Aktuális időjárás
Hajnalban zivatarrendszer, egy MKR ténykedett térségemben, mely a cseh-osztrák-szlovák hármashatáron alakult ki éjfél környékén. Bíztam benne hogy elér hajnalban, és ez így is történt. Sõt, nagyobb vihar volt, mint amire számítottam.
Térségemben a ziv. tev. fél 3-kor kezdõdött, és 5-kor fejezõdött be.
Jellemzõen közepes volt, tehát semmi extra nem volt. És szinte csak felhõvillámok voltak. Alig egy-egy lecsapó.
A csapadékhullás negyed 4-kor kezdõdött, és negyed 6-ig, tehát 2 órán át tartott.
Mérsékelt/intenzív volt jellemzõen.
Viszont fél 4 körül ény felõl intenzív zivatar érintett.
Negyed órán át tartott, felhõszakadásszerû esõ volt, és viharos ény szélrohamok. Wgmax : 73,4 km/h lett.
A Pilis tetõn 73 km/h-s szelet mért a mûszer 3:35-kor, tehát szinte ugyanannyi volt, mint itt.
Egyébként 4 és fél 5 között az egész eget beborító villámok után némely esetben szép kis fél perces hangrobbanások voltak.
Összesen 22,4 mm hullott ebben a 2 órában, ennek a nagyja, jó 2/3-a kb. 12 perc alatt.
Havi csapadékösszeg : 95,6-ról - 118 mm-re.
Éves csapadék : 545,9- rõl - 568,3 mm-re nõtt.
A szél, és a hirtelen lezúduló csapadék kisebb károkat okozott. Ez már az idei 7. szép esemény volt a konvektív szezonban.

Itt reggel komoly kis zivatar volt. Eleinte nagyon odalépett neki a csapadék, majd dörgött-villámlott is. Aztán elgyengült a csapadék, visszaaludtam, majd két igencsak hatalmas közeli lecsapó csattanására ébredtem, a villanást azonnal követte a dörgés, és igazi "robbanós" volt, riasztós utóhatással
Szuper volt így reggel, még ha az ablakon nem is látni semmit, hallgatni jó volt.

Az esti órákban leérkezett további 2,3 mm záporokból, az azt megelõzõ néhány nap alatt lezúduló 80,3 mm után.
Mi pedig északkeleten vagyunk és alig van felhõ az égen pedig azzal riogattak hogy erõsen felhõs idõ lesz záporokkal.
Bár délnyugaton és keleten sem vagyunk, de felénk ma elég sok zápor elõfordult és most hatalmas szivárványban gyönyörködhetünk.
Nálam Pilisvörösváron a szerda-csütörtöki front 51,2 mm-t, a hétvégi ciklon 42,4 mm csapadékot adott.
Összesen 93,6 mm hullott 4 nap alatt ( szerda este - vasárnap este ).
Napi bontásban : júl. 13. szerda : 51,2 mm, július 14. csütörtök : 0 mm, július 15. péntek : 2,9 mm, július 16. szombat : 30,7 mm, július 17. vasárnap : 8,8 mm.
Havi csapadék ma július 18. reggelig : 95,6 mm .
Éves : 545,9 mm . Idõarányos éves átlag : Kb. 350 mm július közepéig, tehát a napokban kb. 200 mm körüli többlet van.
Összességében vasárnap nem szabadult el a pokol nálam. Pedig bõ 20 mm, akár 30-40 mm csapadék nézett ki arra a napra. Ehhez képest itt csak 8,8 mm hullott le, tehát a vártnak kb. a fele/harmada sem.

21, 4 mm esett tegnap hajnal óta. Semmi különös nem történt (vihar), hacsak az nem, hogy a nyár eddigi leghidegebb napja lett. Lassan 30 órája nem ment a T 15 fok fölé, bár 13,4 foknál hidegebbet sem mértem. A Bakonyban jóval több esett, már este 6-ig Cseszneken 31 mm esett, ott a heti adag 70 körül jár és közelít egy újabb csapadéktömb.
Bár reggel még gyenge esõ és gyenge északi szél, néha szélcsend volt.
Azóta fokozatosan erõsödik az északi szél, és délelõtt intenzív esõk voltak.
Délelõtt fél 12 óta, az elmúlt negyed órában lekeveredett a magasból hozzám is a viharos szél ( Pilis tetõn már hajnal óta viharos lökések vannak, eleinte 70 km/h, majd mostanra már 80 km/ h ), 70-75 km/h közötti lökések is vannak néha az elmúlt negyed órában. Rendesen tekergeti a totál vizes fákat.
Hajnal 1 óta van csapadék, eddig 11 mm hullott, reggel 8- ig 2,9 mm. Ez a 15- i pénteki csapadék.
Egy kis adalék a hét közepi fronthoz a környékemen :
Nálam a szerdai csapadék 51,2 mm lett. A Vörösvári aluljáró szerda este víz alá került átmenetileg. Lezarasok!
De Piliscsabán idokepes mérés alapján ennél is több, 59 mm hullott, sõt, MetNetes mérés alapján Csobánkán 62 mm! volt a napi összeg.
Csütörtökön se nálam, se a környékemen nem született csapadékos nap, hiszen pont reggel 8- ig elállt mindenhol az esõ a közelben.
Szél : Szerdai Wgmax : 64,8 km/ h a késõ esti 2. erõsebb zivatarbol.
Csütörtökön a hajnali elõfutár, tõlem délre vonuló rendszerbõl itt 55- 60 km/ h- s, a forendszerbol 60-65 km/ h szél volt. Napközben pedig néha viharos ÉNy szél. Napi Wgmax : 65,3 km/ h volt délután.
Pénteken egész nap, 0-24- ben élénk, erõs ÉNy, északi szél volt. Wgmax : 50,7 km/ h volt.

Gyönyörû. Tényleg jó látótávolság van itt is napok óta. Ez a kedvencem. Ilyenkor olyan jó közelinek tûnik minden.
A további kár tényleg nem hiányzik már.
603 mm! Az szép, így az év közepe táján! Akkor a tavalyi szünet után megint egy 1000 mm-es vagy afeletti évnek nézünk elébe az ország bizonyos részein!?
Itt is már 503,5 mm júl. 15-ig az állás. Környezõ hegyekben tõlem északra ( Pilis, Börzsöny mostanáig kb. 600-650 mm között lehet az eddigi éves. Akár a környékemen is meglehet év végéig az 1000 mm. Még nálam is talán. Persze ha marad a trend.

Nem hiányzik a szél, a tegnap hajnali vihar is már rengeteg kárt okozott a Mecsekben (sok kidõlt fa).
Fel kellett menjek délután a hegyi állomásom csapadékgyûjtõjébõl egy kis vizet leengedni, mert már nagyon kezdett telítõdni, tavaly nov. 1-jén volt utoljára ürítve.
Ma 18 óráig a 2016-os éves csapadékösszeg a hegyen 603 mm.
Ma este tisztán látszott a Keszthelyi-hegység, a Balaton-felvidék és a Dél-Bakony is a Mecsekbõl: Link

Még el sem kezdõdött igazán a szombati vihar, de már alkot a szél a Balatonnál és a nyugati határon.
Nemrég Kendig - csúcs 88 km/h, Balatonnál Fonyód pedig 82 km/h-s széllökést "gurított". És még csak késõ este van.
Mennyi lesz ezen 2 ponton a Wgmax szombaton!? 100 km/h körül!?
Nálam várhatóan megáll 60 km/h-nál.
De az OMSZ a Dunántúli - khg.-ben, és a Mecsekben holnap reggel, délelõtt akár 80 km/h feletti szelet vár.
Esõ sem lesz piskóta : Keleten, dk-en akár 80-100 mm is. Nálam kb. 40-50 mm hullhat majd le.

Nehéz ilyen helyzetben biztosat mondani, de jó eséllyel az esti, késõ esti órákban kezdõdhet csapadékhullás a fõváros környékén, de könnyen elõfordulhat, hogy reggelig csak gyenge csepergés, kisebb záporok fordulnak elõ. Az intenzívebb csapadékot én mindenképp inkább reggelre/napközben várnám.
Sziasztok!
Segítségeteket szeretném kérni. A radaron láttam, hogy egy zivatarzóna elérte a déli határt. Hozzávetõlegesen mikor érkezhet meg Budapestre? Mikor várható esõ/zivatar?
Köszi szépen.
Üdv. Zoli

Tegnap 19:50 körül a fonyódi kikötõbõl néztem, ahogy megérkezik a vihar. 90-100 km/h-s széllökések közepette mindenki menekült a partról befelé, én pedig akkor mentem ki.
Hazafelé még elkapott egy felhõszakadás valahol Somogyvár felé, majd Dombóvár környékén láttam rengeteg kidõlt fát, letört ágakat.
Itt Váralján az elsõ adag csapadék 22 óra után érkezett meg, majd hajnalban volt a legpusztítóbb vihar.
Délelõttig bezárólag 50,1 mm csapadékot mértem.
Nemrég volt egy kisebb zápor szivárvánnyal.

Elég hûvös lett, a 34 fokos tegnapelõtti csúcsmeleg után tegnap már 7, ma újabb 7 fokkal hidegebb van és sok a felhõ (20 fok). A szárazság enyhült a 26,6 mm esõtõl. Cseszneken 35 mm esett, de Bakony más részeirõl 40-50 mm-eket hallottam. Az automaták megint "teljesítettek," egyesek jóval kevesebbet tudtak megmérni.Zircnél 25 van kiírva, én 45-rõl tudok. A jég is közrehathatott, a konkurrens oldal furcsa a móri 0 mm-rel, talán szétverte a jég a mûszert. Poroszló közelében is van egy felettébb furcsa 5 mm-es adatuk. Talán oda kéne figyelni az ilyesmire...
Nem sokon múlt. Ha kicsit korábban érkeztetek volna, akkor tán még látjátok ezt is.
Így nézett ki az M7-esrõl: Link
Balatonszentgyörgynél jött szembe. Próbáltunk róla videót csinálni, de 2 perc múlva már ott is volt.
Késõbb utána eredtünk, és Siófok környékén sikerült végre elé kerülni, de akkor már ott volt a dél felõl érkezõ tömb csapadéka. A velencei pihenõnél a felüljáróról még próbáltunk villámot fotózni, de ott is hamar jött a csapadék.
Szinte végig mellettem volt a peremfelhõ, elég nehéz volt az útra figyelni

Érdekes, hogy nem annyira messze éppen a villámtevékenység marad emlékezetes, kevés korábbi élmény vetekszik vele.
A nyitás 20:30 kor az elsõ szupercella volt, ami az országba belépett, telibekaptuk a falfelhõt, de mivel sötétedett, nem volt túl látványos, a forgás volt jól megfigyelhetõ, felnéztem az égre, majdnem beleszédültem. Aztán inkább behúzódtam, mert épp a fejem felett elmosódott kerekded folt jelent meg a felhõn. Mivel a hátoldalból, majd utána rajtunk is ömlött az esõ/jég, a falfelhõ alól folyamatosan villogott, és ezt szakadatlan dörgés kísérte, de nem volt jelentõs. A további események már a villámokról szóltak, 2 lecsapó kb. 15-30 m- re talált be, számos pedig pár 100 m -en belül.
Értékelésem: látvány: 1 villám: 5 csaopadék: 5
A saját portánkon kívüli kárfelmérésre reggel nem futotta, de valószínû vannak a közelben a villámok miatt. 23 óra tájban teljesen elállt az esõ, elcsendesedett minden, kb 10-15 percig csak halk morajlások hallatszottak a távolból, amikor teljesen váratlanul közvetlen közelben vaskos lecsapó következett 5-6 alkalommal újraépülõ ívvel, kékesfehér vakító fénnyel villogva, és akkora robbanással, ami átmeneti halláscsökkenést eredményezett, de jelenleg is érzem a fülemben. Ezt követõen sortûz, 20-30 másodpercenként durva lecsapók következtek. Lassan távolodóban további robbanások hallatszottak, közben további felhõvillámokkal megspékelve, de még 10 perc múlva is azonosítani lehetett a lecsapók útvonalát, amikor felettünk újra ömlött az esõ), Éjjel aztán mérsékeltebb zivatartevékenységgel nyomta, radar alapján kb 2-5 ig szünet következett, az 5 órai zivatart átaludtam, majd pontban reggel 7-kor a reggeli rendszerbõl megérkezett a sistergõs ébresztés az utca túloldaláról.
Eszméletlen jó felvételek!! Remélem azért nagy jégkár nem érte a Balatonfelvidékieket.
Itt Velencén megtelt a csapadékmérõm, így csak extrapolálni tudok valamelyest, kb. 60 mm szakadt le, ilyen itt még nem volt, mióta itt élek (5 év). Tavaly, az emlékezetes július 8.-i viharnál szerencsére gyengébb széllökések voltak, de nem sokkal, ez viszont tovább tartott, mi több, több adaggal jött.
Köszönjük a felvételeket!

Rövid hidegfront értékelés 5-ös skálán : Látvány 2-es, csapadék : 5-ös,
felfrissülés : garantált, 5-ös, villámtevékenység : 3-as.
Idei konvektív szezon eddig 4-es. Viszonylag jónak mondató.
A tavalyi gyenge, 2-es szezon után az idei az valóságos felüdülés, bár még van hova fokozni, és még csak július közepe.

51,2 mm lett a július 13-i szerdai csapadékösszeg nálam. Este 9-tõl - ma reggel 8-ig, 11 óra alatt hullott le.
Havi : 2-rõl 53,2 mm-re, éves : 452,3 -ról 503,5 mm-re nõtt ma reggelig.
Tegnap este 19:50-kor dörrent be,és majdnem éjfélig volt javarészt közepes, eleinte és a végén már csak gyenge ziv. tev.
Még Éjjel fél 1 -1 h körül is volt gyenge ziv. tev. , majd ma hajnal 5-7 h között újfent gyenge ziv. tev. volt itt, az átvonuló zivatarláncból, melynek gyengébb északi ága ért el.
Az esõ este 8 h körül kezdett cseperegni, de csak nyom hullott este 9-ig.
Este 9-kor ideért a legyengült, majd ismét megerõsödõ szupercella, ez már az idei 2. szupercella, ami átvonult felettem, és 20 perc alatt 14,5 mm esõt adott, voltak eleinte erõs széllökések, a ziv. tev. közepes volt.
Ezután sok szünet nem volt, hiszen este 10-tõl kezdve 10 percig ténykedett felettem egy roppan erõs, és hirtelen kialakuló cella. 10 perc alatt majd 15 mm csapadékot tolt le, csapadékintenzitás max. : 187,4 mm/h volt, a zivatar alatt végig erõs szél volt. Az elsõ 5 percben downbourst volt, szinte átláthatatlan vízfüggönnyel, erõs, néha viharos változó irányú széllel.
A ziv. tev. ezúttal is közepes volt, és most is inkább a felhõvillámok domináltak, mintsem a lecsapók.

Tegnapi események képekben. Szupercella születik Link megszületett Link gyorsan fel is nõtt Link Link Link panó Link farka Link Link esik a jég és esõ Link takarítás Link utána(m) a szivárvány Link Link eredmény Link Link jég Link macsek is kapott Link a következõ elhúzott a kertek alatt Link Link Link a harmadik érintett Link sõt majdnem meg is érintett Link a negyedikbõl villámok jutottak Link Link Link
Össz csapadék 36,3 mm lett.
Album Link
Össz csapadék 36,3 mm lett.
Album Link
Tegnapi eseményekhez visszatérve, tényleg nem hosszan csak pár képpel.
Az elsõ egyenesen Pozsonyból (sajna nem volt megfelelõ kilátás, a zivatar tényleg gyorsan jött, ezért csak így)
Link Link
Ebbõl gondolom azért tényleg nehéz megállapítani, hogy peremfelhõ avagy falfelhõ, mit gondoltok?
Következõ buszból az úton hazafelé készült( mellesleg pont az a cella amit metkisi fotózott más szögbõl) Link
Hazaérkezvén ugyanaz a cella távolodóban a kontrasztot sem kellet emelni egyáltalán
Link
Végül marad az üllõ és belõle esõcsepergés Link Link Könnyen meglehet, hogy ez a szombathelyi cella felettünk szétterülõ üllõje. A mûholdképekrõl úgy látszott.
végére egy szikra Link
Szóval semmi extra, éjjel a nap végére átcsuszantak a osztrák rendszer maradványai abbõl jött össze 13mm és 15mm a front termése.

A nyugatról közeledõ szupercella sajnos legyengült, ahogy kiért az Alpok szélárnyékából, így a délnyugati alapáramlásba visszatérve végül messze északra vonult el tõlünk (dörgést viszont hallottam belõle). De azért nem nézett ki rosszul, középszinten szerintem még volt mezciklonja. Link Link Link Link
Hoztam képeket a szombathelyi SC-rõl. Ekkor ért be a vonat (17:50 körül): Link Szépen lassan közeledett, egyre több minden vált láthatóvá alatta: Link Hamarosan megjelent a falfelhõ is: Link Kiterjedt: Link Aztán szakadozottabb lett, de egyre szebb farokfelhõ kapcsolódott hozzá, ami folyamatosan képzõdött a csapadék felõl: Link Link Itt már közel járt, közben besütött mögé a nap: Link Link Link Mire odaért a város hatására, újabb légzuhatag indult meg a hátoldali leáramlásban: Link Fölém ért: Link Link Jött a csapadék is: Link Zutty: Link A hátulja Balogunyomból vonatról, szivárvánnyal: Link
Közben újabb cellák alakulnak délre, már dörög is.

Sajnos elmaradt a meglepi, du. már hõség lett 31 fokkal, éjjel meg a déli szél miatt csak 21 fokig hûlt le. Visszatért a hõség egy hét szünet után.
Kicsúsztam a szerkesztési idõbõl. ( bocsi)
Itt a délutáni szupercella panoráma képe nagyba: Link

Élménybeszámoló:
Helyszín: Demecser
A 2016-07-09 tegnapi mellettünk elhaladó -fokozatosan elhaló - szupercella, majd instabiliási vonal, aztán újabb, de már minket elérõ szupercellával.
Az elsõ felvonás reggel fél7 és 7óra között, a mellettem (Demecser) elhaladó, majd fokozatosan bedöglõ szupercelláról készült.
Link Link Link Link Egy panoráma róla: Link
Ezt követte rögvest az instab.
Az utánna következõ az instabilitási vonalról pedig:
Link
Link
Pano01: Link
Pano02: Link
Az egyik foto kicsit szín hibás lett, de ott a lényeg. Ez a második felvonás fél8 és 3/4 8óra között volt.
Aztán délután folyamán következett a nap fénypontja, nem akármilyen struktúráju szupercellával. Délután 3/4 2 és 14 óra között. Link
Mikor megláttam a fõ feláramlási alapot, sõt jó vastagon megdõlve. Ájj.. Link Link Elakadt a szavam. Egybõl gondoltam ez valami nem nyeszlett, elhaló félben lévõ,soványodó szupercella lesz, hanem a reggelitõl jóval izmosabb. Talán az idei fõ trófea! Folyamatos morajlással, felhõvillám tevékenységgel és fõként a beáramlási sáv mentén lecsapózással. Kegyetlenül jól nézett ki.
Útközbe észlelési helyet is váltottam, hogy minnél szebb képet készíthessek róla nyugat, északnyugat felõl.
Link
Link
De igy is valószínûleg a széle érte el Demecsert, a java, a károkozósabb része tõlem északabbi irányba lehetett 10-20km-rel. Link Mint egy tehervonat úgy közeledett és 1-1.5cm jegekkel kezdett, de elötte még mielött az égbolt jég függönybe öltözött volna, volt egy kis kavargás, ráadásul pont a kamera látószöge elött.
Link Link Aztán ránk húzódott a jég és csapadéksáv, eltakarta a kavargó központot. Link
Aztán a kezdeti tisztán jég után, átváltott felhõszakadásszerû zuhéba, viharos szélel. Az utolsó kép,amit kisebb szerkesztés után tudtam közzé tenni egy panoráma kép a délutáni szupercelláról. Ami ráadásul meg is ugrasztott, az egyik lecsapóval. Alig tudtam befejezni a kép készítését, hisz tudtam dombon állok és jobbra tõlem alig 8 méterre egy 9 méter magas körüli fûzfa áll.
Nem volt kedvem hozzá, hogy lerobassza a cipõt a lábamról egy lecsapó, ha lehúzza a telefon esetleg a nyakláncom.
Teljes album: Link
A reggeli csapadékgócokba beágyazott elhaló szupercella és az istabilitási vonal után kereken "csak" 6 mm esett. A délutáni szupercella pedig 7.3 mm-t tett a merõmbe. Valószínûleg a délutáni szupercella a viharos szélnek "köszönhetõen" nem pontos adat a 7.3mm. Valamint a gyors cellaáthelyezõdés miatt, nem igazán tudott érvényesülni a hirtelen felhõszakadásszerû intenzítás. A délutáni szupercellánál mellesleg a legelején tisztán jéggel indított 1-1.5cm-es szemekkel, majd átváltott tisztán esõbe.
És a kép:

Szombaton elmaradt az általam várt viharos ény szél napközben. Ilyen is van, bár erõsen ritka kivételek ezek itt.
Reggeltõl - estig csak idõnként erõsödött meg. Wgmax : 48,6 km/h volt.

Furcsa, hogy ma közepesen felhõs idõjárás van és a tegnapi nagy meleg (melegebb volt mint a front elõtt) után csak 21 fok van. Tegnap reggel melegebb volt 3 fokkal és a déleõtti borongós, csepegõs idõben is melegebb volt mint most. Valami meglepetés lesz ebbõl...?
Ma csütörtökön is kitett magáért a szél.
Viharos nem volt ugyan, de közel volt hozzá. Mai Wgmax : 57,8 km/h lett. Hó végére meg lehet az akár 160 db! szeles nap is.

Sok látszatja nem volt a szerdai hidegfrontnak.
Csapadékot nem adott, szelet annál inkább.
A front elõtt kedd hajnaltól - d.e.- ig sok volt a felhõ, majd csökkent a felhõzet.
Kora d.u. kissé megerõsödött a dny szél, Wgmax : 47,6 km/ h volt, ennek köszönhetõen közel kerültem a 30 fokhoz.
Kedd d.u. - tól - szerda reggelig volt sok felhõ, kedd este elképesztõ szép napnyugta volt, ha több idõm lesz, pótlom majd a képeket.
Szerdán hajnaltól - estig erõs, d.e. - tõl - kora d.u.- ig néha viharos ény szél fújt. Wgmax : 63,1 km/ h volt. Jelentõs lehûlés nen volt, hiszen szerdán 27 fok volt.

Ma hajnal 4 körül keltem.
Kinézve meglepõen konvektiv volt az égbolt, azt vártam mikor alakul ki zápor nyugat, dél felé.
Reggel inkább erõsen rétegfelhõs ég a jellemzõ.
A hûvös reggel után lassan melegszik, jelenleg 21 fok van.
Egy ideje már ráfér a kertre a locsolás. Érdemi esõ egy jó darabig nem látszik.
Kerek 5 hete alig hull csapadék, de ez egyáltalán nem meglepõ, számítottam erre.

Nálam a szombat éjjeli, vasárnapi hidegfront nem sok vizet zavart, szelet viszont annál inkább adott.
Szombat késõ estétõl - vásárnap hajnalig gyenge ziv. tev. volt, távoli villámok, majd halk morajokkal.
Vasárnap hajnalban jelentéktelen zápor volt, majd hajnal 5-6 h között mérsékelt zápor, mely 2 mm- t adott.
Szombati csapadék így 2 mm lett. Vasárnap csapadék nem hullott.
Vasárnap kora hajnaltól - estig erõs, reggeltõl - délutánig néha viharos ény szél fújt.
Wgmax : 67,8 km/h volt. Viharos ény szeles front amúgy május 15. óta nem volt, tehát jó rég óta.