Metnet találkozók
Fõleg, hogy oda vagyon írva, pl. hogy aszongya: Nola site"s, Metkutató site"s és ilyenek.

Erdész urakról beszéltem!Engem csak tiszteletbelivé avanzsáltak.
De egyszer igazán kalauzolhatnál a Pogány-Rózsás erdõrezervátum mélyén!

Csak a többieket fogom ismételni, az egyéni látásmód érzékeltetésére túl feszített tempójú volt a program, és túl sok a ruha.
Meg az érdekes történet, amit inkább meghallgattunk, mint sem hóban hasalva fürkésszük a makrótémákat.
De ez mindenkire áll, ennek ellenére rá lehet ismerni a galériákról a készítõkre.

Teszünk róla, hogy belekóstoljatok!Úgy is vannak még erdész urak akik nem jártak arrafelé!
Igaaazzz???
Igaaazzz???

Az van Taki, hogy Dávid még lóg a képekkel.Már pedig az Õ látásmódját semmiképp nem hagynám ki a sorból!
Tehát reméljük még lesz felidézése e valóban szép napnak.

Jaj, Floo, majdnem könny csordult a szemembõl...
Tréfát félretéve; köszönjük a szép szavakat. Úgy gondolom (gondoljuk), hogy nincs itt másról szó, mint a szakmánk szeretetérõl. Valamit csak úgy tudsz jól csinálni, ha szereted amit csinálsz kellõ alázattal - mint írtad.
S hogy jól csináljuk-e? Majd az unokáink és az ükunokáink megmondják.

Na, most már elég!
Azért, mert az ember gyerekének egész hétvégén kézilabda kupa-meccsei vannak, nem kell, hogy az én szívem megszakadjon. Szép volt, jó volt, kész. Fejezzétek be.
A Csóványosra felfelé meg úgyis ott maradtam volna, hacsak.... Pitom! felment volna a kocsim?
Azért, mert az ember gyerekének egész hétvégén kézilabda kupa-meccsei vannak, nem kell, hogy az én szívem megszakadjon. Szép volt, jó volt, kész. Fejezzétek be.

Annak nagyon örülnék, ha egyszer (mint te gyakorlott túravezetõ) oda is elmehetnénk
Személy szerint én nagyon szeretem avadregényes tájakat, kalandtúrákat
Jeligéje legyen egy igazi Rousseau-i: Vissza a természethez!

No még én is adós vagyok a képekkel!
Link
És a köszönettel a tartalmas részvételetekért, az érdeklõdésért, a kitartásért, és nem utolsó sorban a vidám hangulatért.
Remélem hagyományt teremthetünk és folytathatjuk!

Más dimenzió a tél és a nagy hó, így van.
És jó ebbe, a kényelmes járdák aszfalt világából, belekóstolni.
Egy jó barátom szokta mondani:Itt minden lépés valós eredmény, itt minden annak látszik ami.A hó, hó,a fa fa és nem más.És magad erejébõl érsz el, lemérhetõ, reális dolgokat.Jelen pillanatban feljutottál 60 cm hóban a Csóvira.
Nyáron repülsz az úton, amin télen megnõ a távolság.Jó idõnk volt.De ha megjön az északi szél és kint ér.Órák alatt hótorlaszok épülnek eléd, és dupla akkora utat tehetsz meg ahogy kerülgeted az éles peremû hullámaikat.Meséltem a srácoknak a kocsiban lefelé, a téli Börzsöny nem játék, bár sokan könnyelmûen lekicsinylik.
A dícséretet nem érdemeltük, de köszi!
Ám könnyû, ha jó hallgatóság és érdeklõdõ hallgatóság van.Nyitottság nélkül nem megy.Ebben pedig otthon voltál.
És jó ebbe, a kényelmes járdák aszfalt világából, belekóstolni.
Egy jó barátom szokta mondani:Itt minden lépés valós eredmény, itt minden annak látszik ami.A hó, hó,a fa fa és nem más.És magad erejébõl érsz el, lemérhetõ, reális dolgokat.Jelen pillanatban feljutottál 60 cm hóban a Csóvira.
Nyáron repülsz az úton, amin télen megnõ a távolság.Jó idõnk volt.De ha megjön az északi szél és kint ér.Órák alatt hótorlaszok épülnek eléd, és dupla akkora utat tehetsz meg ahogy kerülgeted az éles peremû hullámaikat.Meséltem a srácoknak a kocsiban lefelé, a téli Börzsöny nem játék, bár sokan könnyelmûen lekicsinylik.
A dícséretet nem érdemeltük, de köszi!

Akkor nem leszel ott, de ha felhívunk, és hallod a hangulatot meg majd olvasod a beírásokat (meg a CNN-en a híreket, hogy Kali és Wolfi elbontotta a hegyet
, akkor bánni fogod 
Szal ne nyavalyogj

Szal ne nyavalyogj

A még rejtettebb északi vadregényes gerincek világa, jó kis kihívás és kaland lenne!
Bejött fönnt is az olvadás.A hóban még istenes menni, amíg ilyen remek porhóval van dolgunk.De most átalakult a szerkezete, megroggyant, a kristályok elnyúltak, felvizesedtek.600 méterig sár-hó-jég keverék.Jó kis dagasztás.Feljebb még tartja magát.Pont eltaláltuk a napot, hogy a szikrázó téli arculatból, varázslatból kóstolhassunk.
Kitett a hegység magáért, nincs mese!

Én nem gyûjtök virágokat, azok ott szépek,ahol vannak
Ja,és mi van akkor, ha nem menek??

Majd tavasszal Ivanscicán túrázhacc ha belejöttél, megbízuk azzal, hogy az egész hegyen gyüjtsed össze az összes ritka virágot, mi meg addig szalonnát sütünk

De hál" Isten, nem hallottam, hogy navalyogsz
Lehet alakultál, lehet nem, vagy csak véletlen volt?

Hátha még erdõmérnök is lett volna velünk!
Pl. az általam nagyra becsült, nagy kvalitású és tehetségû, szorgalmú Lengyel László, akit betegsége miatt nélkülöztünk.
De majd tavasszal talán, diósjenõi erdõkben, hisz az úgy is az Õ birodalma kicsit.

Hát Milán, ha Te elfáradtál, akkor én is bevallom, hogy voltak olyan holtpontok, mikor azt mondtam magamban, hogy ha a következõ kanyar után sem jön a Csóvi, akkor leülök a hóba és ott maradok 
Rettentõ nehéz volt a menet, nem is fizikálisan, hanem fejben kellett figyelni, hogy a kitaposott járatban maradjon a láb, mert egy kicsit elveszik az egyensúly és már borulás van....
De a fáradtság ellenére lefelé mentél mint a gép
Ja és más téma, rettentõen örültem annak, hogy végighallgattalak Téged Lacit és Ádámot (ha jól emléxem a nevére), mert nagyon értitek amit csináltok, az elkötelezettség, a lelkesedés, a szaktudás, minden megvan bennetek, és tapasztalatból mondom, ritka manapság a hozzátok hasonló alázatal bíró szakember...ez nem dícséret, ez tény !

Azért vasárnap is kellett egy picit dolgozni, hogy ma benne legyen õ a befogóban:
Link
Link
Azért az is az igazsághoz tartozik, hogy számtalanszor "hódítottam" már meg a Csóvit, ráadásul onnan át Hideg-hegyre, úgy Királyrét, vagy még Hideg hegyrõl Kisinóc és Királyrét és nem mondom, hogy meg sem kottyant, de semmi ilyen hasonlóra sem emlékszem.
Persze nem 40-50 cm-es hóban voltak ezek a kalandok, ez is lehetett a dolog oka.
Na majd tavasszal - meg se állok a Tátráig

Ha így állunk, akkor egy kicsit örülök, hogy nem volt több levegõd...
Pedig kezdtem azt hinni, hogy milyen f... gyerek vagyok, hogy próbáltam tartani Veletek az iramot. ;D

Micsoda kis talány lett a végén, abból mit is mondott Milán a vonat után!
Pedig Nolának szántam a Csóvi témához.
Akkor még árulkodom egy kicsit:"Jó kis banda ez!"Ez is elhangzott akkor.És ezzel én is egyetértek!

Egész nap nem ettél, leesett a cukrod.Ennyi.
Egyébként nem akartalak kompromittálni.
Egyébként nem akartalak kompromittálni.

Biztosan fáradt voltál. . . Megdolgoztatok azért, hogy jól érezzük magunkat! :-)
. . . és 62 cm-es hóval beteríteni a fél Börzsönyt sem lehetett kis munka! ;-D

De Hari, Te megsérültél, természetes, hogy nem tudtál feljönni, nem is szabad erõltetni így!
De nekem elméletileg edzésben kéne lennem és simán fel kellett volna mennem. Ennek ellenére....ez történt
No mind1, nem akarok én siránkozni.

Jaj, de kis kíváncsiak vagytok! 
Annyi a történet lényege, hogy a Csóványos csúcsától cirka 100 méterre majdnem leadtam a rendszámot , azaz izé.... szóval majdnem nem tudtam felmenni, valami levegõhiány vagy mi lehetett, bár inkább egyszerûen nem bírtam.... nem tom.
Elég szégyen ez, természetesen nem reklámoztam.
No, ezt mondtam el Lacinak, mikor elmentetek a vonattal.

Tényleg, nagyon szívesen szervezünk majd túrát még ide, ha lesz rá igény!

Hááát, remélem azt, hogy szívesen szervez egy újabb Metnet-túrát a Börzsönybe. . . ;-)
Én pedig nagyon örülök, hogy személyesen is találkozhattam Veletek! További sikeres munkát kívánok az elképzeléseitekhez!