Információk az előrejelzési versenyhez
Versenyinformációk
A VERSENYSZABÁLYZATÚj előrejelzés elküldése az előrejelzési versenybe
A legutóbbi forduló eredménye
A verseny összesített állása
A 3 kieső fordulót nem tartalmazó összesített lista
A synop-kódok értelmezéséhez egy kis segítség
Szélirány-meghatározáshoz segítség
Stelvio segítségével megjelenített összesített ranglista
Stelvio segítségével megjelenített örökranglista
Stelvio segítségével megjelenített dicsőséglista
A meteorológiai állomások elhelyezkedése
A meteorológiai állomások beosztása
Köszönöm szépen! Minimum holtverseny lett volna sportszerű az első helyen, ebben a nemes versenyben!!!
Ne igyunk korán a medve bőrére, várjuk ki még a végét, könnyen beeshet még egy pezsgő zápor jelentős mérhető mennyiséggel, ha már a jelenidőt pezsgő és egyebek hullása nélkül megúsztuk
A jegyzőkönyv épségére vigyázzatok, kínos lenne egy forduló ismétlés!
Én Szegedről a 45 éves egyetemi évfolyam találkozómról autóztam hazafelé, az észlelés pillanatában már Petőfi földjén jártam, de előtte Soltvadkertnél egy elég kiterjed záporban jöttünk, ez valószínűleg eredetileg Siófokon akart volna leesni.
Személyemben talán még az is esedékes (nem tudom), hogy a valaha volt legtapasztaltabb versenyző végzett az élen. Már porolom a helyet a koronának a másik kettő mellett
Ne igyunk korán a medve bőrére, várjuk ki még a végét, könnyen beeshet még egy pezsgő zápor jelentős mérhető mennyiséggel, ha már a jelenidőt pezsgő és egyebek hullása nélkül megúsztuk
Én Szegedről a 45 éves egyetemi évfolyam találkozómról autóztam hazafelé, az észlelés pillanatában már Petőfi földjén jártam, de előtte Soltvadkertnél egy elég kiterjed záporban jöttünk, ez valószínűleg eredetileg Siófokon akart volna leesni.
Személyemben talán még az is esedékes (nem tudom), hogy a valaha volt legtapasztaltabb versenyző végzett az élen. Már porolom a helyet a koronának a másik kettő mellett
A vendéglátás az alkalomhoz illő volt, köszönjük, és a hangulat sem lett paprikás
"Ön dönt: iszik vagy vezet!"
Lett volna sofőröd, így döntöttél.
Takt.: 18,7 °C.
Lett volna sofőröd, így döntöttél.
Takt.: 18,7 °C.
A Tó felől fújdogáló északi szél megemelhette volna a felhőket, szerintem a tó még melegebb mint a levegő. 18+-1-2 fok.
Egy laza áporodott zápor délután még pezsgő pukkasztó is lehet amma jakuzzi körül.
Hajrá Siófok, Télember, és Satya!
Emlékeim még 1974-75-Aug. nyúlnak vissza, egy napos Balaton látogatás, fürdéssel ,Balaton -szabadi Lada-1201-es ,(IK 91-14) vissza/145km. belázasodás, mert éppen csak17-18 fokos volt a víz.
Ok!

Takt.: 18,5 °C.
7 okta.
Jelenidő: (képzeletbeli zápor Satyának
), amúgy nincs.
Gyenge északi szél.
Gratulálok hófúvásnak!
Virtuális közös koronázás megtörtént.
7 okta.
Jelenidő: (képzeletbeli zápor Satyának
Gyenge északi szél.
Gratulálok hófúvásnak!
Virtuális közös koronázás megtörtént.
A mi utcánk vámszabad terület.
Ezzel a zápor sztorival meg ne is bosszants!
Vezetés közben nem irogatunk.
Ezzel a zápor sztorival meg ne is bosszants!
Vezetés közben nem irogatunk.
Vigyázz, vigyázz, manapság az ilyen "keleti" dolgok ingoványosak.
Persze a "keleti" gyarmatáruval nincs és nem is lehet semmi gond. Sőt.
Takt.: 16,9 °C.
5 okta váltakozik 6 oktával, stabil keleties, de leginkább északkeleti gyenge széllel.
Persze a "keleti" gyarmatáruval nincs és nem is lehet semmi gond. Sőt.
Takt.: 16,9 °C.
5 okta váltakozik 6 oktával, stabil keleties, de leginkább északkeleti gyenge széllel.
Takt.: 13,3 °C. (Eddig ennyi a minimum is.)
rH: 79 %.
7 okta.
Gyenge északkeleti szél.
(Szerintem eldőlt a "korona-kérdés")
rH: 79 %.
7 okta.
Gyenge északkeleti szél.
(Szerintem eldőlt a "korona-kérdés")
Elkészült az összefoglaló.
Igazából nem is tudom, mit mondjak... Satyának jó jakuzzizást majd a (pezsgő)záporban.
Ami pedig a koronázást illeti, statisztikailag ugyan egy egészen pici esélyem van arra, hogy Hófúvást megelőzzem, de ahhoz nagyon szerencsés csillagállás kellene, elvégre legalább 7 (szorzóval együtt 8,4) ponttal kellene többet szereznem csak a hőmérsékletekkel, emellett legalább 20,4 pont kellene a kiesőket is figyelembe véve. (Szerintem ez az előzési lehetőség már a minimum-hőmérsékletnél be fog bukni, úgyhogy innen már csak egy kávét meg egy cigit kérek.
)

Hát, azt az ominózus észlelést balesetként aposztrofálni.... 
No, de munkára fel!
Miheztartás végett:
mai Tmin.: 12,2 °C.
mai Tmax.. 21,3 °C.
Jelenleg:
Takt.: 16,8 °C.
rH: 59 %
Gyenge keleties szél.
6 okta Sc.
No, de munkára fel!
Miheztartás végett:
mai Tmin.: 12,2 °C.
mai Tmax.. 21,3 °C.
Jelenleg:
Takt.: 16,8 °C.
rH: 59 %
Gyenge keleties szél.
6 okta Sc.
Naná, viszem a vízipisztolyt, és (kösz a tippet met4ever) pezsgőt is locsolok a jacuzziba 
De csak óvatosan, elég egy-két csepp az észleléshez, hogy az a jacuzziba, vagy belénk kerül, az mindegy
Egyébként meg mi papák, ne nagyon mászkáljunk már azon a tetőn, fiatalabb korodban is ért már baleset

Én arra asszociáltam a záporából, hogy rázza a pezsgőt és pezsgőzápor hull alá
Bár Hófúvás elég soknak tűnő 7,2 ponttal vezet az összetettben Hidegcsepp95 előtt, de az utolsó fordulós tippükben 9,6 pont (8 x 1,2) különbség van, így elméletileg még nem teljesen biztos, hogy ki kapja vasárnap a koronát. Mivel csak a hőmérsékleteikben van különbség, és más, úgy látom nem érhet fel az első helyre, így akkor is lehet majd koronázás vasárnap, ha az utolsó forduló végeredménye majd csak hétfő reggelre derülhet ki a csapadék miatt
Gyere/gyertek.
Koronával vagy korona nélkül is.
De most már a lekvár is játszik.
Koronával vagy korona nélkül is.
De most már a lekvár is játszik.
Azt tudom/remélem, de azt te is tudod, hogy üres kézzel nem is távozol.
Egy ékezettel kevesebb, bocsánat.
Egzotikus fűszerféleség >>>> tudod te azt.
Egzotikus fűszerféleség >>>> tudod te azt.
"gyarmatárú" azmiaz?
Met4ever, eladó az egész világ, mondjuk az 5 okta, az már felsőpolc
Met4ever, eladó az egész világ, mondjuk az 5 okta, az már felsőpolc
Priviben lebeszélve és a kereslet/kínálat szabályait betartva mindenképpen.
Ha lesz gyarmatárú, akkor akár nullapontnullával is. 
És erről jut eszembe: immáron a 12. alkalommal (2019/20 téli kör volt az első) ért az a megtiszteltetés, hogy elsőként üdvözölhessem az adott kör győztesét. Köszönöm, ez már komoly hagyomány!
Idén ezt helyezem az illetékes fejre:
Link
Vasárnap 13 órakor tehát királyavatás lesz, az észlelés pontosságáról pedig -mint már annyiszor- most is nagytudású szakmai segítség fog gondoskodni.

Én is lemaradtam, ne aggódj, pedig én figyelmeztettem mindenkit
Na de holnap egyig még lehet egyegyest leadni, lehet pont az lesz a nyerő
Na de holnap egyig még lehet egyegyest leadni, lehet pont az lesz a nyerő
Bizony, újbóli megtiszteltetés a javából.
És úgy fest, hogy -szintén immár szokásosan- ismét csoportosan elkövetett észlelés és koronázás lesz.
Szeretettel várom az érdeklődőket.
És úgy fest, hogy -szintén immár szokásosan- ismét csoportosan elkövetett észlelés és koronázás lesz.
Szeretettel várom az érdeklődőket.
Sekély köd... legalább átütötte volna az alsógatya szin jelzőét legalább 5 oktával...