2024. december 05., csütörtök

Aktuális időjárás

Adott napon: 
Keresés:
#1232
11:38 perckor megdöntöttük az októberi maximumot, 21,9°C van.
#1231
Már 21 fok felett vagyunk, pedig csak idõnként süt a nap.
Még 0,6 fokot kell emelkednie a hõmérsékletnek és akkor a novemberi maximum magasabb lesz, mint az októberi maximum hõmérséklet volt.
#1230
Felém már péntek óta kicsit izgalmasabb idõ van.
Péntek délutánig még derül volt az ég, majd délutántól közepesen fátyolfelhõs ég lett, majd kora estétõl már jellemzõen közepesen rétegfelhõs, néha erõsen felhõs ég volt.
Éjféltõl kiderült fokozatosan az ég.
Délután rövid idõre mérsékelt, olykor élénk dny szél támadt.

Csütörtökön egyébként folytatódott a derült idõ, a korábbi napokénál enyhébb reggel nem látszott meg a Tmax-on, hasonló lett mint a korábbi napokon.
Csütörtöki Tmin : 0,5 °C, Tmax : kereken 11 °C volt.

Pénteken a Tmin : -1,6 °C, a Tmax : 12,3 °C volt.

Szerda, csütörtökön csak sekély köd volt, az is csak tõlem ék, kelet, dk-re szemmagasságban. Pénteken csak párásság volt.
#1229
Itt szintén csak 14 fok van még, bár a felhõzet talán kikopik lassan, ez a helyzet sajnos nem itt fût be igazán, azért 16-17 fokra még jó esélyt látok.

Remek idõ van egyébként, éjjel is végig 10°C körül volt a T.
#1228
Itt 1,4 mm esett.
Végig szitált délután.
#1227
0.3 mm esegetett belõle nálam gyenge esõ formájában. Nem volt nagy cucc, alig lehetett észrevenni.
#1226
Kõszeg már el is érte a 20 fokot, nem semmi. zivatar Mi még csak alulról karcolgatjuk a 15-öt.

Egyébként teljesen kitisztult a levegõ, simán van vagy 70-80 km a látótávolság. Link
#1225
Csupán érdekesség gyanánt: Ma esti óráktól kezdõdõen nem tudom volt-e észlelõ arra, de egy mérsékelt intenzitású csapadéksáv vonult át az Észak - Alföldi régió északi,északkeleti végeinél. Északnyugati irányból délkelet felé haladt.
Link (Forrás:OMSZ) Mellé 2m-en 3-4 fokos hõmérséklet mellett: Link (Forrás:OMSZ)
Sajnos a konkurens oldal( id..ép) adatai alapján +2 és +5 fokos harmatpontok mellett. szomoru
Biztos, hogy csak záporesõre futotta csak, de azért ez a régóta tartó nyugodt idõjárás után - ha tapasztalni nem is - de radar alapján üdvözítõ volt látni, újra csapadékradar jeleket a megyében. nevet
#1224
A mai Tmax 20.4 fok volt. Déltõl befelhõsödött. A köd szerencsére nem vendégeskedik mostanában nálunk. Most is 14.5 fok van.
#1223
Igen, végül mégsem nyílt ki annyira a "fõnablak", így nem is következett be a várt hõmérséklet ugrás (a Kõszegi-hegységtõl délre azért volt egy kis emelkedés még késõ délután). Nálunk 15,8 fok lett a Tmax.

Egy szép naplementéhez viszont elég volt a derültebb sáv nyugatra. nevet
Link Link Link Link Link

beillesztett kép

#1222
Hát ma sem volt egy szép idõnk, Tmax: 6.2°C
#1221
Hát ez a felhõzet...., kicsit többre számítottam, már ami a hõmérsékletet illeti, jelenleg 14.9, na majd holnap biztos több lesz.
#1220
Enyhe az idõ, 15 fok, de beborult, szinte sötét van. Óriási a T difi az országban: Keleten 3-5 fokok is, míg Dny-on 15-18 fok.
Itt pár csepp esett eddig, de a radarjelek másutt mérhetõ esõt sejtetnek.
#1219
Nálunk 20 fok lett a maximum ma. Ma voltam fenn a hegyen, erõsebb átkeredés 500 méter felett volt délelõtt 11 órakor 14 fokkal, alatta pedig a gyenge DNy-i szél egy kis mecseki fõnnel elintézte a hegység lábánál ma a 20 fokot és a tisztább levegõt itt Váralján és a szomszéd településeken is.
600 m-en még mindig várni kell az elsõ fagyra. pl. november 4-én itt 4,5 fok volt a Tközép, a hegyen 11,4 fok.
#1218
Itt is esett pár csepp, de több valószínûleg nem lesz ebbõl valóban. Most már nyílik a fõnablak nyugatra, ez még dobhat egy-két fokot a hõmérsékleteken a térségben. Szentgotthárd már 17 foknál jár, ott akár meg lehet csípni a 20-at is, legalább kerekítve.
#1217
Meg is érkezett, egyenlõre nagyon gyenge csepergés formájában. Takt: 14.6 C°
#1216
Inkább úgy fogalmaznék, hogy néhány órán át van esély minimális csapadékra, de semmi komoly. nevet

Este még pár órára beállt a tejköd, de éjfél körül már teljesen kikopott, csillagos ég és szélcsend mellett, ez a mai idõ sokkal jobban tetszik már, habár borult az ég de rendesen megenyhült a levegõ.
#1215
Égkép északnyugaton Link Link
Ma reggel már közel sem volt fagy, 6 fok körül mozgott a hõmérõ higanyszála, Tmin. éjfél elõtt állt be 3,5 °C.
Tegnap késõ délutáni felhõkép Link Link és napnyugtakor Link
#1214
Link
Tisztul a levegõ lassan a Pilis medencében, a felhõzet is eltûnõben.

Érdekességet észrevettem : A webkamerán eddig ne lehetett látni a települések fényeit éjjeli felvételeken.
Tegnap este viszont néztem és jól látszódtak a környezõ falvak, városok fényei is még ilyen párás körülmények között.
Holott a kamerák minõsége nem tûnik továbbra sem jobbnak a szeptemberi felújítások óta.

És mintha kicsit el is lett volna forgatva a dk-i kamera, ez már inkább keleties irányra hajaz. Ilyen volt régenLink
#1213
Térségemben viszont egyelõre az ilyenkor megszokottnál több fokkal enyhébb az idõ igaz a völgyi részeken átlagos vagy inkább átlag alatti lehet ezen érték.
#1212
Pedig várható esõ ma délután északnyugaton, ez már pár napja szépen látszik a modelleken és az elõrejelzésekben.
#1211
Tegnap a metarok átlaga itt Pápán 3,1 fok lett, a havi pedig 4,5. Ez mind semmi a az alföldi 4-5 fokra duzzadt novemberi negatívumhoz képest (ott 3 fok körüli a havi átlag). Bár tegnap a 11-rõl majdnem 0 fokra zuhant a T itt, de aztán éjfél után emelkedni kezdett, már a 7 fokot is elértük. Ha tovább tart az óránkénti egy fokos emelkedés, du. 2-re a 12 fok garantált és a mai nap elérhetjük az éghajlati átlagot egy hosszú negatív idõszak után.
Meglep a cseh radar, ami szerint egy csapadékzóna tart felénk. Nehogy elrontsa a szép napos idõt ! nevet zivatar
#1210
Ma itt is ködös reggelre ébredhettünk.
Az idén õsszel elõször!

Tmin= -2,0°C; Takt= -1,3°C
#1209
Ma reggelre már nem lett fagy, Tmin.: 1.2°C. Köd van, 100 m alatti látótávolság, a fákról csöpög a víz.
#1208
Kõszeg város 4 fok kontra Kõszegi-hegység 14 fok. Boba 3 fok - Ság hegy 10 fok.
Nálam 4,2°C.
#1207
A városban 20 h körül 2 - 8 fok közötti hõmérsékleteket tapasztaltam, nálam az aktuális T pont a középérték nevet
#1206
Úgy értettem, hogy én nem vagyok hozzászokva (értsd: nem igazán szeretem, nem jó motoros idõ). Belevittem az érzelmeimet a hozzászólásba.
nevet
#1205
Itt a reggeli didergõs -1,6 fok után délutánra gyönyörû 14,6 fokos tavaszi meleg lett. Szerencsére itt teljesen megúsztuk a tartós ködöt, minden nap sok napsütés volt, kellemes idõvel.
Még a holnapi lehet talán necces, de remélem ismét a napsütés gyõz majd.
Télre utaló jelek viszont nyomokban sem lelhetõek fel a következõ 10 napban.
Sõt a hajnali hidegek megszûntével, valószínûleg a jövõ héten felmorzsolódik az eddigi havi negatív anomália. kacsint
#1204
Hát lehet, hogy a baráti hegyen ritkábban fordul elõ köd, mint lent a "fazék fenekén", de hogy Gyõr és környéke nincs hozzászokva a ködhöz, az túlzás. A Kisalföld középsõ részein igenis gyakori, és sokszor tartós a köd a november közepétõl február közepéig terjedõ idõszakban, hasonlóan a Kárpát-medence egyéb részeihez.
Például Gönyûn ma egész nap nem oszlott fel, a maximum-hõmérséklet ennek megfelelõen csak 4,2 fok volt.
#1203
Igen. nevet
#1202
Gondolom, a köd köpött bele a levesbe. (nem követtem az eseményeket)
---
Itt a hegy középszintjén még mindig ~ +4 fok az eddigi õszi legalacsonyabb minimum... laza Nagyon szembetûnõ volt a levegõ gyors tisztulása a hegyre felfelé menet.
#1201
Elsõ nap, hogy nagyobb területen nyert a köd. Ahogy megy le a nap, máris gyors tempóban terjeszkedik: Link Könnyen lehet, hogy beködöl az ország reggelre...

Itt még nincs köd, a naplemente szép cirruszos volt.
#1200
Nálam ,kb.40 méter és gyenge ködszitálás is társul mellé. Kint,a met.állomáson Merics Attila 15 m-es függ.látástávolságot adott és 50 m-es vízszinteset.
#1199
Iszonyat köd van odakinn, Algyõn és a város északi felén helyenként 30-50 m a látótávolság.
Nálam sem jobb a helyzet kb. 100 m.
#1198
Én is meglepõdtem az értéken.
04:45 és 9:40 között volt 0 fok alatt a T, -1°C alatt 6:42 és 7:22 között. -1,8°C ideje alatt teljes szélcsend volt.
#1197
Szombathelyen viszont kitûnõ idõ van. kacsint
Egyébként nagyon észrevehetõ volt hazafelé, hogy a Bakony kilógott a megülepedett szennyezett légtömegbõl, ott sokkal tisztább volt a levegõ, kékebb az ég, mint máshol lent a síkon.
#1196
Nem fog ez sokáig tartani, már csökken a T, a mezõ felett már most sûrûsödik a köd, szerintem 1-2 óra még és megint az orrunkig se látunk..értem ezt Bácsa környékére, te lehet, hogy tovább is kitartasz ott fent. nevet

Nálam egyébként csak -0,7 fok lett az alja, érdekes ez ilyen inverziós helyzetben, hogy a domb alacsonyabb minimumot hoz.
#1195
Ma hajnalban megint igen sûrû köd sikeredett.Az lt. 20-30 m körül volt mindössze.
Természetesen a ma reggel is fagyos volt, Tmin: -2.1°C.
A köd hamarabb szakadt fel ma, a Tmax. 11.3°C lett.
#1194
Úgy látom a mûholdképen (nagyon szemléltetõ), hogy az alföldi köd ma nagyon makacsra sikeredett, rövid csökkenés után ismét terebélyesedik a ködmezõ. Nagy területen egész nap ködös maradt eddig, és ezután is olyan marad az idõ. Nálunk szerencsére felszakadt a ködtakaró.
#1193
Idáig még mindig feloszlott a köd, de ma nem akar. (W.cam) 4 fok a teteje.
#1192
Mi a köd közepén ülünk, 3-4 fok van, nem is lesz sokkal több már nevet Télies hangulata van az idõjárásnak, de tetszik nevet
#1191
Kellett nekem háborogni...nem sokkal ezután elkezdett feloszlani a köd.
A nap is kisütött,emelkedik a hõmérséklet is. Jelenleg 6,3°C van.
Elfórumozgatok így egymagamban. vidám
#1190
Nem vagyok hozzászokva, hogy Gyõr és környékére ilyen sokáig beragadjon ez a fránya köd.
A Dunántúlon szinte csak mi vagyunk ködbe burkolózva. Sûrû köd és csak 3,1°C van.
Fel vagyok háborodva!
laza kacsint
#1189
Gyõrújbarát-hegy ma hajnalban elesett.
A minimum nem is lett annyira necces, -1,8°C "kemény" fagy volt.
#1188
Való igaz, ez is elõfordulhatott.
Ill . az elõzõ napokban dk-i volt, szerdán viszont már ény. Lehet volt valamennyi légmozgás több méteren, ill. afölött.
#1187
Ebben az õszi szezonban még nem mértem fagypont alatti hõmérsékletet. A kedd reggel volt necces, akkor a minimum hõmérséklet +0,1°C volt. A többi nap +2-+3°C körül volt a minimum hõmérséklet.
Most egy ideig nem is lesz esély fagyra, így az elsõ õszi fagy már csak november 2. felében valószínû.
#1186
Jól belehúzott a november: 6. fagyos nap, a T közép országszerte (hegyeket kivéve) vagy 2 fokos negatív anomáliával örvendeztette meg a nagy melegtõl a magas T850 okán joggal tartókat. Eddig minden hasonló 2011-hez, fûthetünk és didereghetünk. Pl. ma reggel már nem csak sûrû a köd, de már csapadék is hullott belõle. Ha nem lenne napsütés délutánonként és 10+ fok, bizony 4-5 fokos lenne a negatív anomália. A pápai metarok havi átlaga jelenleg 4,7 fok. hideg
#1185
Van olyan szél is amit a szélmérõ nem tud megmérni, mert annyira gyenge, hogy nem pörgeti meg a kanalakat, de folyamatosan fúj. Nálam is volt ilyen már. A kanál nem mozdul mert 1km/h alatti, de folyamatosan fúj nagyon gyengén, ami kellõen átkeveri a levegõt, hogy nem tudjon úgy hûlni, mint szélcsendben.
#1184
Szintén erre is a legsûrûbb a köd, 30 méter. T.min: -1,1 most 0,4 fok.
#1183
Nem. Írtam is hogy azért volt érdekes, mert a további derült ég, szélcsend ellenére sem csökkent érdemien vagy csak alig néha este 9-tõl.

--------------------
Zivipötty : Itt sem alakult ki köd csak a szerda és csütörtökihez hasonló a dolog. Felettem derült, majdnem minden irányban párásság - bár mostanra már ez is megszûnt - csak ék, kelet, dk felé annak ködfoltok, de a szerda, csütörtöki sekély köd után a mai napra már nem adok ködöt mert túl messze van.

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2024-12-05 01:38:17

Ercsi

4.4 °C

27000

RH: 84 | P: 1024.7

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

131646

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 41. sorozata

MetNet | 2024-11-02 11:38

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 41.