2025. március 06., csütörtök

Metnet találkozók

Adott napon: 
Keresés:
#10041
Kissé bajba kerültem a gerecsei túra tervezése során, mivel kedvenc részeimet (melyek geológiai szempontból a legérdekesebbek, pl. kiváló õsmaradványokat is gyûjthetnénk errefelé, a Nagy-Gerecse, Kis-Gerecse, Pisznice környékén) egy nap alatt nehéz volna tömegközlekedéssel megjárni. Meg lehetne, de abból rohanás lenne...

Úgyhogy helyette a hegység délnyugati részén, egyöntetûen triász mészkõ- és dolomithegyeken találtam ki egy kényelmes sétát, az igények alapján DECEMBER 9-re, vasárnapra, Tarján és Tatabánya között. A táv kb. 11 km volna Koldusszálláson és a Kopasz-hegyen keresztül, majd a Turultól, reményeim szerint színpompás naplemente látványa mellett a városba visszaereszkedve. [a legmagasabb pontok 350 m körüliek, így közel sem lesz olyan fárasztó, mint a börzsöny-túra.
Ez természetesen nem kõbe vésett terv, ötleteket, véleményeket szívesen veszek - és mindenkit szeretettel várok!
#10040
A felmászást bármely év, bármely évszakának, bármely napjának, bármely napszakában érdemes megtenni.nevetKödben is, éjjel!kacsint
#10039
Ha meglátom ezt a képet, mindig elhatározom, hogy felmászom a toronyba! :-) Addig is kárpótol e kép. :-)
#10038
Mikor lesz a következõ metnet találkozó?
#10037
Tömören pontosan errõl van szó!nevet
#10036
Akkor nem hiába járattuk a szánkat annyit!nevet
#10035
Eszméletlen jó kép, lehet itt szerénykedni, de akkor is ez a helyzet. nevet
#10034
Ha nem jön közbe semmi, szeretnék én is csatlakozni. Elvileg mindkét nap megfelel. nevet
#10033
Hehe, na majd a következõn bevezetlek a dobási technikákba is! vidám EGyébként én is várom a képeket, mdávid nem nagyon akarja eddig közzétenni sehol, azóta senki nem beszélt vele, de a taxiban, amivel hazamentünk még egyben volt vidám
#10032
Ne legyen rossz érzésed egy pillanatig sem, megérdemelten került az a kép a címlapra nevet
LAM: az oldal máris a kedvencek között van nevet
#10031
Dávid te, hallod-e!nevet
Érzéseink azonosak.Borkától Kutatóig - nem sorolok fel mindenkit - valóban sok remek kép közül válogathatunk a galériákban.Ám mindenkit nem tudok beregisztrálni a szerzõk közé.Drákói szerkesztõi törvények.nevet
De!
Van mire szerénykedned.Nem az ellenpólusba állításként emeltelek ki e "piadesztára".Ha ez az egyáltalán.kacsintIsmervén a többieket, a bioszférát látogatókat (a fórumot és a valódit egyaránt) sokszor elhangzott, nem csak tõlem (lásd mecseki képek a visszatekintõben), hogy a képeid élõek, megkomponáltak, egyéni látásmóduak és elsõsorban, ami engem megfog, nem mesterkéltek, nincs vagy alig van bennük digitális csûr-csavar.Ahogy a természetben sem akad sok.Ráadásul hivatásodból fakadóan sokat mozogsz terepen és élményeidet hûségesen megosztod velünk.És még azt is tudod, hogy mit fotózol, ami valljuk be nem egy hátrány.Szóval dicshimnuszod befejezvekacsint, nem hinném, hgy bárkinek önértékelési zavart okozna, hogy idõnként EL napképe leszel.nevetDe akinek igen az bátran jelezze!kacsint

A Kisújbánya mögötti Hárs-tetõ oldalában és a Cigány-hegyen mi elsüllyedtünk.nevet
#10030
#10002. - anarki (Szerencs)

Anarki, várom a képeket.
#10029
Laci te, hallod-e! nevet
Elõször is köszi. Én úgy érzem, hogy a többiek galériáiból ugyan így kiválasztható lenne 1-2 kép, ami hûen visszaadja a bõ egy hete megélt börzsönyi csodát. Legalább nem kell sokat fáradozni a "Nap képe" cím odaítélésén az elkövetkezendõ néhány napban. kacsint Ne legyek kivétel, az olyan rossz érzés.
Tegnap dagasztottam volna én is mecseki sarat, de egy határidõs irományon kellett munkálkodni. Szerdán meglesem, mennyire mélyült a 25mm-nyi esõtõl a Jakabhegy talaja. nevet
#10028
A mecsekiekhez hasonlóan ezek is remek "pillanatkövületek".nevet
Különösen a Csóvi toronyból készítettek lenyûgözõek.
Így, ha nem haragszol, de utólagos engedelmeddel az EL on-line "Nap képévé" avanzsáltam az egyik gyöngyszemet.És késõbb is válogatnék belõlük, ha lehet.nevet
Link
(Kint van a nyitó oldalon is és a képre kattintva a nagyobb verzióban megjelenik a szerzõ neve is természetesen.
A szerzõ névre ráállva pedig, hogy ki is õ valójában.Remélem minden stimmel.kacsint
#10027
Jól van, károg egyfolytában, mint mindig! nevet
#10026
Ez a miskolci tali tök király volt. Köszönöm mindenkinek, aki eljött.
Anarki, nagyon jó volt darts-ozni veled.
#10025
Aztán Milán, Ákos bá" jól van-é?
#10024
Nagyon szívesen mennék, de még nem tudom, ugyanis vaddisznó-hajtással vagyunk tele. Remélem mihamarabb megtudok valamit, azonnal jelzek. nevet
#10023
Én még megfontolom, mert 8-án éjszaka dolgozom. Reggel fél 7-kor szállok le, ha idõben el tudok indulni és nem egy maratoni táv lesz, akkor nagyon szeretnék menni.
#10022
Dunántúli túra lehet ezen már elgondolkodok.... nevet
#10021
Ejjha Gerecse? Nekem tökéletes lenne! nevet
Nincs messze, és ott még úgy sen voltam. nevet
#10020
Nekem meg kedvesemnek Gerecse december 9-re lenne remek :-)
#10019
na látom te is ráérsz! vidámDD
nem rossz, nem rossz! nevet
#10018
Jó volt a tegnapi tali a következõn is ott a helyem. nevet
#10017
Gerecse? Nekem megfelelne, de emlegetted emellett mely esetben lehetne megejtenem, de egy kellemetlen helyzet esett meg velem, nevezetesen methez beszerveztek, este be kellene mennem. Helyette cserebere lenne, mert metnetes hegymeneten jelen kell lennem!nevet Perfekt lenne, de legyetekek kedvesetek eszeveszetten bejegyeznetek eme helyre, mely eset felelne meg nektek esetlegnevet Ezzel nekem kedveskedtek, mert rendre megszervezhetem metes "csereesetemet"!
#10016
Ezt eszembe vettem! December eleje remek lenne egy kellemes, szervezett menetre, melynek helye Gerecse lehetne. Tetszene?

De egyes lelkek esetleg nem perfektek eme nyelvezetben, így a kérdést másként is felteszem: december 8. vagy december 9. egyike megfelelne-e?
#10014
Megedzett metnetesekkel hegymenetben menetelve nem szenvedek, lejtmenetben rengeteget nevetek.vidám Remek, s esetleg tehetem, megyek, Veletek leszek. nevet
#10013
Ez egy jól sikerült találkozó volt.Remélem mindenki jól érezte magát,és köszönöm,hogy eljöttetek.Robit meg kinyírjuknyelvnyujtas
#10012
nevet
#10011
khmm khm...

Ezt nevezem, renedesen megszerkesztetted :-)
#10010
Tetszettek eme remekbe mekegett elmés eszmecserék. Elméletben helyeseltem.
#10009
Ajjaj, akkor még csak nem is viccelek ezzel többet! :-) Különben is, semmi bajom a nyúúúúúlakkal, tõlem is maradhat szent állat. :-)
#10008
Kenyus, a nyúúúúl soha nem kerül trónfosztásra az az érzésem, ezzel errefelé vigyázni kell, mert különben megesznek....nemvicc....képesek rá, megsütnek és megesznek...én is csak azért nem kerültem még terítékre, mert Usrin és Borka nem szeretik a csontot nevet
#10007
Végülis mindegy, a káposztát mindegyik szereti! :-) Kérdezzük meg nyúúúúúúlat, mit szól a trónfosztáshoz?
#10006
Eddig nyúúúúúúúúl volt a szent állat, most a kecske lesz? nevet
#10005
Eszembe jutott valami: be kéne vezetni, mint szabályt: mostantól kezdve csak az szervezhet metnet találkozót, aki le tudja vezényelni a szervezést mekekve. De ki lehet váltani egy raklapnyi káposztával. :-)
#10004
Az igen nevet
Mennyi ideig írtad? nevet
#10003
Hát, fõleg, ha én elviszem magam nevet amúgy frankó volt, volt kis hangulata. Nagyon sajnálom, hogy nemjutott ki a laptop nekünk, mert akkor képeket nézegethettünk volna, volt 1 rakattal... majd legközelebb vidám
#10002
Gyerekek én most tértem haza a miskolci metnet taliról, elmondhatom, hogy nagyon jó hangulatban telt az egész... kicsit sajnálom, hogy el kellett jönnöm, de ma 09:34-kor indul a vonatom Szerencsre... aludni is kell. Még ma délután szerintem képek is lesznek!
#10001
Usrinvidám vidám

Nekem eme egyveleg rettenetesen tetszett,s emlegetve kellemes helyeket, eszembe tetted, lehetne-e eme remeket esetleg decemeberben egyszer metnetesekkel megejtenem? Szerveznem kellene egyet, nem? De lehetne esetleg veled egyetemben? Ezek eszeveszetten fejedben benne leledzenek, mert egyetemen ezeket emberfellett elemezegetted, s egyszer-egyszer megtehetted:messze helyeket felfedezhettednevet Eleget "mekegtem", rendben lenne??
Metnetesek! Lenne kedvetetek egy jellegzetes helyen menetelnetek egyet decemberben?
#10000
Ehhez nem lehet egyebet tennem, e remekbe esett verset betegre nevetve esmertem meg. :-)
#9999
Jeerenem!
Szepek a kepeed, emlekezetes tere velt nevet
#9998
Hehe! Remekeltetek. nevet
#9997
Te gyerek! Nekem rettenetesen tetszett e remekbe szedett kedves metnetes egyveleg! Megnevettetett! :-DDD
#9996
Ezennel elszenvedted e rettenetet, de ez ne szegje kedvedet: rendszeresen megrendeztetnek eme remek jelenetek, melyekben rengeteg lelkes metnetes egy egyeztetett kellemes helyre megy, s reggelente hegyekben meg rengetegekben menetelve, estefele eszegetve jellegzetes, de egyes esetekben rettenetes heves eseteket elemezget.

[mekk mester: bocs.
#9995
Igen, meggyógyultam. A vicces az egészben, hogy kb. 5 évente dõlök ki a sorból, de idén ez már a második. Most tíz évig szünet. :-)
#9994
Remélem, azóta meggyógyultál, és ezzel le is tudtad erre a szezonra a rettenetet, és legközelebb te is jössz velünk! :-)
#9993
De még milyen kellemesekkel...! :-)
#9992
Én meg igyekszem nem akkorra idõzíteni a lázas-fekvõs dögrovást. Két napig küszködtem ellene, "nem lehet, nem akarom", stb., aztán csak legyûrt. :-(

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2025-03-06 14:15:07

Nyíregyháza

17.9 °C

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

136812

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 41. sorozata

MetNet | 2024-11-02 11:38

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 41.