Földtan
Ott van az, csak vizes. :-) Mondhatnánk úgy is, hogy helytelen az Anak Krakatau kifejezés, hisz ugyanaz a vulkán maradt attól, hogy behorpadt a mellye.
Amúgy ha belekatt a kis képbe, akkor ott látható a többi része is.
Link

Szõrszálhasogatás talán, de létezik az nagyonis, csak a kalderájában ott hullámzik a tenger. A lánya (Anak) szintén ebben van benne, és õ csak a nagy kitörés után született
Szerk
Már megint reklám neki, de hasonló ehhez: Link

Dehogynem, ott van a mûholdképeken is. Igaz, a sziget kétharmada odaveszett 1883-ban, de egyharmad azért maradt.
Link
Tulajdonképpen a kétharmad helyén nõtt az Anak Krakatau.

Szõrszálhasogatás talán, de ez az Anak Krakatau, lévén az igazi Krakatau már nem létezik Viszont csoda kép
NASA ûrfotó a Krakatauról:
Link
A Merapi ugyan kb. lecsendesedett (több, mint 200 000 kitelepített, több, mint 320 halott a mérlege), a legújabb kitörésjelölt hegy a Bromo a varázslatosan szép Tengger kaldera gyönyörû salakkúpja, ahol ma vörös riasztást adtak ki.
Link
Itt nem kell tartani komolyabb áldozatokat követelõ kitöréstõl, mivel leginkább Stromboli-típusú böffenéseket produkál.

Ez télleg nagyon szép
Hirtelen mikor ránéztem, azt hittem a falvakra hogy temetõk

Asszem, ez a legszebb kép, amit valaha láttam a Merapiról:
Link
Brutálisan gyönyörû, még persze az idei kitörés elõtt készült kép. Érdemes megfigyelni a kis falvakat....

Lassan talán fellélegezhetnek a Merapi közelében élõk. A mai napon jelentõsen csillapodott a mûködés. A délelõtti (helyi idõ - WIB - szerint) még volt látható kitörési felhõ illetve a kisebb szeizmikus jelek is mutatták, hogy nem állt le a hegy, ám az intenzitás nagyban lecsökkent.
Volt egy 5,2-es földrengés kb 120 km-re a hegytõl, ez a rengés azonban tektonikus eredetû volt, az alábukó lemezhez kapcsolt, 70km mélységbõl jött. Link
Jelenleg 320090 ember él menekültként.... Gondoljatok bele, háromszor megtöltenék az Estadio Azteca nézõterét, és párezren még kívül is rekednének....

Szó szerint ráég a bõrükre a piroklasztár anyaga... Többszáz fok, olyasmit képzelj el, mint a fazekas kemencéje, amikor a mázat égeti az edényre...A hõtõl a bõr leég, nedveket bocsát ki, abba beletapad a forró por és összecementálódik.
A pompeii esemény dettó ezt csinálta, a megtalált testek akkor nem is testek voltak persze már, így amiket múzeumban látni, ugye, azok gipszöntvények. Ezek a szerencsétlen jávaiak még benne vannak a rájuk égett anyagban...
Egyébként volt, akit a fejéhez tartott telefonnal a kezében találtak meg így...

Erre gondolok én is. Viszont akkor ez azt jelenti, hogy viszonylag kevés ideig vannak kitéve ennek a hõhatásnak, azaz nagyon gyorsan hûlnek a felhõben a gázok. Ami persze várható is, ha jobban belegondolunk.
Tényleg, tud valaki ezzel kapcsolatban cikket ajánlani, ahol (nyilván általánosan) a piroklasztár hõmérséklét veszik górcsõ alá tér és idõbeli felbontásban?

Szerintem a hõhatás lehet az ok. Csak az állati tetemeket elnézve valószínûleg a disznóperzselés analógiája mûködik. A bõr megfeszül, összeugrik, a végtagok elemelkednek, megfeszülnek, a test "kinyílik".
Micsoda lávadóm! Link
Mi miatt merevednek így meg az áldozatok? A herculaneumi embereket is így találták meg, de én eddig azt hittem, hogy a blokkanyagban ilyen testhelyzetben konzerválódtak, vagy valamiféle kovasavas átitatódáshoz hasonló folyamat során. De ezek szerint nem

Uhhhh, ez már igen masszív kitörési oszlop. Nem is csoda, hogy olyan messzire kifutottak az izzófelhõk.
Kicsit csillapodott a mûködés, de ez nem jelent semmi extrát, ugyanúgy vannak izzófelhõk. Viszont látni a hegyet, fotót hamarosan linkelek, ha találok megfelelõen megbízható friss képet.
Sajnos 5 önkéntes, aki a kitelepítésben dolgozik, egy izzófelhõ miatt meghalt...
James Reynolds a hegyen van, mintegy 15kmre a csúcstól, egy rendõrségi ellenõrzõpontnál. Remélem, hamarosan lesz tõle felvétel is.

Majd kiderül, mikor unja meg a hegy. Ok, tényleg messze van a Pinatubo-tól, és ha folyamatos is lesz az utánpótlás, azért elsõsorban a déli féltekét érintheti majd bármilyen hõmérsékleti anomália. De hangsúlyozom, rendkívül messze van még ez a kitörés attól, hogy bármi mérhetõ hatása legyen a T-re.
Arról nem beszélve, hogy a mûhold nem csak a magasban lévõ SO2-t méri, hanem a teljes légoszlopot, így távolról sem biztos, hogy olyan látványos mennyiség került FEL.

Köszönjük a folyamatos tájékoztatást!
Nekem a kitörési folyamat eleje miatt vannak aggodalmaim, a helyi katasztrófán túl a sztratoszférába felkerülõ SO2 miatt, aminek az összmennyisége még messze nem végleges.
Persze messze nem Pinatubo, ám még nincs vége.

Szívesen.
5:17Z adat alapján a hamu továbbra is FL550-en, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a sztratosztférába folyamatosan bekeveredik Ha ez így megy tovább, akkor lassan át kell írni a hosszútávú elõréket még nálunk is (tudom, nem ez a legnagyobb baj, csupán mint peremjelenséget említem).

A 16887 m magasság, amit a Darwin VAAC megad 2 napja, az gyakorlatilag sztratoszféra-határ körül van (ne feledd, a Merapi a déli sz. 7. fokánál van, vagyis kb. az Egyenlítõn).
Ahhoz, hogy "következmények"-rõl beszélhessünk, ennél nagyobb kitörés kell, ráadásnak nem tudjuk a SO2 adatokat számszerûleg. A SO2 térképen helyileg látni a mennyiséget, ami persze becsülhetõ, de egyelõre én jóval kevesebbnek látom, mint tavaly és tavalyelõtt a két északi vulkánnál volt - amelyek szintén nem csináltak semmi mérhetõ éghajlati dolgot. Ráadásnak ez a Merapi-féle SO2 gyanítom, hogy csak igen kis részben jutott fel sztratoszférába, amit a 26-tól fogva figyelt SO2 térképek alapján vélek, napok alatt eloszlottak az eddigi felhõi. Lehet, hogy a mostani nem fog, de egyelõre nem ért még oda a mûhold. Ha lesz új adat, felrakom.
HA a kitörés hasonló, vagy nagyobb intenzitással folytatódna, ne adja ég, akkor lehetne gondolkodni azon, hogy lesz-e mérhetõ hatása. A Pinatubo 91-es kitörése, ami kb egy nagyságrenddel nagyobb volt e mostaninál, mutatott pár tizedfokos lehûlést. Azt hiszem, jelenleg ez kihagyható a számításból - de mivel a kitörésnek nincs még vége, s egyelõre nem tudni, mi várható, maradjunk annyiban, hogy úgyis beírok ide minden adatot, ami csak számít. Elõbb megtudod a fórumból, mintsem leolvasnád otthon a hõmérõdrõl. :-)

Köszi szépen! A németek pár éve már kimérték a mélyebb magmakamrát, ami kb. korrelál azzal, amit most az indonéz geológus is jelzett a fészekmélységekrõl.
Egy német kutatócsoport is dolgozik arrafelé, a vezetõjükkel volt egy riport ma a német rtl híradójában. Próbálom megkeresni az adatforrást a net-en.
Az emelkedési adat honnan van? A tiltmeter-ek mûködése pár napja leállt a kitörés miatt... Mûholdas adat?
Ráadásul a hegy naponta 11 mm-t emelkedik, ami egyrészt igen erõs magmautánpótlásra ill. feláramlásra utal, másrészt igen hamar a magmakamra beomlásához vezethet, ami a hegyet gyakorlatilag széttépõ robbanáshoz vezet. Húzós a helyzet
A 17:13-as VAAC: Link
A helyzet változatlan.
A geológusok egy szem megmaradt szeizmográffal dolgoznak, a kitörés során megsérült a másik 3 és a webkamera is, ezek javítására nyilvánvalóan nem találtak öngyilkosjelöltet... Amit viszont tudni: a friss adatok szerint a hegy alatt kb 6 km mélyen vannak rengések, amelyek magmamozgást jeleznek, a korábbi évek kitörései során ez 1-2 km mélység volt csak. A mélyebb magmatározó akár a mostaninál is rosszabb helyzetet hozhat, illetve lényegesen elnyújthatja a kitörés idejét.
Jelenleg 160000 ember menekült el a hegyrõl és még mindig vannak zónán belül, kéne némi teherautó még... Jó hír, hogy már senki sem áll ellen a kitelepítéseknek.

Az evakuáltak / menekültek száma elérte a 150000-et, a halottak száma összesen a kitörés kezdete óta meghaladja a 100 fõt, sok tucat égési sérült ma is.
Az indonéz kormány kihirdette a katasztrófahelyzetet, ezzel pénzeket szabadítva fel a Merapi körüli dolgokra. Ezen felül felvásárolja az ÖSSZES háziállatot a hegyen lakóktól, így azok nem fognak visszaszökni ill. el tudnak menni a hegyrõl, akik emiatt nem mentek eddig.
Laharok a folyóvölgyekben már a hegytõl 35 km-re is (helyi, a kitelepítésekben dolgozó orvostól a hír). A hegy folyamatosan morajlik. Kísérteties tájkép: Link
Twitteren 19 perce nincs új infó és ez nekem nagyon nagyon nem tetszik... (a hegyen dolgozók küldik az infókat nagyrészt, ill. a környezõ településeken lévõk).

Nem tévedés, az 5:25 Z-es adatlapon is FL550 szerepel... nem túl jó irányba fejlõdik a dolog
Valami történt, hajnal 1 UT helyett 23:23-kor kijött új darwini VAAC:Link
Kitörési felhõ FL550-en, ami 16764 méter!!!!!!!!!!!!!!! Remélem, csak valami tévedés lesz...

Surono, a Merapi fõvulkanológusa állítólag azt mondta a helyi tévében, hogy valószínûsítenek egy nagyobb robbanást. Valamelyest megerõsíteni látszik a feltételezést, hogy egy ideje (cca jó órája) teljesen csendben van a hegy a két napja tartó folyamatos robbanások után, lehet, hogy bedugult... Ha ez bekövetkezik.... :-(((
Igen, bocsánat a fogalmazásért, természetesen, együttérzek, már ha egyáltalán el tudom képzelni ezt..
Nem próbálom én ezt eladni. Ez van. Ha teszik, ha nem. Max sajnálni tudom õket...
Ez így igaz. Azonban próbáld ezt így eladni bármelyik természeti katasztrófa által sújtott embercsoportnak...
Tudod, nincs hol élniük. Indonézia kissé túlzsúfolt, ahogy a bolygó is. (Indonéziában, ha az összes autót, motorkerékpárt, amit birtokolnak az emberek, egymás után állítanák, az jóval hosszabb lenne, mint az ország teljes úthálózata.)
Ezek nyomorult parasztok, akik annyit termelnek, amit megesznek meg a piacon eladnak, hogy legyen ruhájuk. Nem önszántukból élnek ott, s nem tudnak elköltözni sem, mert máshol is emberek laknak, élnek. Ahhoz, hogy máshol élhessenek, kb. tömeggyilkossá kellene válniuk.