Aktuális időjárás
Reggelig 0,6 mm eett, 9 órakor újra esni kezdett és 12 UTC-ig 10,3 mm esett. Már most nem bírja elnyelni a föld és ez csak a kezdet....
Szlovák radaron látszik, ahogy végig vonul egy hullám nyugatról a rendszeren, mióta itt átment közepes cseppekben ömlik, elég komoly a helyzet.
Csak most láttam meg az ehhez kapcsolódó friss OMSZ-cikket: Link
ECMWF-en kívül a többi, az OMSZ-ban használt modell is támagatja az említett nagy csapadékot. Holnap délelöttig. Nem egy mindennapi helyzet...
ECMWF-en kívül a többi, az OMSZ-ban használt modell is támagatja az említett nagy csapadékot. Holnap délelöttig. Nem egy mindennapi helyzet...
Az ECMWF szerint (lehet más modellek szerint is, de csak ezt néztem épp) ez a dunántúli tömb gyakorlatilag holnap (kedd) reggelig szinte egy helyben marad, erösödik, terjeszkedik is és rengeteg (akár 40-50 mm-t is meghaladó) csapadékot ad a Dunántúl középsö részén és az északi felén. Kedden napközben aztán fokozatosan kelet, északkelet felé helyezödik át majd...
Valóban a déli megyéket érinti egy komoly tömb, de sajnos egy másik bennünket telibekapott. A radarok kissé átvernek bennünket, mert nem elég, hogy a cseh, pozsonyi ,pesti, szlovén és horvát is messze van és peremhelyzetben vagyunk, de a pogányvári sem mûködik. Így nálunk ugyanolyan radarjelek mellett szerintem mindig több esik, mint bárhol az országban.
Reggel hét óta közepes esõnk van, de most már az intenzitás egyre erõsebb(mondhatni szakad). [esõ]
Reggel hét óta közepes esõnk van, de most már az intenzitás egyre erõsebb(mondhatni szakad). [esõ]
Itt 66,5 mm az elmúlt napok "termése". Nagy "örömmel" várom az újabb nagy mennyiségû csapadékot. Most vihar elõtti csend van.
De legalább tegnap jó túráztunk és rengeteg gombát láttunk a Börzsönyben, még a turistautak mellett is.
De legalább tegnap jó túráztunk és rengeteg gombát láttunk a Börzsönyben, még a turistautak mellett is.
A Kisalföldön simán esélyes 40-50 mm csapadék, ezt most már egyöntetûen adja az összes modell. A feltételek abszolút ideálisak a jelentõs csapadékhoz, alacsonyabb szinteken (925 hPa, 850 hPa) erõs összeáramlás lesz, míg a magasban szétáramlás, ráadásul a jet is átmetszi a frontot, és a Kisalföld pont a "jó" oldalán helyezkedik majd el ennek: Link Link Link Mindehhez hozzájön a több szintet érintõ, igen markáns örvényességi advekció is.
Valószínûleg lesznek beágyazott záporok is, néhol talán zivatar is (otthon tuti, mert már Pesten vagyok ).
Valószínûleg lesznek beágyazott záporok is, néhol talán zivatar is (otthon tuti, mert már Pesten vagyok ).
Még csak a rendszer szélén vagyunk de idõnként ömlik így is, most épp nagyon sûrûn, apróbb cseppekben szakad.
Vasárnap - este 10 h- tól ma hétfõ hajnal 6 -ig záporokból közel 10 mm, 9,2 mm csapadék hullott.
Ez így meglepetés volt, nem hittem volna hogy már a ciklon fõ csapadékzónája elõtt már leesik egy ekkora összeg.
Havi összeg 79,4 - rõl 88,6 mm-re, éves pedig 521 - rõl 530,2 mm-re nõtt.
Ezzel a idõarányos éves átlagot ( 515-520 mm ) már 10-15 mm-rel meghaladjuk itt.

Ide kb déltõl érkezik a java, min. 20 mm-re szerintem te is számíts, de akár jóval többre is.
Egyelõre csak gyengén eseget, a radart elnézve talán tõlünk délre vonul majd el a nagyobb tömb, legalább is a szlovén animáción ezt látni.
Az ALARO minden futásban egyre magasabbra emeli a tétet: az eredetileg Pozsonyra elzett alig 30 mm mostanra csaknem megduplázódott, így mar 55 mm-nel tartunk, ezzel simán rávernenk az elõzõ ciklon 48 mm-es hozamara. Egyelõre gyengén felhõs az ég, csupán a deli láthatáron látszik a késõbbi nagy locsolast adó felhõzet széle. [esõ]
Igen, épp kérdezni akartam valakitõl hogy melyik modell számolt ezzel a késõ esti akcióval ,de akkor már meg is kaptam rá a választ. Köszönöm.
Valóban, egy helyben képzõdnek az intenzív záporok tõlem dny-ra, valahol Bicske környékén.
Már a sokadik radarfrissítés sárgás, narancssárgás arrafelé. Alsó hangon 10-15 mm lejöhetett ott már.
Ide legyengülve érkezik dny felõl a csapadék, 3/4 órája esik, eddig 1,5 mm. Hamar indul a buli, a hajnalra várt csapadékérkezéssel szemben. Ez komoly plusz mm-eket eredményezhet. Kb. egy 15-20 mm-re jó lehetek itt.

Link Igaz hogy kicsit északabbra várta, és 0:00 UTC-re, de az UM számolt vele.
Viszont ott 1 pontban már komoly mennyiség leeshetett. Szinte folyamatosan ott képzõdnek a záporok.
Viszont ott 1 pontban már komoly mennyiség leeshetett. Szinte folyamatosan ott képzõdnek a záporok.
Tegnap a Kõszegi-hegységben voltunk túrázni, és bár az elõzõ évekhez hasonló tartós alacsonyszintû ködhöz ezúttal nemvolt szerencsénk, azért így sem maradtunk látnivaló nélkül. Szombathelyrõl nézve még kiterjedt ködmezõ terült el a hegységtõl délre: Link Mire közelebb értünk már feloszlott, de Lukácsházánál még sikerült megörökíteni a hegycsúcsokon megülõ felhõket: Link
Tegnapi képek. 10 nap folyamatos napsütés nélküli idõszak után ( múlt szerda délutántól - szombat délelõttig nem volt napsütés ) ismét látszódott a tiszta, kék égbolt és a felhõk körvonalainak játéka.
Link Link Link Link Link Link Link Link Link Link
Mai napra ugyanilyen idõ néz ki, eddig legalábbis az mint tegnap volt.
Link Link Link Link Link Link Link Link Link Link
Mai napra ugyanilyen idõ néz ki, eddig legalábbis az mint tegnap volt.
Ma reggel 9 mm esõvíz pihent az Eger-Szõlõcskei csapadékgyûjtõ edényében. Az elmúlt 3 nap egyenlege 82 mm. Október 127 mm-nél jár.
Szombaton már mérhetõ csapaék itt nem fordult elõ, a csepergés még nyomot sem eredményezett.
Így maradnak a tegnap ilyenkor beírt csapadék adataim október elsõ felére.
Tegnapi naphoz hasonlóan ma is a hajnali, reggeli köd után szépen süt a nap, változóan felhõs égbolttal körítve.
Úgy látszik a felsõ légkör kiszáradása itt elegendõnek bizonyult. Tmin : 4,1 °C lett. A köd csak hajnal 5 h- tól reggel 8 h- ig volt jellemzõ, 8 körül teljesen feloszlott.
Gyenge csak a dk-ies szél.

Utazgatok Bp-Szeged között naponta többször, ma végig, azaz mintegy 200 km-es sûrû ködmezõ van, tegnap pedig 200 km-es intenzív csapadéktömb volt.
Tegnap este 19,00-kor hagytam el Pestet, akkor még szakadt, a tegnapi csapadék 22 mm lett a 9.kerben (most jöttem vissza és lemértem), a ciklon 61 mm szépen elosztva 4 napra (4+19+16+22 mm). Október 91 mm, a 100 a múltkori medi gyengélkedése miatt nincs itt meg.
Szép búcsú volt ez nekem Pesttõl.

Ezt várták, egyértelmû, a tömb még eltanyáz ék-en egy darabig.
Felém is még elfér a csapadék, semmi gond nincs, ez a 79,4 mm nudli egy ilyen ciklondömpingbõl ami volt az elmúlt 6 napban térségemben.
Augusztus 16.19. között tizedre pontosan ennyi hullott egy ciklonból csak akkor 3 és fél nap alatt, mint ami idén okt. 1. -16. között, azaz 79,4 mm.
Kb. 1 órája csepereg az esõ, nyom még nincs meg, a gyengébb záporos szakaszok mind elkerültek.

Itt hétfõ óta eddig a percig 47mm csapadék esett, és elvileg késõ délután még lehet egy hullám. Kíváncsian várom mi lesz belõle. Ide még elfér. Báár lehet hogy ezt várták a modellek, ami tõlem keletre kezd összeállni.
Hajnalban, reggel még volt kodszitalas ami 0,2 mm- t adott, így a tegnap pénteki csapadék 20,5 mm lett.
Havi : 79,4 mm - re, éves összeg : kerek 521 mm- re Nõtt.
Olyannyira megszûnt az idei csapadék hiány, hogy az okt. közepéig elvárható 515 mm körüli idõarányos éves átlagot már jó 5 mm- rel meg is haladtuk Vörösváron.
Egyébként a ciklon kedd óta 4 nap alatt 54,6 mm- t adott.
Szombat óta a 6 napos összeg pedig 72 mm.

Tegnapi csapadék 14.0 mm. Ma is esett már 2 mm, de délutánra várnak még egy jó 5-10 mm közötti adagot a modellek. [esõ]
Amikor sétáltam Gyõr belvárosából haza a Nádorvárosba ma 1 óra környékén,sûrû ködöt tapasztaltam olyan 100 méter körül lehetett a látótáv.
A tegnap napközbeni 4mm után a késõ délutáni, esti heves esõzés 18mm-t adott, így a szumma 22mm lett.
A hónap 98mm-en áll, most már elég is lenne! Tartalékoljunk inkább decemberre, januárra, persze csak és kizárólag hó formájában.
A hónap 98mm-en áll, most már elég is lenne! Tartalékoljunk inkább decemberre, januárra, persze csak és kizárólag hó formájában.
Miért ne lehetne ilyen nagy különbségek fõleg csapadéknál?
Fõleg záporos volt a tömb, és mint tudjuk a zápor tud akár pár kilométeren is nagy különbségeket okozni.
Fõleg záporos volt a tömb, és mint tudjuk a zápor tud akár pár kilométeren is nagy különbségeket okozni.
Fórumhelyszín Bucsa?? Nálunk csak 15mm a 24 órás szumma. Ilyen nagy különbség lenne a javatokra?
Eger-Szõllõcske: ma reggeli mérés: kerek 40 mm, tegnap reggel 33, október 118 mm. 1991-ben volt ennyi csapadék a 10.hónapban.
Jó reggelt!
Az esti fõterminusig (19:40) 5.1 mm csapadék esett, majd a ma reggeli fõterminusig (07:40) 27.3 mm, így a 24 órás csapadékösszeg 32.4 mm. [esõ]
Az esti fõterminusig (19:40) 5.1 mm csapadék esett, majd a ma reggeli fõterminusig (07:40) 27.3 mm, így a 24 órás csapadékösszeg 32.4 mm. [esõ]
A friss mérés 26,9 mm.
A tegnapi 19,9 mm.
A tegnapelõtti 10,4 mm.
A hónap jelenleg: 99,7 mm.
Egy órán belül átlépjük a 100 mm-t.
A 2002 óta folytatott csapadékmérésem abszolút rekordere lesz az idei október.
Az a szép, hogy októberre kb. ennyi hiányzott már a talaj legfelsõ 1 m-es szelvényébõl.

Pozsonyban végül nem léptük át a bûvös 50 mm-es határt, de a 48 mm is szép eredmény. Ha minden igaz, nagyjából 2.5 nap szünet következik, majd hétfõ délután, illetve este újabb kiterjedt csapadékzóna erkezhet. Egyébként elénk
eszaknyugati szél fúj, csupán 7 fok van, hõérzet 2-3 fok [esõ]
eszaknyugati szél fúj, csupán 7 fok van, hõérzet 2-3 fok [esõ]
Hajnalban aludtam, nem láttam mennyire esett, de a radart visszanézve nem lennék meglepõdve, ha megint egy 30-as lenne a reggeli egyenleg...
Az esti óráktól kezdve folyamatos,idõnként intenzív esõzés van!
Nem lepõdnék meg,ha reggelre csurig lenne a csapadékmérõ! [esõ]
Nem lepõdnék meg,ha reggelre csurig lenne a csapadékmérõ! [esõ]
Bõséges csapadék áztatta Egert és környékét is. A ma reggeli 33 mm után megint lejött 10-15. Reggel lesz adat.
Nézegesd képeken. Hátha segít valamennyit.
----------------------
Korrekt záporok, és csapadéktömb volt kora délutántól - késõ estig, összesen 20,3 mm csapadék jött le.
Egész este "centikre" voltak tõlem a heves esõt adó narancs pacák. Havi 80 mm közelében, éves 521 mm közelében.
Érdekes mennyire sokat esett ma intenzíven, mégis "csak" 20 mm a mai nap. Radar alapján minimum 30 mm-nek tûnt.
Már azt hittem rossz a hellmannom, hogy alul mér, de nem, a zöldike és a design mérõ is egyaránt 21 mm-t mutatott.

Az a világító folt mi az elsõ képen középen felül? Régrõl rémlik valami, de nem tudnám megmondani...
Itt most alábbhagyott kissé az intenzív csapadékhullás, pont amikor hazamegyek. A sötétben is felismerhetõ az intenzitás változása, ha rákezd, halványul a budai látkép az irodából
Itt most alábbhagyott kissé az intenzív csapadékhullás, pont amikor hazamegyek. A sötétben is felismerhetõ az intenzitás változása, ha rákezd, halványul a budai látkép az irodából
Nézem a webkamerákat, Pornóapáti "derült", Csipkerek "derült", itt a kettõ között meg beállt a köd 100 m-es látótávolsággal, pedig még a szél is fúj.
Az OMSZ igazán kiadhatná már a narancs figy. elõrét a középsõ megyékre. Szerintem lesznek olyan területek, ahol reggelig 50mm-nél is több esik...