Bioszféra
Ez a kis parány is "megtapsolja" a Metnet/Bioszférát és fórumozóit
NEM "fotosopp" és nem animációs trükk mint a nemrég csatolt "egérfogóval kondizó egér"!
Makrovideó kivágatának kockái GIF animba fogva. Letettem elé a gépet, kb. 1 cm-re megtorpant (akkor meg az autofókusz "kapott idegrángást") az obi elõtt és "tapsolni" kezdett pedipalpusaival, majd bátran nekirontva "lefejelte" az obit (amikor "kimegy a a képbõl"). Kis meglepõdés (állt az obi peremén és nézett) után eliramodott. Próbáltam követni, de olyan gyorsan iramodik és kiszámíthatatlanul cikázik hogy a teljes videótól idegrángást lehetne kapni ahogy rángattam utána a gépet, tetézte az autofókusz késlekedése
Sokkal nehezebb a makrovideózás mint az állóképek Link (itt zsákmány miatt vesztegel, csak "csúnyán néz") DE lesz ez jobb is csak sokat kell még gyakorolnom
A többi képet holnap hozom
Juteszembe, a fáklyaliliom meghozta harmadik virágát is (mindig hármat hozott) "kétfejû" (duplacsúcsos) virága szépen gyarapodik. A yuccák virágszárait is mintha húznák.

NEM "fotosopp" és nem animációs trükk mint a nemrég csatolt "egérfogóval kondizó egér"!
Makrovideó kivágatának kockái GIF animba fogva. Letettem elé a gépet, kb. 1 cm-re megtorpant (akkor meg az autofókusz "kapott idegrángást") az obi elõtt és "tapsolni" kezdett pedipalpusaival, majd bátran nekirontva "lefejelte" az obit (amikor "kimegy a a képbõl"). Kis meglepõdés (állt az obi peremén és nézett) után eliramodott. Próbáltam követni, de olyan gyorsan iramodik és kiszámíthatatlanul cikázik hogy a teljes videótól idegrángást lehetne kapni ahogy rángattam utána a gépet, tetézte az autofókusz késlekedése

Még egy-két hét, és a világ összes énekesmadarának elsõ költése már repülni tanul. Még a fészekhez kötött idõszakban láttam pár éve a következõt : Széncinkék, költési hely: felülrõl nyittt acélcsõ kerítés oszlop. A tojó a fészektõl egy-két m-re a kerítés drótján ül, a hím hordja az eleséget a családnak. Megjelenik a hím a csõrében egy jó nagy zöld hernyóval. Nem a fészekbe viszi, bár igen nagy hangerõvel követelõznek a fiókák. Elõször bemutatja az asszonyságnak : "Látod milyen finom falatokat hozok a gyerekeknek?". Az asszonyság jól körbenézi madár módra, oldalt az egyik, majd a másik szemével. Mintha csípõre tett kézzel-szárnnyal azt mondaná: "Na azért!". Az apjuk csak az asszony engedélye után viszi a fészekbe a kaját a fiókáknak.
Lord Akela : Nem volt mindig így, a jelen állapot a MetNeten az egész csapatnak köszönhetõ. A MetNet legelején voltak kizárólag kötözködési, szórakozási szándékkal hozzászólók, pl. a Hózivatar nick. Akkoriban a fórumon még sajnos nem voltak moderátorok. Szerencsére az emberi módú kommunikkációt nem tartó hozzászólók az egész fórumot kerülik, köszönet a fórum szakmai voltának és a modiknak. Más téma : Fél éve - egy éve reagáltam egy hozzászólásod utolsó mondatára, ahol a filozofikus, terjedelmes hozzászólásaid befejezésével riogattál : "ne tedd...". Nem tudod (vagy igen?), hogy milyen felüdülés a napi gátlástalan, ostoba darálógép után önzõ, kicsinyes érdekektõl mentes emberi gondolatokat olvasni még akkor is, ha max. 1E-1 arányban nem értek vele egyet. Sajnos ahhoz, hogy kívülrõl és felülrõl nézhessem a világot, mint Te a pókjaidat, hátra van még pár év, ha megérem. Maximális tiszteletem és jó efgészséget a következõ pár évtized MetNet fórumaihoz : Lujó

Én nem tudok ilyen választékosan fogalmazni, meg csak bepillantottam ide, így csak annyit reagálok erre: Így van!
Szerintem a Metnet egyik legigényesebb, legváltozatosabb fóruma a Bioszféra fórum, hiszen maga a természet is az, benne az ember is. Jó volt olvasni ezeket a szép sorokat, ilyet egyetlen napilapban sem lehet találni...sajnos, de legalább itt megvan és meg is lesz.

Bölke átgondoltam igazad van, de a hiúzt alapvetõen Hozzád kötöttem (ahogy Gábruszhoz a vadmacskát és méheket, Bubuhoz a gyöngyösöket tyúkokat és papagájt, B.hópihéhez a galambokat, Controllhoz képeit és a kutyákat, Jaurinumhoz (néhai Fehérpettyes Pali "szenzor-õr" gazdájaként) és Nolihoz (Sámán nomeg a mókus kalandjai) a szakértõ magyarázatokat, Harihoz a land-artot és lovakat, Floo és füge, sok más fórumtársunk gomba- és halszeretetét, szép képeit és tájképeit, történeteiket madarakról, cicákról, kis fekete bárányról.) A sor hosszú, helyhiányban nem tartok névsorolvasást képeik, szívhez szóló vagy filozofikus elemzõ hangvételû kommentjeik miatt megkedvelt összes fórumtársamról
Hozzászólásod zárósoraihoz: örülök és köszönöm ha így gondolod. Bár régebben olykor gyerekesen megorroltam (én se tudom miért) de a fórum páratlanul békés légköre miatt mindig "visszajöttem" és hét év alatt megkedveltem minden tagját
Sokat járom a netet, de sehol nem ragadtam le (képeim és "ötleteléseim" is CSAK ITT közlöm) mert ilyen békességes, értelmes, kompromisszumra bármikor kész tagságot nemigen láttam mint itt amit csak megerõsít hogy mindnyájunkat összeköt az érdeklõdés, kíváncsiság és a Természet szeretete 
Hozzászólásaitok, történeteitek érdekesek, színesek, lekötnek. Hetedik éve járok a Metnetre, olvasom többi fórumait is. A Bioszféra-Légköroptika-Csillagászat fórumokra különösen érvényes szerintem: szinte bizonyos hogy vannak eltérõ véleményeink a hétköznapi élet kérdéseirõl de nem ezekkel csapkolódunk az ellentéteket kiélezve hanem azt keresitek/keressük ami közös és összeköt, amiben megnyugszunk elfelejtve a mindennapok gondjait - szép és érdekes képek, tájak, állatok, apró történetek erdõbõl, kiskertbõl, ház körül, házban. Szívbõl örülök hogy ilyen közösség tagja lehetek és ilyen közösséget nem lehet "csak úgy" elhagyni
Komolyan mondom, nem udvariaskodásból, pld. a Te, Myloh és LAM "történeteitek az erdõbõl" hangulatában felérnek egy-egy Fekete István "szösszenettel", emellett sok érdekes dolgot lehet tanulni más fórumkollegák kertgondozási-állattartási tapasztalataiból, kutya-macska-nyuszi (mókus vagy kis fekete bárány) történetkéibõl és gyönyörködni a mikro- és makro élõvilág hozzászólásokhoz csatolt változatos képeiben. Minden reggel a fórum elõzõ napi anyagának áttekintésével kezdem a napot az elsõ kávé+pipa mellett
Öregedõ ember véleménye, nem "hivatalos" vagy "modiknak hízelkedõ duma": úgy vélem, a fórum (nem mellesleg a Metnet) természetébõl fakadó légköre/szellemisége emberileg példamutató a civakodó emberek számára hazánkban és a nagyvilágban. Bár mindenki így gondolkodna a Föld nevû bolygón - LEHET ÍGY IS EGYÜTT ÉLNI - nem azt keresni ami elválaszt hanem azt ami összeköt bennünket, EMBEREKET

Hozzászólásaitok, történeteitek érdekesek, színesek, lekötnek. Hetedik éve járok a Metnetre, olvasom többi fórumait is. A Bioszféra-Légköroptika-Csillagászat fórumokra különösen érvényes szerintem: szinte bizonyos hogy vannak eltérõ véleményeink a hétköznapi élet kérdéseirõl de nem ezekkel csapkolódunk az ellentéteket kiélezve hanem azt keresitek/keressük ami közös és összeköt, amiben megnyugszunk elfelejtve a mindennapok gondjait - szép és érdekes képek, tájak, állatok, apró történetek erdõbõl, kiskertbõl, ház körül, házban. Szívbõl örülök hogy ilyen közösség tagja lehetek és ilyen közösséget nem lehet "csak úgy" elhagyni

Gyorsan mozgott, hamar el is tûnt, azért fotózgatás helyett agyon is csaphattam volna...
Húha, most próbára teszed a memóriaháztartásomat. De szerintem magát azt az ominózus börzsönyi hiúz videót nem én küldtem be, hanem LAM, vagy Myloh, csak sokat eszmecseréltem a beküldõ kollégával rajta. Nameg utána hiúzgyanús hangot küldtem be a Zemplénbõl, de kiderült, hogy nem az. Meg sok Börzsönyi fotót.
Eközben lehetséges, hogy a youtube-ról küldtem be egy-két hiúzos cuccot is, de nem merek megesküdni. Mindenesetre én infracsapdát nem helyeztem ki, bárcsak lenne idõm, vagy foglalkozásom ilyennel foglalkozni, én lennék a legboldogabb.
Viszont amiket Te mûvelsz, az már tényleg lenyûgözõ, és köszönjük, hogy színesíted a fórumot. És még Te akartál egyszer itthagyni minket, na az csúnya lett volna, rögtön fel is háborodott mindenki, hogy hová is mégy?

Igen esélyes, hogy madár ragadta meg, és elejtette.
Eléggé friss volt még a tetem, nem sokkal arra jártam elõtt történhetett.
Hangyák tették magukévá a tetemet.
Eléggé friss volt még a tetem, nem sokkal arra jártam elõtt történhetett.
Hangyák tették magukévá a tetemet.
Ajánlgatom a makrózást kedvelõknek a mobilkamerás makrózást elõtétlencsével. Az átlagos mobilkamera kb. 1 m távolságig éles ezért a kiszemelt rovar alig látható és nem nagyítható. Elõtétlencsével viszont átlagos "bemutató igényekhez" nem szükséges külön fotomasina vásárlása. Ha kiülök a teraszra, mindig akad látogatóm aki a laptopon "legelészik", kis szárnyas, katica vagy pld.ez a "szörnyeteg"
Velük ugyanaz a problémám mint a "nagygépes" makrózással. A mozgó rovarok szeszélyes irányváltoztatásokkal folyamatosan haladnak és az AF megbolondul (öndicséret büdös, több éves rutin szerezve sokkal gyorsabban követem az élességváltozásokat mint az AF mely rendszerint még alá-fölé fókuszolgat elõbb fogyasztva a kevéske idõt - ezért a nehéz 70-90 dekás gépekkel is kézbõl, a gépet közelítve követem a témát, a kijelzõt lesve élesítek majd "ráérzésre pettyentve lövök" és nem állványról amiben sokat segít lövésztapasztalatom). Szinte mindig fix távra állított fókusszal próbálok rájuk élesíteni amennyire sikerül ha megállnak egy pillanatra. Ez a pillanat rendszerint 1 másodpercen belül van leszámítva a mozdulatlanul várakozó hálós pókokat persze ha nem riadnak meg a matatástól. A kis kölökpókok szintén folyamatosan szaladgálnak szerencsés pillanat amikor élesre lehet állítani õket. Elõtétlencsés mobilkamerával makrózva hasonló nehézségek akadnak - szorítod a lencsét a mobilhoz, a kijelzõt lesve követed a szaladgáló témát és amikor a legélesebbnek tûnik lekapod oszt vagy jó vagy se
Szerencsére mobilon az expo értékeket automatika állítja (bár rekeszt és ISO-t nem). Ez hasznos de azzal jár hogy követni kell az áldozatot a megfelelõ megvilágítású helyre. Valami fix összeépített "mobil-dokkoló" dobozféle segítene de a mobil ki-be szerelgetése elveszi az "ad hoc vadászat varázsát" (pedig kellene árnyékoló mert erõsebb külsõ fény is elnyomja a kijelzõ képét) nem mellesleg azalatt a kiszemelt téma odébbállhat vagy fotózhatatlan helyzetbe kerül. Így könnyebb, a mobil mindig velem van tokjában a derékszíjamon, a lencse a zsebemben csak elõ kell kapni õket, a többi már kézügyesség, kitartás, szerencse dolga bár az ember gyakran elmondja a "kanászlitániát" közben
A ma reggel fotózott laptopon legelészõ "szörnyeteg":
Mire elkészültem ezzel a montázzsal, a laptopra röppent egy normál (lucernabödénél jóval nagyobb) "katicaméretû" és alkatú bogár sárga testtel, "pofáin" fehér fejlemezekkel, õt is sikerült "mobiltelefon-makrózni", késõbb bemutatom
Ui: a mobilkamerás makrókat (átlagban 2Mpx, de a 3-5 Mpx-est is) mindig ajánlatos lekicsinyíteni 60-70%-ra.

Persze, tudod az evolúció, egy nyúlnak jobb, ha elõre és hátra is lát, ha már veszi a bátorságot és egy kutyával játszik

B.kimi, a sebet elnézve laikus vélekedéssel madár csinálhatta. Ami látszik belõle (nem látunk alá) aszerint éles vágott seb, mely a csõr peremétõl keletkezhetett amikor megroppantotta a gerincét a fej mögött, mert a seb önmagában nem tûnik halálosnak. Erõs csõrû nagyobb testû madár (gólya, sirály, varjú) is lehetett nemcsak ragadozó. Érdekes hogy a tetem nincs "kikezdve", ragadozó madár eszik is belõle. Csõrvágásnak vélem, úgy gondolom négylábú állat esetében fognyom és "marcangolás" lenne "elvárható". Ember vélhetõen kiterjedtebb sérülést okoz bottal, kõvel, masszív cipõvel.
Csak az én véleményem, szakértõ kollegáink esetleg megszakértik
Csak az én véleményem, szakértõ kollegáink esetleg megszakértik

Lehet, mert több fáról készültek a képek, nem is néztem melyik milyen, csak fényképeztem.
Most hogy mondod, több fa alatt is láttam tántorgó méheket, az egyik pálinkásüveggel, a másik vodkásüveggel a kezében zümmögött valami olyasmit hogy:
"Ma még nem ittunk semmit
Nem mehet ez így tovább
Inni kell ha meghalunk is
Igyunk hát az angyalát"

De jó! Nálunk sok van belõlük (különösen a filagória alatt).
........
Sikerült megtudni ennek a növénynek a nevét, amit korábban feltettem: Link
........
Sikerült megtudni ennek a növénynek a nevét, amit korábban feltettem: Link
Még sosem láttam élõben hangyalesõt, nálunk meglehetõsen kötött a talaj, nem is gondoltam, hogy itt is van, de egy poros területen fura kráterekre bukkantam. Elõször azt hittem,. hogy a verebek fürödték ki, de furcsán tölcsérszerû volt a gödör. Aztán megcsiklandoztam a gödör alját egy fûszállal, és rácsimpaszkodott a fogójával, úgy került rá õ is a képre: Link Kék fadongó alkotása: Link Klónok támadása: Link Ezt meg csak úgy: Link Link
Nem tudom mi csinálta ki, de a nyakán volt a seb: Link
Talán valamilyen ragadozó madár?
Talán valamilyen ragadozó madár?
Jó hogy látlak Bölke fórumkollega
Ha nem tévedek, korábban Tõled láthattuk a szép de kissé sötét hiúzvideót. Javaslatként bemutatom tegnap esti infravideómat. A Légköroptikában már jeleztem az infrafotó ill. infravideó elõnyeit viharfotózásban, mivel sikerült két nagy kisülés között elcsípni valami halvány rövid életû száguldó jelenséget Link mely normál fotón tán sose jelenik meg
Az éjjeli állatvideózásban is ajánlom az infrázásra alkalmas fotomasinákat. Tegnap a sötétség beálltával próbáltam fûben-bozótban rovarokat, békát fotózni vakuval. Egyetlen közelmakró sem sikerült sajnos. A hangyák nem tudom mikor alszanak mert éjjel is megállás nélkül szaladnak-keresgélnek és valami színesen csillogó páncélú rózsabogár szerû rovarok futkostak a fûben de meg nem álltak volna egy fotóra. A pók (Noli-tetragnatha) megijedt, az elsõ vaku elõl megfutott. Békát nem láttam, csupán egy fürdõzni készülõ házatlan csiguszt kaptam el. Eközben Tomi kutya a kennelnél erõs zajt csapott. Ráteléztem a masinával de villogó szemein kívül semmit nem láttam, ezért átváltottam infra üzemmódba. Sajnos a gép beépített infravetõje távolabbra már gyengécske de azért látható lett Tomi "rosszalkodása" (ugyanis tiltom neki hogy bármit felszedjen a földrõl, különösen azt hogy meg is egye). Az infravideó nyomán rögtön eszembe jutottál Te és a hiúzod (erõsebb külsõ infravetõvel még jobb lenne)
Tomi szemei sötétben ugyanúgy villognak mint a macskáé, laikusként úgy vélem talán mert éjszakai vadászok voltak távoli õsei

Tomi szemei sötétben ugyanúgy villognak mint a macskáé, laikusként úgy vélem talán mert éjszakai vadászok voltak távoli õsei

Na ez érdekes, nem lehet, hogy ez nem egy fa? Ugyanis az egyiket ezüsthársnak nézem, a másik képen lévõket meg nagylevelûnek. Tántorognak a méhek a fa alatt? Mert ha igen, akkor asszem ezüsthársat jelez.
Hm, valóban, most utánanéztem jobban, mind a közönségesnek, mind a nagylevelûnek vannak fehér szõrei. Viszont az elõbbi levelei ferdén szívesek.
Zümm - Link Nem nagyon nyugodott, ráadásul kézbõl lõttem, picit el is mászott az élesség.
A nagylevelûnek vannak fehér pamacsai az érzugokban, a kislevelûnek rozsdás, s általában 2 héttel késõbb virágzik. Az ezüstlevelûnek nincsenek pamacsai.
Ez milyen hárs, nem tudod (kis-, nagylevelû vagy közönséges)?
Mondjuk kislevelû nem lehet szerintem, az késõbb virít egy hónappal azt hiszem.
Nálunk most kezdi bontogatni a szirmait a közönséges (a kis- és nagylevelû hibridje).
Míg a nagylevelûnek nincs fonáki érzugaiban szõr (az mindenütt szõrös), a közönségesnek fehéres. Legalábbis így tudom.

Nagyon szép képek. A párosan ellenfénye vagy volt, vagy nincs, de szín dinamikában lenyûgözõ!

Nagyon jó kép és jó beszámoló, én mindig csendben olvasom jó és tartalmas írásaidat, és szerencsére még sosem unatkoztam rajtuk.
A rigó "buli" nálunk hajnaltól napestig folyik, a tetõn, istállón, fákon, bokrokon, szóval mindenütt nagy a hangzavar.
Aztán jönnek a "Mátyás madarak", akik hangos csattogásukkal még Cirmi cicámat is megkergetik párszor. Szóval itt is zajlik az állati élet.

Itt meg érdekesen viselkednek a növények. Az eddig eltûntnek vélt fáklyaliliom elõkerült. Általában három virágot hozott (legutóbb is, amikor a "fejét forgató" virágot lõttem, mely 90°-os szögváltoztatásokkal "forgolódott"). Most két virágot látni, de az egyik "kétfejû" virág (két virágcsúcs tekeredik spirálisan egy testben). A kornyadozó yucca-kupac is életre kelt, az eddig szokásos kettõvel szemben idén NÉGY központi szárat indított a bimbókkal. Megvadult a Természet
(esetleg környezeti ártalom? a yucca is sárgult tavasszal)
Elszalasztottam egy érdekes videót
A szomszéd ház tetején egy rigó fújta cifrázta nótáját a szokásos szárnymozdulatokkal, taglejtésekkel kísérve. Nem messze egy másik rigó hangja feleselt rá. Igyekeztek egymást "túlénekelni", amikor a megfigyelt rigó hirtelen felugrott, megperdült tengelye körül, függõlegesen felmeresztett faroktollakkal huppant vissza épp csak nem toppantott mérgesen. Elnémultak, egyik sem mukkant, de a megfigyelt rigó feszült tartásán messzirõl is érezhetõ volt az "Elhallgass mert odamegyek!" fenyegetõ hangulat. A "perdüléses-toppantós ijesztgetés" videózását kihagytam, sajnálom. Eszembe jutott az a makrovideó (régebben mutattam) melyen egy nagyobb hangya ijeszt meg egy kisebbet "toppantással"

Elszalasztottam egy érdekes videót

A pókica tökkeresztespók, gyönyörû színei vannak! A fejtora narancsszínû, a segge meg ilyen szép élénk zöld. :-)
A minitigris meg tündérfalat!!!
A minitigris meg tündérfalat!!!
Egy barátommal fenn voltunk ma a Bakonyban. CSodás volt, nagyon zsezseg az erdõ:
Link
Kis apollólepkével Dunát (Gaját, Gerencét, Cuhát, hogy pontos legyek :-)) lehet rekeszteni, a többi lepke mennyiségben eltörpült hozzá képest. Élmény volt még két aprócska tõ fehér madársisak, meg egy nagyon-nagyon rég nem látott kedves orchideám, a madárfészek. Láttunk szitakötõket is, egy hatalmas tócsában békakolónia élt (sárgahasú unka), a tócsa szélén nagyban ment a szex, néhány úszkált, a tócsa teli volt ebihallal, meg volt benne egy nagy petecsomó is. Volt még ugyanebben a tócsában egy kicsike vízisikló is (neki kész lakoma lehetett odalenn a sok ebihal). A cimbora megfogta a siklócskát, aki nagyon édes pofa volt, jó alaposan megcirógattam, a farka végével rátekeredett a kisujjamra, s nézegetett ahogy fogtam, cseppet se félt. :-) Volt még egy fürge gyík is, akit szintén elkapott a cimbora, gyönyörû volt õ is.
Viszont valami hihetetlen mennyiségû a kullancs, mondjuk benn is jártunk a dzsindzsásban, de akkor is, borzasztó sokat szedtem le a gatyám száráról...
A dombokon lévõ kaszálók, rétek varázslatosak, irgalmatlan sok a margaréta, harangvirág, meg minden virít. Odafenn jobbak lehettek az idei csapadékviszonyok, mint nálunk...
Képek:

A szövetszerkezetet tekintve nem aggódom, hiszen ugyanazt a struktúrát fejleszti ami az "igazi" felépüléséhez is szükséges, amitõl csirkemell a csirkemell. A felnõtt szervezetben az õssejtek és az elõd- (progenitor) sejtek a test javító mechanizmusaként szolgálnak a specializált sejteket felfrissítve, ugyanakkor a folyamatosan megújuló szerveknek - mint a vér, bõr vagy az emésztõrendszer szövetei - normális megújulásában is közremûködnek. Ergo nem csak csirkemell, lehet az libacomb vagy sertésdió. Szerintem csupán esztétikai és ízproblémákat okozhat. Külsõleg nem veszi fel a "klasszikus" formákat (vagy csak "plasztikai mûtéttel") de anyagában és szöveteiben azonosak. A "plasztikai mûtét" sem okoz nagy gondot, lásd a darált húspépbõl comb alakúra formált (panírozott) csirkefalatok mintájára formázva
Az ízekkel lehet gond, mert nem veszi fel mindazt a növényi és szerves anyagot (kukacok) és mikroelemeket (földrõl felcsippentve hulladékot) amit a szabadon tenyésztett tyúkok. Nagyjából a ketreces "gyári" baromfitenyészettel lehet összemérni melynek húsa kifejezetten semleges vagy halízû a táp miatt. Ugyanakkor az õssejtes húsgyártás tûnik a "legehetõbb" fehérjeforrásnak a kínálatból. Ha lehet választani a termeszhangya-húskukac puding és a "lombikcsirkemell" között, azt vélem ez utóbbi nyerne. Vegyszeres kezelés mindkettõhöz szükséges, viszont "túlragozva", az élõállatokkal/zöldségekkel is sok vegyszert eszünk manapság. A génállományt illetõ felvetéseddel egyetértek, kár hozzányúlni az évmilliók alatt környezeti követelmények hatására kialakult stabil génállományhoz.
EMBER: az utópisztikus gondolatok egyes elemei máris megvalósultak gondoljunk Madách falanszter jelenetére - számokkal azonosított emberek munkáltatójuk által specializált feladatokat (székláb vagy autó futószalagon egyre megy) végeznek, bérük adószámukkal nyitott bankszámlára megy, betegellátásuk a TAJ szám alapján. Egy ember azonosítására manapság elég az adó- és TAJ számuk. Jó úton haladunk a Gattaca c. film és Aldous Huxley Szép új világ c. könyvében leírtak felé- a "lombikban eldöntik" a magzat életkilátásait, génállománya összetétele alapján "specializálhatóságát", jövendõ feladatkörét. Az egyén személyisége teljesen a magánéletébe szorul vissza. Mindkét történetben akadnak az elgépiesedett rendszer elleni "lázadók" akik egyénisége szétfeszíti a rendszer kereteit. A társadalom irányításhoz szükséges tervezhetõség miatt tartunk a "falanszter" felé, melyben mindenki képességeihez mérten rászabott feladatát elvégezve a magánéletében úgy "tombol" ahogy akar. Sajnos évezredek óta vannak jó elképzelések de kivitelezésük rendre eltorzul az emberi hatalomvágy és önzés miatt. Bolondos dolog, de a társadalmat csak idõs bölcs (épelméjû és egészséges) aszkéta módon élõ emberek irányíthatnák. A példaképként emlegetett demokrácia már a görögöknél is átcsapott a timokráciába. DEMOKRÁCIA - "népuralom": a nép többsége által kinyilvánított politikai akarat érvényre juttatásának formája. "Tiszta" demokrácia gyakorlatilag nem létezik, mivel a legfõbb államhatalmat megtestesítõ "nép" fogalma a társadalmi rendszer szerint különféleképpen értelmezhetõ és a társadalmak létezésével egyidõs jelenségként gyakran átcsap teokráciával keveredõ timokráciába. TEOKRÁCIA- a legfõbb hatalmat a papságnak, ill. az egyházi hatalmat is birtokló uralkodónak biztosító politikai rendszer. Fõ jellemzõje az egyházi és állami intézmények teljes összeolvadása. TIMOKRÁCIA- a polgárjogokat a vagyon v. jövedelem arányában biztosító politikai rendszer az ókori Athénban.
Ez a kettõ még manapság "kiegyensúlyozott" országokban is láthatóan összefonódik/keveredik. A "rendes mintapolgár" szorgalmasan dolgozik munkáltatójának, betartja rendszere elõírásait, beéri azzal ami juthat neki és "ORA ET LABORA" (Imádkozz és dolgozz) elven rendszeresen hálát ad istenének a felekezete szerinti templomban. A Föld bolygó egészét tekintve látható, sehol nem létezik "tiszta" demokrácia, mert vagy a pénz vagy a vallásosság vagy egyéb sajátos (olykor egy ember önkényes terminológiáit erõltetõ) ideológiák szerint torzul a társadalmi berendezkedés és irányítás a befolyást/hatalmat szerzett érdekcsoportok hatalmának minél további megtartását szolgálva akik jól tudják hogy az átlagember könnyen irányítható/formálható akár dezinformációkkal is mert sose jönnek rá az igazságra vagy rendszerint túl késõn. Az ilyen "tanítás" lélektanilag egyre finomodó de alapjában õsrégi trükk, sámánok varázslók törzsfõk és kereskedõk rutinosan használják évezredek óta

Ha növekedést gátol, akkor bizonyos koncentrátumban nem lehetne ezt a juglont permetszerként használni gyomirtózásra?
Bár a diófák látnák kárát, de végül is a sok eldzsungelesedett területet beültetni dióval, és gyûjteni be róluk a juglont és irtani vele a gyomot.

Bár a diófák látnák kárát, de végül is a sok eldzsungelesedett területet beültetni dióval, és gyûjteni be róluk a juglont és irtani vele a gyomot.
Kislevelû hársaitok vannak. A dió lehet a ludas a fejlõdés-visszamaradásban, mert szerveinek (gyökér, levél) juglon-tartalma más növények növekedését gátolja. Nála ez egyfajta kialakult védekezés a túlzott konkurencia ellen. Megfigyelhetõ, hogy terebélyes koronájú diófák alatt semmi sem szeret nõni, és a spontán (elvadulásból) kialakult dióligetek, vagy az ültetett feketediósok is nagyon szegényes aljnövényzetûek.
Nálam is idén jelentek meg az elsõ bimbók. Valamelyik nap ki is nyílhatnak.

Fotóztam egy neonzöld virágpókot, megígérem, hogy legközelebb õt is megkapod. :-)