Információk az előrejelzési versenyhez
Versenyinformációk
A VERSENYSZABÁLYZATÚj előrejelzés elküldése az előrejelzési versenybe
A legutóbbi forduló eredménye
A verseny összesített állása
A 3 kieső fordulót nem tartalmazó összesített lista
A synop-kódok értelmezéséhez egy kis segítség
Szélirány-meghatározáshoz segítség
Stelvio segítségével megjelenített összesített ranglista
Stelvio segítségével megjelenített örökranglista
Stelvio segítségével megjelenített dicsőséglista
A meteorológiai állomások elhelyezkedése
A meteorológiai állomások beosztása
Én is gratulálok a gyõztesnek!
Ami engem illet, végül, hogy 24 fok lett a max és csapi is volt, még jónak mondható forduló sült ki ebbõl.
met4ever: Bezzeg én a nyolcadik forduló óta: +3,0,0,0,0,0,0,0 Nem mondhatni, hogy ne tetszene.
Pedig a kezdet! Négy forduló után még csak 20-ba se voltam. Talán most már nem csúszom ki a 20-ból.

Bizony, az a +11-es szombathelyi hazai forduló nagyon szép volt.
Meg a körülötte lévõ környezõ helyszínek is, a célom nem is lehet más, mint a Pozsony utáni 12.helyezésem visszaszerzése. 
Mondjuk a 7. forduló utáni 49. helyhez képest most sem állok rosszul.

Mondjuk a 7. forduló utáni 49. helyhez képest most sem állok rosszul.

Múltkor ha jól emlékszem az enyém volt a legnagyobb visszaesés 10 hellyel, most meg a legnagyobb elõrelépés 6 hellyel, nem éppen stabil a teljesítményem.

Én is gratulálok a jól teljesítõknek! 
Ezúttal nem volt nagy átrendezõdés a kiesõk nélküli összetettben, hiszen hat helynél többet senkinek sem változott a helyezése: Link

Ezúttal nem volt nagy átrendezõdés a kiesõk nélküli összetettben, hiszen hat helynél többet senkinek sem változott a helyezése: Link

A legjobb 1.0-ás eredmény (17 pont) ellenére is visszaestem picit az összesítettben!
Ez mindent elmond az élmezõny erõsségérõl...

Amikor ezt írtad a met. társalgóba "Úgy néz ki, hogy nem kell sokat várni a köv. locsolásra, vasárnap-hétfõn újabb front érkezik." rögtön nyargaltam át ide, sejtettem, hogy megvan az új idõpont.

Gratulálok én is!
A borult égért nekem is nagyon kár, úgy az eddigi legjobb fordulóm lehetett volna ez a sármellékivel holtversenyben. De sebaj, így is maximálisan elégedett vagyok azért.

A borult égért nekem is nagyon kár, úgy az eddigi legjobb fordulóm lehetett volna ez a sármellékivel holtversenyben. De sebaj, így is maximálisan elégedett vagyok azért.
Gratula, szép volt, hát még ugye ha nem borult! 
És mindenkinek gratula, aki még bírja szuflával ezt a flúgos futamot
Az élmezõny rettentõen teker, meg az üldözõk is!

És mindenkinek gratula, aki még bírja szuflával ezt a flúgos futamot

Az élmezõny rettentõen teker, meg az üldözõk is!
Minden jó, ha a vége jó. Gratula tölem is a gyöztesnek és a dobogósoknak!
Egy keveset sikerült hoznom az élbolyon, kivéve Perico-t és VáraljaMet-et, akik nagyon erös iramot diktálnak ott fent...
Egy keveset sikerült hoznom az élbolyon, kivéve Perico-t és VáraljaMet-et, akik nagyon erös iramot diktálnak ott fent...

Én is gratulálok a gyõztesnek. 1.0-val ott vagyok a legjobbak között, úgy, hogy örülök

Köszönjük a pontozást, én is gratulálok a gyõztesnek!
Ez egy közepes fordulóra sikeredett, már ha a 15,6 az közepes.
Ez egy közepes fordulóra sikeredett, már ha a 15,6 az közepes.

Köszönöm!
Különösen, ha a felhõfedettség is a valósat tükrözné....
Különösen, ha a felhõfedettség is a valósat tükrözné....

Lehet pontozni:
Tmin: 16°C
Tmax: 24°C
Felhõzet: borult
Jelenidõ: nem volt
Takt: 20°C
Szél: gyenge délkeleti
Csapadék: volt
Tmin: 16°C
Tmax: 24°C
Felhõzet: borult
Jelenidõ: nem volt
Takt: 20°C
Szél: gyenge délkeleti
Csapadék: volt
Milyen jó lett volna egy ma reggel 8-as kiírás, zivatar jelenidõ, meg miegymás

Ezt a squall-line-t maximum csak Debrecen úszhatná meg csapadék nélkül.
6:20-kor még kitartott a siófoki állomás!

6:20-kor még kitartott a siófoki állomás!
Ezt a képet muszáj megosztanom a késõn kelõkkel.
Link
Ilyen, amikor a természet mezõnybuktát akar.
Szerk:
05:44 Száraz zivatar!

Ilyen, amikor a természet mezõnybuktát akar.

Szerk:
05:44 Száraz zivatar!
Eddig szépen kimaradt Siófok, de talán lassan betalál oda is valami.
Jéé, egyszer nekem is kedvez a 0,1 fok, juhéjj!
De cserébe viszont nem lesz csapi és a felhõzet is kétes volt, tehát két mozdulatból -5 pont...

Tmax épp 23.5°C lett, sorry 23 fokosok:
201308271800 AAXX 27181 12935 31580 60502 10218 20167 39992 40118 57002 70311 81272 333 10235 4/000 81826 92522 555 10073=
Szerk: 21 másodpercet késtem....éreztem, hogy veszélyben a dolog
201308271800 AAXX 27181 12935 31580 60502 10218 20167 39992 40118 57002 70311 81272 333 10235 4/000 81826 92522 555 10073=
Szerk: 21 másodpercet késtem....éreztem, hogy veszélyben a dolog

Remélem, hogy esik addig.
Tmax: 201308271800 AAXX 27181 12935 31580 60502 10218 20167 39992 40118 57002 70311 81272 333 10235 4/000 81826 92522 555 10073=
Tehát - ahogy met4ever - is írta, a maximum 23,5 fok lett. (24 fok)
szerk.:

Bizony, már én sem vagyok benne teljesen biztos, hogy reggel 8 elõtt meglesz a 0,1 mm. Reggel még rákukkantok a radarra, ha nem lesz csapadék, ismét egy csúfos forduló.
A csapadékra most már nem tennék két fillért sem, amennyire gyérre sikerült errefelé is a mai nap, könnyen lehet, hogy szárazon megússzuk Siófokot, esõ helyett bukta.
Na ja, elég gyászos forduló lehet ebbõl, nekem mindenképp, lehet meglesz az elsõ 10 pont alatti fordulóm...
A maxról tudsz valamit? Ha jól láttam 23-nál nem volt magasabb, talán már nem is lesz....
A maxról tudsz valamit? Ha jól láttam 23-nál nem volt magasabb, talán már nem is lesz....
A csapadékkérdést úgy tünik az éjjel/hajnal fogja csak eldönteni...
Dabrony: annyit tudok, hogy a Tmax már korábban elérte 23.5-öt, pontosabbat nem (infó Celsiustól). 10 perceseken kerekitett 24 sem volt, így 24.5 felett valószinüleg nem járt ma.
Dabrony: annyit tudok, hogy a Tmax már korábban elérte 23.5-öt, pontosabbat nem (infó Celsiustól). 10 perceseken kerekitett 24 sem volt, így 24.5 felett valószinüleg nem járt ma.
14:20-kor épp visszaesett 22-re 23-ról, de valahogy csak össze kellene hozni a 23.5 fokot, hmm...
Érdekes volt ez a borult eges észlelés, ezek teszik igazán érdekessé a versenyt !
Pápán egyébként ma is 13:45-kor zápor érkezett, akárcsak legutóbb, de a reptéri észlelésben nem szerepel (nem ért oda vagy nem eléggé korán...az az egy perc...) Még jó, hogy nem du-ra volt a mostani elõrejelzés, már hétágra süt a nap a webkamera szerint.
Itt meg dörgött egyet (van már 0,1 mm, küldök Siófokra is).

Úgy, hogy elcsesztem, hozzáadtam azt, amit kivonni kellett volna. 
A csapadék nélküliek (javított):
helyezés, név, Tmax=23
1. VáraljaMet 222,1 (Tmax:22,24,25-nél is)
2. Perico 221,4 (Tmax:22,24,25-nél is)
3. Pestimet 217,2 (Tmax:22,24,25-nél is)
4. Phileas 216,0
5. BKrisz 214,9

A délkeleti áramlás egyelöre kicsit arrébb fújja a viharsarki meleg lángot, de már Siófokot is pedzegeti a narancsos láng 
Sprinterx2:

Sprinterx2:

Elírás, a 216,1 az jó, de esõ nélkül csak 214,9 pontom lenne a 14,4-es legmagasabb kiesõmmel.
Ilyen égkép mellett, hogy a manóba nem melegszik jobban? Link
Ilyen égkép mellett, hogy a manóba nem melegszik jobban? Link
Valamit nem értek 
Ha a Top5-ben mind az öten adtatok csapadékot, akkor hogyan lehet alig kevesebb, söt olykor még több pontotok is abban az esetben, ha nem lesz csapadék? Ez -3(x szorzó) pont lenne mindannyiatoknak, nem?
Szerk: közben rájöttem, hogy a kiesö pontok is játszanak persze.... De még így is, hogy lehet csap. nélkül több pont, pl. 23 fokos Tmax-nál BKrisz 216,1 vs 217,3?

Én azért ennél optimistábban állok a kérdéshez. A csapit én gyakorlatilag biztosra veszem. Ha esetleg ma délután nem jönne össze a záporokból, holnap hajnalban/kora reggel még összejöhet a ciklonunk következõ csapadéknyelvébõl. A Tmax pedig szerintem 23/24 körül lesz, így a kettõ együtt 16,8/18 pont lenne, ami erõs közepes forduló nálam, sõt a 18 már jónak számít. 
Amúgy lehet, hogy ha nincs párásság, akkor látszottak volna a Lepsény/Enying környéki kék foltok is az égen. Ezt a borult eget inkább fogom a párásságra, mintsem az észlelõre. Az távol álljon tõlem...

Közepes? Örülhetünk, ha nem lesz kiesõ forduló! Ahhoz kellene 24 fok vagy csapadék. Végül nem változik semmi, marad a 0,7 pontos elõnyöm, pedig kb. 10:39:39-ig jól álltál. 
---------
Az kiesõs összetett állására néhány lehetõség. (Nem létezik olyan verzió, hogy a dobogó változzon.)
23 fokos Tmax lesz csapadék
1. VáraljaMet 224,5
2. Perico 223,8 (-0,7)
3. Pestimet 218,4 (-6,1)
4. Phileas 216,4 (-8,1)
5. BKrisz 216,1 (-8,4)
23 fokos Tmax nem lesz csapadék
1. VáraljaMet 223,3
2. Perico 222,6 (-0,7)
3. Pestimet 219,6 (-3,7)
4. Phileas 218,6 (-4,7)
5. BKrisz 217,3 (-6,0)
Dobogó 24 fokos Tmax esetén [csapadék nélkül]:
1. VáraljaMet 225,7 [222,1]
2. Perico 225,0 [221,4] (-0,7);[-0,7]
3. Pestimet 219,6 [218,4] (-6,1);[-3,7]
Dobogó 25 fokos Tmax esetén [csapadék nélkül]:
1. VáraljaMet 224,5 [223,3]
2. Perico 223,8 [222,6] (-0,7);[-0,7]
3. Pestimet 220,8 [217,2] (-3,7);[-6,1]
Dobogó 22 fokos Tmax esetén [csapadék nélkül]:
1. VáraljaMet 223,3 [224,5]
2. Perico 222,6 [223,8] (-0,7);[-0,7]
3. Pestimet 217,2 [220,8] (-6,1);[-3,7]

Azért kíváncsi lennék, hogy a mai észlelõ miként tudott borult jelenidõt adni. Reggel 9 óta NEM volt borult ég.
Tudom, hogy játék az egész, csak így komolytalanná válik a dolog....
Tudom, hogy játék az egész, csak így komolytalanná válik a dolog....

Ez a borult elég nagy bukta, elõtte és utána is szép erõsen felhõs volt/lett, csak pont akkor zárt össze a felhõzet, égkép is tükrözi nagyjából Link

Ha lesz csapadék, akkor azért látok némi esélyt 20-as eredményre is, bár ehhez azért még kicsit melegednie kellene a levegönek...
Amennyiben nem lesz csapadék, akkor tényleg 20 pont alatti gyöztes pontszám lesz, s egyben elég nagy mezönybukta is
Na akkor, kéretik egyelöre kis napsütés, aztán majd záporok, zivatarok, de akár esö is, csak mérhetö legyen
A szélirányt gondoltam, hogy elszúrtam, de a nagyon gyenge volta miatt ez eleve necces volt. Viszont a felhözetért kár....

Leszámítva azokat az erõsen felhõseket, akik adtak jelenidõt.
Az legalább 15 ember.