Hydroinfo
Az elmúlt 24 órában 208 cm-t emelkedett a Tisza Naménynál, Tivadarnál 270-et. De Tiszabecsnél már apad.
Én tegnap beszéltem egy már nyugdíjas, de mezõgazdasági technikumot végzett emberrel, aki azt mondta, hogy öntözni kell már, mivel a talaj teteje ki van száradva, az altalaj még jól tartja a nedvességet. Én azzal érveltem, hogy igen is >>10mm-es csapadékhiány van és kell az esõ, mivel megjelentek az elsõ, már-már a nyári szárazságra emlékeztetõ repedések, ami aszály bekövetkezésének az elõjelei. Azzal gyõzött meg engem, hogy amíg le nem virágzik és meg nem köt a gyümölcskezdemény nem kell, mivel hogy most virágzanak azok a fák, amelyek érzékenyek a moníliára (kajszibarack,meggy). Ez az a dolog, ami az agrometeorológia témában is megállná a helyét, de ami fontos még, hogy bizony nem csapadékkal, hanem szárazsággal jött a felmelegedés (errõl írtatok ti is), így az idei tavaszi árvízrõl jóformán nem is beszélhetünk. Pedig az alacsony vízállású folyó rengeteg nedvességet tud a talajtól elszívni.
Nem meglepõ, hogy nem szólnak errõl a hírek: a vízállásgrafikonok Link szerint a magyarországi szakasz nagy részén (így a Dunakanyarban is) még az I. fokú készültség szintjétõl is jócskán elmarad a folyó, a mostani stagnáló vízállás után pedig a csapadékszegény idõjárás miatt pár nap múlva már apadás jöhet.
Bár a mezõgazdaságnak már nem mindenütt öröm, árvízvédelmi szempontból nagy szerencse, hogy a felmelegedés a szárazsággal együtt köszöntött be, és a hegyekben olvadó hómennyiséghez érdemben nem adódik most hulló csapadék.

Lehet, bár több napja nem emelkedett jelentõsen a vízszint, szinte csak centiket, illetve az utóbbi 2-3 napon indult meg kicsit megint fölfelé… (igazság szerint ezt csak látvány alapján mondom, annyira nem kísérem figyelemmel a vízállásjelentéseket). A Szõdligeti-patak már lassan két hete vissza van duzzadva.
Ami viszont érdekes, hogy ilyenkor már rég teli szoktak lenni a hírek az árvízveszéllyel, ahhoz képest most nem nagyon lehetett hallani semmit.
Ami viszont érdekes, hogy ilyenkor már rég teli szoktak lenni a hírek az árvízveszéllyel, ahhoz képest most nem nagyon lehetett hallani semmit.
Ha marad az átlagos hõmérséklet a hónap második felében és mellé még jelentõsebb csapadék is társul, lehet még komolyabb árhullám a Dunán.
Sõt, valószínûleg le is fogják zárni a 12-es fõutat Nagymarosnál, Verõce - 2/A között, vmint Vác-Göd között a 2. fõutat. Bár semmi hivatalos közleményt nem tudok róla, de közel van az a magasság, ahol el szokták ezeket rendelni.
Sziasztok!
Vácon a Ligetet a bicikliútig elöntötte a Duna. A tanösvény járhatalan. A Gombás-patakot is messzire visszaduzzasztotta.
A Tabán alatt kb. 1 méter hiányzik a mederbõl kilépéshez, a Burgundia ltp. alatt helyenéknt viszont csak centik.

Bár nagy szerencsének érzem, hogy ez a meleg idõszak csapadékmentesen érkezett és így szép lassan olvadozik a hó, "csordogál" lefelé, de nem szabad elfeledkezni róla, hogy még mindig Link óriási hólé várja, hogy megindulhasson lefelé a hegyekbõl... ez mintegy 10km3-nyi, ami jó 1,5-2 km3-rel több a sokéves átlagnál.
Mindezt a Duna vízgyûjtõjére értettem.
Mindezt a Duna vízgyûjtõjére értettem.
Bizony-bizony, Nagybajcsnál a mai elõrejelzésben már megjelent az elsõfokú készültség lehetõsége a Dunán jövõ hét elejére.
Link
Napokon keresztül 10 fok fölötti nappali hõmérséklet lehet az osztrák Alpokban 1000-2000 méter között, így folyamatosan olvad a több helyen még több méteres hó...
Link
Napokon keresztül 10 fok fölötti nappali hõmérséklet lehet az osztrák Alpokban 1000-2000 méter között, így folyamatosan olvad a több helyen még több méteres hó...
Link Ez alapján (végiggörgetve) szerencsére, tényleg nem látszik még egy esetleges nagyobb, Dunán végigvonuló árhullám elõjele. Veszélyesebb helyzet "csak" a Morván alakult ki. Ott 3-ad fokú közelében a készültség... Bár tudom, az igazi meleg még csak most fejti majd ki hatását. Ma pl. átböngésztem a határunkhoz közeli, és szintén a Dunát tápláló Schnebberg és Rax hegyek webkameráit, és azon látszik, hogy bizony tetemes hómennyiség van az 1200-1500m-es magasságokban is még.
Budakeszinél lehet, hogy csökkent, de amúgy a Duna a teljes magyar szakaszon árad, leszámítva a felsõ régiókat, ahol a következõ hullám elõtt minimális apadás figyelhetõ meg.
Tegnap reggel 6 óta több, mint 1 métert emelkedett a Duna vízszintje, valószínûleg a következõ napok tavaszias olvadása kb. 2000 m-ig folyamatos hóolvadást okoz, a folyó ki fog lépni a medrébõl.
Link
Link
Közben a szlovákiai folyókon - várakozásaimmal összhangban - a helyzet kezd egyre kritikusabbá válni. Az elõbb kiadták a másodfokú riasztást - többek között a Morva-folyó vízgyûjtõterületén, a Felsõ-Nyitra vidéken, valamint Árva és Kiszuca régiókban rohamosan duzzadnak a folyók, ill. a patakok. Viszonylag komoly árvízhelyzet kezd kibontakozni, ami a magas hõmérséklet, a gyors hóolvadás és a tetemes mennyiségû csapadék (helyenként 40-55 mm 18 óra alatt) kombinációja mellett bizony nem csoda...
Bizony, nagyon úgy tûnik. Ráadásul Zala és Veszprém Ny-i része kapja a legnagyobb adagot a radar szerint, reggelig akár 25mm is leeshet.
Karintában és Stájerországban még nagyobb összegek hullanak ezekben az órákban, ott a hóhatár is viszonylag magasan van, így a Rábán, Murán, Dráván komolynak ígérkezõ árhullám fog indulni éjszakától.
Karintában és Stájerországban még nagyobb összegek hullanak ezekben az órákban, ott a hóhatár is viszonylag magasan van, így a Rábán, Murán, Dráván komolynak ígérkezõ árhullám fog indulni éjszakától.
Megis van az elsõ 1 szintû riasztás.
Link
Nemrég átlépte a "határt".
A kissebb folyók/patakok az elmúlt órában 9cm-ert emelkedtek,mintha 1 tû volna.
A Vág is szépen meg fog duzzadni holnapra.
Link
Nemrég átlépte a "határt".

A kissebb folyók/patakok az elmúlt órában 9cm-ert emelkedtek,mintha 1 tû volna.
A Vág is szépen meg fog duzzadni holnapra.
Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#55010 - 2009-03-29 17:37:33)
Már eddig is sok bakonyi patak tette tiszteletét a nem számára "fenntartott" területeken, de ahogy a wrf-et elemzem, holnapra megint " HELYZET" lesz a Marcal vízgyûjtõjében. (Bakonyalja.-Gerence ,Bitva, Torna, Hajagos,Kánya, Bornát-patakok!!) [esõ] [esõ] [esõ]

A hegyekben 1500m - 1900 felett van a hóhatár, így árvizeket okozhat a hegyekben az esõ!
[esõ]
[esõ]
Átmásolva a met. társalgóból:
Wittmanmark:
Egyre inkább valószínû, hogy 2000 méter körül lesz a hóhatár a tátrában vasárnap. Ennek durva következményei lehetnek: Link Link
Ferri:
Márk: a hirtelen melegedés + a sok csapadék a tetemes mennyiségû hó gyors olvadásához vezet, így hirtelen megnõhet az eddig valahogy szóba sem hozott áradások veszélye. Kíváncsi vagyok hogy a szlovák hidromet. szolgálat mikor ad majd ki riasztást.
Wittmanmark:
Én is erre utaltam, csak nem írtam le konkrétan. Én is nagyon kíváncsi vagyok ugyanis nagy területen 10-20mm csapadék önmagában is viszonylag sok, és még ráadásul sok is a hó a tátrában.
Szerk: És a 10-el még minden bizonnyal nagyon keveset mondtam.
Jaurinum:
Így van, újabb nagy adag hólé indul meg a hét legvégén a magashegységekbõl, így a jövõ hét ismét árvízveszélyesnek néz ki. Szerencsére az elmúlt hetekben azért - csapadékbõség ide vagy oda - 800-1000m alatt csaknem minden hó "levezetõdött" a folyókon, így ennek a régiónak már "csak" az esõadagja fogja dagasztani az elinduló árhullámokat. Ez a lépcsõzetesség árvízi szempontból nem lényegtelen, így van esély súlyosabb problémák nélkül átvészelni a tavasz-közepi hóolvadást. Persze, van még bõven hó-utánpótlás 1200m felett [elég csak hochkar (2000m) 580cm-ére gondolni], így a beköszöntõ 15°C feletti idõszak után tartós magas vízszintekre van kilátás, komolyabb esõzések nélkül is.

A pecának minden esetre lõttek úgy májusig az biztos.A hegyekben még van hó így ahogy lassan olvad úgy folyamatos utánpótlása van az árnak.Nagy víz persze nem lesz de pont elég ahoz,hogy kicsit magasabb vizállás és koszos legyen a tisza.

hip-hip hurrá essen csak az esõ a tisza vízgyüjtõ területén ugyis olyan szárazság van
[esõ]

Nézd csak, ezt találtam (elsõsorban az öntözéses mûvelésrõl szól, de szó van benne a rizstermesztésrõl is): Link
Múltkor pont ezen gondolkoztam,hogy van magyar rizs?Vagy a legrosszabbat is importáljuk?
Romlik a belvízhelyzet. A szabolcsi térségben is el kellett rendelni újabb fokozatokat. "A mai napig csak a Felsõszabolcs alsó belvízvédelmi szakaszon volt II. fokú belvízvédelmi készültség. Az elmúlt napok csapadékos idõjárása következtében a belvízcsatornák vízállása megemelkedett, az elöntött területek nagysága megközelíti a 10000 ha-t.
Jelenleg II. fokú belvízvédelmi készültség van a 3 Felsõszabolcsi, valamint a Szamos-Krasznaközi belvízvédelmi szakaszon. A belvízelöntés és a csatornák vízszintjének csökkentése érdekében jelenleg 10 szivattyútelepünk folyamatosan napi 24 órában üzemel, és emeli a káros belvizet a Tiszába, Krasznába, illetve a Rétközi tóba." (fetikövizig.hu)

Iszonyat víz van errefelé,dél óta esik záporszerûen.A Mátrában hóolvadás+ez az esõ rá...Hát nem tudom,szerintem ebbõl még baj lesz.Nincs sajnos csapi mérõm,akinek a közelben van,mondhatna egy adatot.Szerintem 10mm simán lejött.
Az áv. fokozatokhoz tartozó cm-érték állandó, és nincs befolyással rá a meder változó mértékû beépítettsége.
A két link tartalmához még annyit, hogy addig, amíg a havazás/0°C határa ennyire alacsonyan van (max. 1000-1200m), nagyobb árvíz nem fog kialakulni, lévén a Hernád szepességi vízgyûjtõje döntõen e magassági szint fölött helyezkedik el.
A Morván levuló árvíz azért ért el ilyen magas szintet, mert vízgyûjtõje alacsony hegyvidéki (Szudéták) és dombvidéki területre esik, ahol a hóborításra sok esõ esett.
Szerintem, ha maradnak a mostani magassági hõmérsékletek (várhatóan igen, még legalább egy hétig), az elõnyös lenne árvízi szempontból, mert lassan elolvadna a hó 1000m alatt, így egy esetleges jelentõsebb felmelegedésnél már nem lenne annyira széles az olvadási (hólevet adó) sáv. Az Alpokban felhalmozódott hómennyiség ismeretében ez igen pozitív eseménynek is értékelthetõ, ezzel együtt a továbbra is fennáll a veszélye egy igazán "meleg" árvízhelyzetnek.

Köszi. Én azt hittem, hogyha egy folyó kilép a medrébõl akkor már az elsõ fokú készültséget el kell rendelni, de ezek szerint nem