ezt meghatározni. kedden láttam a gombavizsgáló elõtt is valakinél, tölgyes-kéttûs-galagonyásban találtam
#25311
Akkor én ezért nem találok laza
Az elmúlt napokban 3 percem sem volt, majd talán jövõ héten.
Na meg decemberben laza
#25310
Na most nézem, elfelejtettem reagálni..
Köszi szépen a magyarázatot!
Nagyon érdekes ez a téma.
#25309
Amint azt a gyõri audi példája mutatja, a nemzetközi védettségi hálózat részeként létezõ Natura 2000-es terület sem garancia arra, hogy ne építsenek rajta valamit a Természet kárára.... A Natura 2000-es területek nem csak a hazai jogban jól leírtak, haem ráadásul EU jog is védi... Szóval ez se segít ebben a helyzetben. Talán az segítene, ha minden korrupt politikust és hasonló döntéshozót a kenõpénz átvételével egyidõben azonnal kivégeznének, így nem volna lehetõség a területek átminõsítésére sem, legyen az homokgyep vagy tõzegláp...
#25308
Törvénybe kéne foglalni (ennek is vannak azért hátulütõi nyilván), hogy mikortól tekinthetõ valami lápnak. Pl. ha ez és ez a faj megtalálható benne, vagy ilyen és ilyen társulás, stb. És akkor kevesebb vita lenne és az ilyen ganéj társaságok, mint a (f)osan kussolnának. Láp, ergo ex lege védett, csá..
#25307
Azt vélem sokan lemondanak sok mindenrõl, friss zöldségrõl is (ami a vegetáriánusokat különösen sújthatja). A szõrmeproblémát bonyolítja hogy a forró égövek alatt élõket hidegen hagyja, max. egy afrikai vagy amazonasi törzsfõ formálna jogot leopárd-jaguár bundára. Ezeket primitívnek ítélik mert a kiváltság jelzésére magára ölt egy lenyúzott bõrt. Civilizáltan feldolgozva, kifinomult módon formálva ruházattá az már igen. Igaz ugyan ehhez nem elég egy szõrmés állat leölése, max. háromméteres grizzly "adná ki egyben" csakhogy az ellenkezik nem úgy mint a lebunkózott fókák nevet Hideg égövön jól megtenné a megszólalásig hasonló mûszõrme, de hát az snassz mint gyémánt helyett üveg fülönfüggõ. Több az elõbbre való gond és megosztottság minthogy megölt állatok bõreit magukra öltõk jogait kezdjék nyirbálni. Elõbb jönnek a dohányosok, kerékpárosok... a sor hosszú és egyre újabbak születnek ami további elkülönülõ kis csoportokat hoz létre. A tömeg kiszámíthatatlan mert olyan mint az árvíz, földet termékenyíthet és pusztíthat egyaránt. Ellenben néhány táblákkal vonulgató embert nem vesznek komolyan.
#25306
Link
#25305
Lordom, ma már minden a jólétet kifejezõ jelkép lett, még a friss zöldség vásárlása is... Annyi de annyi mindenrõl le kéne szoknia ennek a fene nagy civilizációnak. :-(((
#25304
Szép, az biztos. Köszönöm!
#25303
Mester, ilyenkor a hülye is talál. Majd decemberben... az edulis...
#25302
Sokan hordanak állati eredetû szõrmebundát pedig a mûszõrmék kiválóan pótolják. A gond az hogy jólétet kifejezõ "nekem telik erre" jelképpé vált, mert ezeknél sokkal többen vannak akiknek nem telik fókabundára. Úgy vélem az ilyen fajta fizetõképes kereslet lényegesen alacsonyabb mint egy zsebpénzbõl is megvehetõ kisállatra pld. hörcsögbunda-aranyhörcsög arány (20 eFt - 450 Ft). Egy kedves kis jószágot vélhetõen többen és gyakrabban vesznek, mint aki bundába öltéshez több hörcsögöt ölt s döglött hörcsögbõrt ölt.
#25301
Szürke papsapkagombának kéne lennie... csak nemigen említik a fenyvesben való elõfordulását. De szerintem attól még az, vannak a neten tûleveles képek is. Kicsit "nélkülözött" fajnak tûnik. Még az is vitatott, hogy mérgezõ-e.

Utolsó észlelés

2025-05-07 21:11:40

Kõszeg

10.8 °C

RH: 76 | P: 1015.3

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

139227

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 42. sorozata

MetNet | 2025-05-01 14:48

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 42.