2024. december 02., hétfő

Csillagászat és űrkutatás

Adott napon: 
Keresés:
#11151
Aaa, zseniálisak! Köszönet értük!nevet
Ma este dolgozok, de holnaptól még tervben van a leskelődés, jó kis fagyos időben, kár hogy nem egy-két héttel ezelőtt jött be ez a szép tiszta idő.
#11150
Halii! Mindkettőnknek sikerült! Én az utolsó januári nap hajnalán mindent bevetettem, amit csak tudtam, ám üstököst asztrofotóként még nem dolgoztam fel sose, így két napba telt mire sikerült.

beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



beillesztett kép



A napokban a Szekeres és a Bika között foglal helyet, szóval érdemes próbálkozni 8-ától, mert a Hold egyre később kel . nevet 
#11149

beillesztett kép


beillesztett kép



Közben persze felhősödtünk is, szóval nekem mint egységsugarú júzernek ez bőven meghaladta a nemlétező tudásomat, de egy egyszerű binoklival fagyoskodni az éccakában... ...az élmény felbecsülhetetlen. vidámfazik A fotós teknyika is legalább ennyire fapados, csak simán az ég felé fordultam effektív 150 meg 300 millivel, aztán PS-ben átlagoltam az elsőnél 7, a másodiknál 9 képet. De az élmény örök.nevet

Remélem azért valaki a megfelelő szaktudással és technikával felvértezve lőtt értékelhető képeket is az elmúlt napokban! Sajnos ez a felhős idő, most meg lassan a Hold már nem annyira kedvez a dolognak. Rafy, Astroman, többiek?
#11148
Ezt jól látod.nevet De ha jót választol, sokáig fog nagyon jó élményeket nyújtani.
#11147
Látom itt IS el lehet költeni a világ összes pénzétvidámzavarban
Mindenesetre nagyon köszi!
#11146
40-be sajnos nem sok minden van, de innen tudsz válogatni. 
Link
vagy
Link

Árak és szaktudás tekintetében ugyanaz a kettő. Vásárlás előtt mindenképpen beszélj velük, kérj tőlük tanácsot.
#11145
Február elején jön a ződ üstökös laza Mivel a kertben elég jól állunk a fény-nem -szennyezéssel, ezért vennék egy távcsövet a gyerekeknek, meg persze magamnaknevet. Van ötletetek, hogy 40.000 Ft körül mit lenne érdemes választani? Vagy legalább mellik weboldalon?
#11144
Az Artemis-1 tegnapi startja GOES szemmel

beillesztett kép

#11143
Remélem a helyi nagyágyúk készítettek rendes képeket is, én az effektív 300 millivel eddig jutottam, bár a  felhőkkel így is baromi mákom volt.

beillesztett kép


beillesztett kép


Egy erős crop a Hold-felszín egyenetlenségei miatt, ilyen képem még úgysem volt 15 év alatt.hofuvas

beillesztett kép

#11141
Most baloldalt meg az M44. vidám 
#11140
Igen. Felül meg a Pollux
#11139
Link
Az ott a jobb oldali animáción a Merkúr? nevet
#11138
Június 4, az erő legyen veled. vidám 

beillesztett kép


Bemutató előtt szépen ráállítottam a Holdra a 40 centis SC rendszerű tévcsövet, készítettem vele 20000 képkockát és progival kiválogattam a legjobb 1%-ot. Eme kompozíció nagyon megtetszett, de ittvan az egyképes sorozatból a 100paneles mozaik is azért. vidám 

beillesztett kép

#11137
Na én ilyenekkel játszom a Holdas időszakban. vidám 

beillesztett kép



Ez a Clavius kráter, mely cirka 230km átmérőjű. Kistávcsővel jó buli megtalálni a Holdon. Mindenkinek javaslom. 
Fotózása nagyon jó időben zajlott csak épp a részletekért egy 40 centiméter átmérőjű távcső felelős. vidám 
Míg vizuálisan a kistávcsövekkel is nagyon jó dolgokat lehet látni, addig a fotózásban a nagy nagyításért elég bazinagy műszer kell. zavarban 
#11136
ufopropaganda mikor indul? tudja valaki
#11135
Kegyetlen...beteg
#11134
Jajj, egy comet bombardment nem lenne jó. vidám Sokminden amúgysem fog látszódni, hisz ott a Hold. vidám 
#11133
Az Index megint képes szakmailag alulmúlni a bármitnevet

Link

Haha, “ Az elsô üstökösök már péntek éjjel megérkeznek…”

Nem az a baj amúgy, hogy agyilag retardált hülyéket engednek újságot írni, hanem az, hogy a lusta, tehetségtelen fônökeik képtelenek megszervezni a cikkek lektorálását. Elképesztô…
#11132
Ez a kép egy 200/1500mm-es távcsővel készült. Az ideálisok kb 25-30-35cm-es nyílásúak aminél az árak nagyon megszaladnak már.

Ezt a távcsövet egyedileg építettük. A csillagászati egyesületből több tagtárs és ismerős is résztvett azé pítésében. Ki a tükröt csiszolta, ki a segédtükörtartólábakat festette le. 

beillesztett kép



A légköri nyugodtság és a Hold magassága nagyon sokat számít. Minél magasabban van, annál jobb = tél és tavasz. nevet 
#11131
Gratulálok!!Pazar!
Vettem egy Panasonic fz 82-es gépet,ezzel próbálkozom, kissebb-nagyobb sikerrel!
Ahogy látom van hová fejlődnöm!
#11130
Sziasztok!
Amennyire eseménytelen az időjárás, annyira jó, ha derült az ég. Bár most nagy a Hold, azaz erős fénye van és ilyenkor a mélyeges rendszerek nem működnek, de sikerült az idők során felépítenem egy holdazós rendszert. 

A kép a Gassendi kráter környékéről készült még péntek este helyi idő szerint 20 órakor.

beillesztett kép



Ilyen felbontásban egy kattintás nem megy, ezért rengeteg képet kell készíteni, mivel a légköri turbulenciák elmossák a részleteket. A nyugtalanság akkora volt, hogy a 15000 képből... 1%-ot tudtam megtartani. 

Az ekvivalens fókusz ebben az esetben 1500(távcső) * 7(szenzor crop) * 3(barlow) volt. ( 31500mm).

Bár én mélyeges vagyok, de igyekszem a derült Holdfényes időszakokat is kihasználni.
#11129
Este csináltam ezt a fotót, egyszerűen megunhatatlan!

beillesztett kép

#11128
Idén két tűzgömböt láttam. Egyet dec. elején, vezetés közben este 7 felé,  egyet meg ma hajnalban. Egyiknek sem volt csóvája, csak úgy magukban zuhantak, és hullócsillagokhoz mérten meglehetősen lassan. Mindkettő déli irányban volt.
Idén láttam először ekkorákat.
#11127
A nap érintése!
Link
vidám
#11126
Az Akacuki szonda milyen csecse képeket készíthetne, ha működne szomoru

beillesztett kép



A Leonard tán még a Vénuszi légkörön is át fog világítani zivatar
#11125
Akkor ez egy igazi magyar tűzgömb volt kacsint
A viccet félretéve, én is láttam 1/2 7 körül olyan 2-3 mp-ig egy DNy-ról ÉK-re tartö, kb.70-80 fok magasságban lévő, szétesőben lévő meteort. Nálam csak fehéren izzott...
#11124
Láttam a tűzgömböt fél hétkor, először fehér volt, aztán piros, majd zöld és ekkor eltűnt (elégett). nevet
#11123
Sajna nem lett meg, és ahogy múlik az idő egyre kevésbé valószínú.
#11122
Egyelőre még nem látok híreket, hogy meglenne a gondolájuk. szomoru 
Tavaly mi reptettünk egyet, azt rögtön meg is találtuk miután leesett. vidám Táborban a többiek távcsővel nézték, hogy kidurrant a ballon 32km magasan. vidám 
#11121
Holnap egy kis  "móka " Budapesten

Starship "reptetes" a SpaceJunkie szervezésében

Link

Link
#11120
“Fellőt, “kilőtt”, “kilövés”.... zivatar
#11119
Tegnap a fiam nem tudott elaludni. Kifeküdtünk 10.30. körül  a trambulinba, bámultuk az eget.   A feladat 10 hullócsillag észlelése volt egy órán belül. Azután mindenki húz az ágyába aludni.
Negyvenöt perc alatt teljesítettük. 30 percen múlva aludt, mint a bunda.nevet
#11118
Az egyik felugró cikk "az űrben készített máj" -ról ír. Erről valami bővebbet lehetne tudni?  A sugárterhelés kapcsán említik.
#11117
Ok, azért ez keménynyelvnyujtas
#11116
Akkor néhányan a torkukba érezhették a golyóikat. Lent is, meg odafönt is.

Az odaútja sem volt éppen leányálom. Egyhetes hír:
Link
#11115
Tegnap volt egy kis pittyputty az ISS-en. Egy orosz kutatómodul először problémamentesen dokkolt, de utána eddig ismeretlen módon bekapcsolt a hajtóműve, és 45 fokos szögben elforgatta és kidobta a pályájáról az ISS-t. A NASA egy órán át nem uralta az állomást és 11 percig a rádiókapcsolat is megszakadt. Végül aztán sikerült újra pályára állítani. 
#11114
Hát igen! Beindult az űrturizmus keményen :
Link
#11113
Azonosíthatták a Hubble -űrteleszkóp problémáját az elmúlt héten, így elvileg már újra működik normálisan :
Link

Leállása után pedig ezeket a szuper képeket küldte vissza a Hubble -űrteleszkóp. Két galaxis látható rajta :
Link
#11112
21:29-kor fényes bolidát láttam dél felé. Vénusznál sokkal fényesebb volt. Más is látta? Kb Horvátország felett lehetett. Jópár égfigyelő kamerán rajta lehet.
#11111
Áthelyezve innen: Metnet társalgó (#70557 - 2021-05-17 19:30:10)

Az Egyesült Államok után végre Kínának is sikerült pár napja.
Remélem, hamarosan Oroszországnak is sikerülni fog. Számomra ők a királyok : Link
#11110
Épülő bükki csillagda Répáshután:
Link
#11109
Gyönyörű bolida északkelet felé!

-5 -6 magni simán megvolt
#11108
Mivel ma szépen ragyognak a csillagok, gondoltam ránézek a Betelgeuse-ra... aztán arra gondoltam, hogy valahogy nem is olyan fényes... És tényleg, a tavaly februárban indult visszafényesedés jó ideje megtorpant, és újra sötétedni kezdett, ami ugyan szintén megtorpant, de a mostani 0,58-as fényesség nem túl egetverő. A sötétedés állítólag nem passzol a 400+ napos ciklushoz. Sajnos többet nem találtam gyors kutakodással.
#11107
Egy MKK még befigyelhet laza
#11106
Talán jövő nyáron nagyobb szerencsénk lesz a Jupiter-Mars randevú idején. Az szerencsére épp a nyár közepén lesz (2021. július 13.), így országos borultság elég nagy eséllyel nem várható akkor. 
#11105
Sajnos az időjárás pedig úgy döntött hogy elveszi tőlünk eme égi tünemény megfigyelési lehetőségét...szomoru
#11104
Ha már volt róla szó akkor bocs.
“ Ahogy 2020 véget ér, a Naprendszer úgy döntött, hogy megtisztel minket egy kozmikus karácsonyi csodával, ami közel 800 éve nem fordult elő. December 21-én (napforduló) a Jupiter és a Szaturnusz olyan közel áll össze az éjszakai égbolton, hogy szinte látszólag ütköznek, létrehozva egy sugárzó fényes helyet, amely ′′ Betlehem csillaga ′′ vagy ′′ A karácsonyi csillag ".

beillesztett kép

#11103
A tegnapi sorozatlövés: Link
#11102
Hali.

Egy kérdésem volna de én nem találtam rá választ a nagy gugliban.
- Vasárnap este 18óra után pár percel lettem figyelmes egy érdekes jelenségre. Hogy legalább 13 vagy 14 kis műhold vagy micsoda vonult szabálytalan sorrendben egymás után át az égen Ny-K-i irányban. Ez milyen kísérlet lehetett? Musk megint? Látványilag se volt utolsó. Bár láttam régebbi cikkeket róla valszeg musk lesz. De kérlek esőrítsétek meg amit gondolok,

Köszi.

nevet

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2024-12-02 09:15:44

Sopron - Felsõ-Lõvérek, 243 tszf.

3.7 °C

00000

RH: 74 | P: 1023.2

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

131646

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 41. sorozata

MetNet | 2024-11-02 11:38

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 41.