Időjárási visszatekintő
Hasznos linkek
>> OMSZ állomáshálózata (2025 áprilisi állapot)
Tehát...
Az 1863-as év kezdetét egy-két helyen (fõleg az ország nyugati felén) még aránylag csapadékosként említik a krónikák. Pontosabban legalább említenek valamiféle csapadéktevékenységet. Aztán késõbb ott is csak a szárazság az, amit az idõjárással kapcsolatban megjegyeznek. Közös még, hogy szinte az egész országban nagy fagyot figyeltek meg június 4-én (elõtte nap sok helyen havazott a Felvidéken). Egy hidegbetörés után nagyon kiszáradt a levegõ. A fagy nagy területre terjedt ki; Budaörs, Ungvár, Bihar, Békés, Bácska, Bánát. Tulajdonképpen az egész földrajzi Alföld. Mindebben nyilván szerepet játszhatott az is, hogy a csapadékhiány miatt a harmatpont a alacsonyabbra eshetett mint egy átlagcsapadékú évben.
Néhány jellemzõ leírásrészlet:
Dabas - "...május folytonosan száraz és meleg. Június szinte száraz. [...] Július folyvást száraz. augusztusban szinte, noha voltak imit-amot zápor esõk pásztássan. A forróság igen nagy volt és a nagy szélben minden kiszáradt. a harmat már a mult hóban tisztán elmaradt. A nyár folytában tartott. Iszonyú szárazság végett semmi sem termett. [...] A járó jószág már a nyár folytában éhen döglött; lovat, birkát, marhát elhagyta gazdája, mert nem tudott neki legelõt adni. Széna és takarmány a lehetõ legkevesebb termett, ugyhogy az Alföldrõl a marhát és birkát, ami nyáron megmaradt a Felvidékre és Erdélybe hajtották..."
Sopron - "...Száraz hó nélküli telünk volt, kevés hideggel. Amárcius és április is szárazak s általában véve az egész év száraz volt, hogy a kutakat mélyíteni kellett. Jóformán vízínség volt. A Fertõ-tó teljesen kiszáradt, hal sem volt, és az emberek gyalogszerrel átmehettek a Mosoni síkságtól Rákosra..."
Szentes - "Az 1863-ban sem a télen hó, sem a tavaszon és július 22-ig esõ nem volt. Mindszent nap tájékon volt csak jó esõ..."
Békéscsaba - "Csabán rendkívüli aszály és inség"
Csongrád - "...Két hónapig volt a Tiszában jég, egy kis ideig jó szánút is volt, általában igen nagy száraz tél ment végbe, olyan nagy por volt az utcákon, mint derék nyárban, azt mondották 70 esztendõs emberek, hogy még ilyen apadását a Tiszának nem érték, a vizimalmokat el kellett hordani az õszi apadásokra, a tavaszi elsõ vetéseket porba vetették el, kikeletkor igen szépen ment az idõ, hanem lett szárazság, mert sohasem ázott meg a föld, nem lett semmi gyepszéna még a semlyékekben (vizenyõs, ingoványos rét) sem..." (ezután két nagy - lúdtojásnyi jeget potyogtató - zivatarról ír, ami azért bõ csapadékkal járt, de ezeken kívül nem volt és az õsz is száraz volt)
Szent-Margita - "Az 1863. év Szent Margitán nagyon siralmas volt. Az elvetett gabonaszemek többnyire csak szeptember végén keltek ki..."
Debrecen - "Az 1863-dik évbe vólt a nagy szárazság, s megint következett egy drága inséges nyág, mert ebben az évben sem búza, sem rozs, árpa, tengeri egyszóval semmi nem termett."
Abony -"...Ámde ezen évnek legnevezetesebb eseménye volt a már június havában beállott nagy inség, az ezen nyomoruságok tetejébe jött s Abony életében legkeservesebb esztendõ legnagyobb nyomorusága: a határ összes terményeinek az aszály által teljes tönkretétele. [...] A csekély havú tél után kevés esõjû február és március, teljesen esõtlen, rendkívüli forróságu április, május, június következtek. [...] A város közepán dísztelenkedõ Czigánytó a száraz idõben fenékig ki lévén száradva..."
Budaörs - "...1863-ban forró nyár volt és éhinség keletkezett..."
Bánát - "...Bánát vidékén 4 megyében semmi sem termett, sõt a fák is kiszáradtak az erdõben. Olyan szárazság volt, hogy a Dunából kellett vizet hozni, mert a legtöbb kút vagy egészen kiszáradt, vagy naponta kiürítették..."
Sarkad - "1863-hoz a legsújtóbb emlékek fûzõdnek. Minden perce oly száraz, oly esõtlen volt, hogy még harmat sem járt [...] Az õszi esõzések azonban annyi hasznot mégis hajtottak..."
A budai és a debreceni mérések alapján csak márciusban és a novemberben volt az átlagnál alig több csapadék, a többi hónap mind átlag alatt. Különösen száraz volt a február, május, június, július, augusztus, október. A havi középhõmérsékletek, a gyenge negatív anomáliát mutató áprilison kívül, jóval magasabbak voltak az átlagnál. Jellemzõen +3, +4 C. Az évi középhõmérséklet Budán 2,4, míg Debrecenben 2,8 fokkal haladta meg a 30 éves (1830-1860?) átlagot.
Ha egy-egy állomáson nem is, de országosan mindenképpen nagyon száraz év volt. Különösen az Alföldön volt nagy a szárazság, ráadásul ez az a terület, ami az éléskamra szerepét töltötte be, és éppen a tenyészidõszak volt a legszárazabb.
Mint említettem az 1865-ös esztendõrõl szóló leírások koránsem festenek ilyen tragikus képet. Ráadásul az egri adat alapján feltételezhetnénk, hogy az Alföldön (legalábbis annak északi részén) ismét óriási szárazságnak kellett fellépnie.

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#62704 - 2011-08-12 18:01:00)
Bocsánat, nem 65-ben száradt ki a Fertõ, hanem az is 63-ban. 65-ben át lehetett menni a pocsolyán, de maradt benne valamennyi. Na mindjárt összeszedem, hogy mit tudunk a két évrõl

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#62703 - 2011-08-12 17:53:34)
Köszönöm! Érdekes, én is erre emlékeztem, de gondoltam utánajárok magam. Fellapoztam a Réthly-köteteket és meglepõdve tapasztaltam, hogy az 1863-as év brutálisan szárazként szerepel szinte mindenhol, miközben az 1865-ös évrõl visszafogottabb beszámolók vannak. Persze 65-ben is kiszáradt a Fertõ-tó, de ez akkoriban nem számított olyan nagy dolognak, hiszen aránylag gyakran megtörtént. A 63-as évben viszont már-már zöldpagonyi képeket idéznek a beszámolók az egész országról.

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#62702 - 2011-08-12 17:36:3
Ezernyolcszázhatvanöt kétszázharmincöt milliméter Eger:-)

Áthelyezve innen: Meteorológiai társalgó (#62701 - 2011-08-12 17:22:35)
Egysze írtad, hogy a 19. század közepén Eger behúzott egy szárazrekordot. Melyik év volt az pontosan?

Ha már megnéztem (remélem, jól):
Napsütésmentes napok száma júliusban:
7 - Sopron; 6 - Szombathely; 4 - Sármellék; 2 - Pécs; 1 - Debrecen, Szeged; 0 - Eger

Tegnap megdõlt a idei év napi csapadékrekordja, mert 29 mm esett. Az eddigi rekord 21 mm volt, ami június 3-án született. Az OMSZ állomásé is megdõlt, mert ott tegnap 27 mm-t mért az automata, az eddigi legnagyobb napi érték 25 mm volt. Ez a viszonylag alacsony 30 mm alatti napi rekordérték is mutatja, hogy az idén mennyire elkerülték Zalaegerszeget a nagyobb csapadékot adó rendszerek.
Júliusi összefoglaló folytatása.
26-27. Csapadékmentes nap.
28. A hónap és az év legcsapadékosabb napjának bizonyult, 41,8 mm csapadékával.
30. Több rövid zápor és hajnali esõ eredménye 2,5 mm.
Így havi összes csapadék 106,5 mm, az éves mennyiség pedig 299,9 mm lett.
Havi közép 20,6 °C, legalacsonyabb T. 9,8 °C (3.), legmagasabb T. 35,9 °C (9.).
Zivataros napok száma, nagyon szerényen alakult, mindössze 4 napot tudtam feljegyezni.

Tegnapi összesített Villányi csapadékösszeg 114,1 mm ami valószínûleg új rekord is lehet egyben.

Tegnap 48,1 mm csapadék esett Pécsen (Pogány), ebbõl 42,3 mm 14 és 15 óta között. Ez új napi rekord. Az eddigi rekord 36 mm volt 1987-bõl.
Tegnap kiugróan sok csapadék esett Pápán: 56 mm ,ebbõl 8 óra után 34 mm.Ennél több esõ tavaly májusban volt itt: 25-én az SC-bõl 37 mm napi adag lett, két nap alatt viszont ennél többet legutóbb tavaly május 15-16-án mértem, akkor 67 mm esett 48 óra alatt Zsófia ciklon hatására. Érdekes még, hogy tavaly szeptember óta 100 mm-es havi csapadék nem fordult elõ, kiváncsi vagyok, hogy augusztus ilyen kezdet után eléri-e ?
Persze, mert július 18-án 113 mm hullott le egy nap alatt. Ott volt az a bizonyos összeáramlás ami még szép kis ziviket is kitermelt.
A tegnapi napon a zivatarokat kísérõ záporokból 21,1 mm esõ hullott. Ezzel véget ért a július 18-a óta tartó csapadékos idõszak: 16 napon keresztül mindig volt valamennyi esõ. Az éves mennyiség eddig 305,7 mm.
2011 júliusában nem volt hiány a szélsõségekbõl. Az elmúlt napokban ezeket elmezgettem fõleg Pécsre vonatkozóan.
Egy olyan hónapon vagyunk túl, amely az 1981-2010-es adatokat figyelembe véve átlag alatti hõmérsékletû és csapadékos hónap volt. Budapesten (Lõrinc) az idei július középhõmérséklete több mint 1°C-kal maradt el az átlagtól. Link Pécsett (Pogány) közel 100 mm csapadék hullott Link , ami tulajdonképpen a hónap utolsó két hetében esett le. Július utolsó két hetében, tehát július 18-31-ig 12 csapadékos nap volt, ami bõven rekorder ebben az idõszakban 1901 óta. Link A csapadékról ennyit, a hõmérsékletekrõl többet tudok mondani.
A hónap során 4 napi rekord is megdõlt Pécsen (Pogány).
Tmin:
07.03.: 9,4°C
Tmax:
07.10.: 36,3°C
07.14.: 35,8°C
Legalacsonyabb Tmax:
07.25.: 14,6°C
Ezen rekordok közül az utolsó az, ami igazán szélsõségesnek mondható. 1901 óta még nem mértek július 20-31. között ennyire alacsony maximumot. Link Továbbá 2000 óta idén dõlt meg elõször júliusi Tmin rekord. A napi Tmax-ok annak ellenére, hogy volt rekord is, nem voltak nagyon kimagaslóak, inkább a hõség hossza és a tartósan magas hõmérsékletek azok, amik végülis rekordokat eredményeztek. Július 2. hetében az átlagos Tmax 34,3°C volt, ami elég extrémnek nevezhetõ. Link Éves viszonylatban is magasnak számít, bár az 1950. június 30-tól július 6-ig tartó 7 nap 38,8°C-os átlagos Tmax értékét meg sem közelíti. Link
A másik szélsõségesnek számító idõszak július 20-án kezdõdött és egészen kitartott a hónap végéig. Ekkor az átlagosan az év legmelegebb idõszakában a hõmérséklet a 12 napból 10-en a 25°C-ot se érte el. Ez így önmagában nem különös, ahogy a grafikonon Link is látható, volt már ilyenre néhányszor példa. De, ha ehhez a 12 napos periódushoz figyelembe vesszük a 20-a elõtti 12 napban történteket, akkor közel se távol hasonló lesz a végeredmény. Ehhez elõször is megnéztem, hogy júl. 8-19. között hány hõségnap volt. Link Külön-külön nem annyira észrevehetõ, hogy mennyire szélsõséges ez az idei helyzet, így a két grafikont egymásra helyeztem. Link Ebbõl azt vonhatjuk le, hogy 1901 óta még egyszer se történt meg olyan, hogy egy hosszabb hõséget, július végén egy hosszú hûvös idõszak követett volna. Ha a hónap közepe körül hõség volt, akkor a végén is az volt, de hûvös semmiképp se vagy ha a hónap végén hûvös volt, akkor a hónap közepén is. Tehát ez a hõségidõszak utáni hûvös idõszak július közepe-végén példátlan.
A sok alacsony Tmax azt eredményezte, hogy idén júliusban 5-tel kevesebb nyári nap volt, mint júniusban Link , ami szintén ritkán fordul elõ Pécsen.
Országos átlagban 16 nyári nap volt és 9 hõségnap. (forrás: OGIMET)
Végezetül két országos térkép 30 állomással a júlisi nyári napokról és hõségnapokról.

Finom, irány a globális felmelegedés, tavaly júliusban 1 fagyos, idén 3 fagyos nappal, nem rossz:-) Augusztus biztos, hogy hoz fagyot, így a tavalyi év után idén is képes a fennsíkunk töbre ( jaja de szép szó ) minden egyes hónapban 0 fok alá hûlni:-)
2011. júliusi jelentés a karszt fennsíkunk mélyérõl.
T átlag (4): 14,906 °C.
Tátlag: (2): 13,56 °C
T min. átlag: 5,83 °C.
T max. átlag: 21,3 °C.
Absz. T min.: -1,4, °C. (23.)
Absz. T max.: 30,1 °C. (10.)
Absz. hõingás: 31,5 °C.
Legalacsonyabb napi átlag: 9,75 °C. (23.)
Legmagasabb napi átlag: 20,275 °C. (15.)
Napi átlagok hõingása: 14,9 °C.
Legalacsonyabb T max.: 13,5 °C. (2.)
Legmagasabb T min.: 12,8 °C. (30.)
Napi legkisebb hõingás: 4,5 °C. (30.)
Napi legnagyobb hõingás: 24,9 °C. (8.)
Hõség nap: 1 db.
Nyári nap: 11 db.
Fagyos nap: 3 db.
Lent: Link
Fent: Link
2011. júliusa az elmúlt évhez viszonyítva 0,9 °C-kal alacsonyabb, havi középértéket eredményezett.(Napi 4 adatból számolva.)
A nyári napok száma 11, amibõl 1 nap hõségnapnak bizonyult.
A méréseim kezdete óta elõször mértem a Bükk-fennsíkon 30 fok feleti értéket. Egészen pontosan 30,1 °C volt a legmagasabb érték még 10-én. (Lehet ez volt a maximumok maximuma.)
Érdekességként megemlítem, amíg a hónap elején odalent a síkvidéken sorra dõltek a maximum rekordok, és a már kellemetlen meleg napok sorozatás elemezgettünk, számolgattuk, húztuk a strigulát a forró napok elé, addig itt fent minden reggelre +10 °C alatti értékeket mérhettünk. Titokban "pályáztam" a hónapban arra, hogy minden nap talán +10 °C alatti értékkel zárja a töbör, de sajnos 3 napon ettõl melegebb minimum értéket mérhettünk.
Lehet most kicsit csuklani fogok pár lelkes olvasó miatt, de vállalom.
Kellemes hûsölés, felfrissülés céljából érdemes a következõ ilyen meleg idõszakban figyelembe venni, és esetleg keresni a saját környezetünkben hasonló környezetett. Ha másnak nem, a léleknek egy zöld, nyugis erõd jót tesz.
Ebben a hónapban is volt 3 fagyos napunk (3; 6; 23-án), ami valószínûleg sekély köddel párosult. Látványnak üditõ, értéknek nyáron hátborzongató érték, ha negatív elõjel kerül egy-egy érték elé.
Napi hõingásban a maximum 24,9 °C volt még 8-án; a legkevesebb pedig 4,5 °C -kal a hó végére, 28-ra esett. Itt az egész napos burolt esõs idõ lehet a háttérben, bár csapadékméréssel még nem szolgálhatok odafentrõl, így a biztos kijelentés helyett, marad a következtetés.
Napi középértékben egyetlen nap volt olyan, amikor +20 °C feletti átlag jött ki, de a napi középértékek átlaga is csak 14,9 °C.
Ha egy szóban kellene a havi összefoglalót megírni, akkor a legjobb szó talán a: szeszélyesség lenne.

A júliusi csapadék összesen 116,7 mm lett. Ma 4,2 mm esett egy záporból, így az évben 375,2 mm-nél tartok.
Én leginkább az esõ intenzitására emlékszem, mintha a dzsungelben lettünk volna, de azon a nyáron már korábban is elõfordult. Az utak is vízben álltak.
Bizony, az egy nagyon komoly esemény volt, elevenen él emlékeimben a szinte éjszakai sötétséget hozó felhõzete.
56 mm a "hivatalos" itteni júliusi csapadék, bár én 70-80 mm közé saccolom, a környezõ kerületekben a 100-at közelíti. Valami nem stimmel.
Ma 5 évvel ezelõtt irtózatos mennyiségû esõ zúdult a fõvárosra és környékére, a 70 mm-t is meghaladta. Azóta csak egyszer fordult elõ hasonló 2007-ben szintén augusztusban.
Itthon ma sem volt nyári nap így 13 napja nem értük el a 25 fokot:-)
Július 4 értékbõl 20,22°C-ot hozott, ami 0,5 fokos negatív anomáliát jelent. Most néztem azt, hittem megvan a 100 mm, de nincs 99,6 mm hullott júliusban hmm ami nem kevés átlag duplája, de a háromjegyû érték nincs meg:-)
Én egy forró júliusra számítottam, összességében nagyot buktam, de mégsem akkorát mert 13 hõségnapom és 3 forró napom is volt ebben a hónapban, ami szintén bõven átlag feletti mind a két jelzõszám tekintetében. Így egy változékony, szeszélyes áprili... ízé júliuson vagyunk túl:-)

Júliusi összesítésnél valamit elírhattál ,mert a havi középhõmérsékletnél 2 fokkal melegebbet írtál ,míg az utolsó elõtti sorban már átlagosnak írod a hónapot.
A júliusi csapadék itt csak 62,8 mm lett, az év eddig 284,5 mm.
Érdekesség, hogy július 18-a óta minden nap volt valamennyi esõ (14 napja folyamatosan), de általában kis mennyiség.

Nálam 191,5 mm lett a júliusi csapadék (2002 óta folytatott méréseim legmagasabb júliusi hozama...), az év 416,8 mm-nál jár.
A havi középhõmérséklet 20,5°C lett (a júniussal tizedre megegyezve), a 2003 óta tartó egész éves méréseim óta leghûvösebb július.
Részletek este.

A júliusi csapadék Kenderesen 53,5 mm, az évi pedig 215 mm. Tavaly ugyanekkor az évi 451 mm volt.
2011. július nálam:
T átlag: 21,85 °C.
T min. átlag: 17,16 °C.
T max. átlag: 27,27 °C.
Absz. T min.: 10,5 °C. (03.)
Absz. T max.: 36,3 °C. (14.)
Absz. hõingás: 25,8 °C.
Legalacsonyabb napi átlag: 15,4 °C. (25.)
Legmagasabb napi átlag: 28,8 °C. (10.)
Napi átlagok hõingása: 13,4 °C.
Legalacsonyabb T max.: 16,6 °C. (25.)
Legmagasabb T min.: 21,9 °C. (11.)
Napi legkisebb hõingás: 2,4 °C. (25.)
Napi legnagyobb hõingás: 18,3 °C. (17.)
Legalacsonyabb légnyomás: 1000,0 hPa. (20.)
Legmagasabb légnyomás: 1019,0 hPa. (12.)
Nyári nap: 18 db.
Hõségnap: 11 db.
Forró nap: 4 db.
Zivataros nap: 4 db.
Havi csapadékmennyiség: 78,8 mm. (éves: 203,2 mm.)
Csapadékos nap: 17 db.
Mérhetõ csapadékú nap: 16 db.
Jelentõs csapadékú nap: 4 db.
Legnagyobb csapadékú nap: 24,3 mm. (19.)
Az átlagosnál éppen csak magasabb hõmérsékletû (+ 0,25 °C.) hónapon vagyunk túl. Rendkívül szeszélyesen alakult ez a közel átlag, hiszen a hónap elején forró napok sorozata után több fokos pozitívumban voltunk, addig a hónap 3. dekádja olyan hûvöset hozott, hogy lehúzta a hónapot átlagosra. A havi csapadék -idén elõször- az átlag fölé emelkedett, a havi átlag 150 %-a esett le.

Pozitív T anomáliát hozott a július Szekszárdon, legalábbis ha átlagnak az 1961-1990 idõszakot vesszük. Az én (automata) méréseim kezdete óta ez volt a leghidegebb július. Ennek ellenére 11 napon emelkedett a hõmérséklet 30 fok fölé, ami szerintem azért nem kevés. A hónap elsõ fele meglehetõsen száraz idõszak volt, ennek ellenére csapadék terén végül mégiscsak átlag felett teljesítettünk. Az érdeklõdõk itt találják a részleteket, grafikonon: Link Link az alapadatokat: Link

Sopron, Jereván Lakótelep, 2011. július:
Havi középhõmérséklet: 20.6 °C
Havi átlagos minimumhõmérséklet: 15.8 °C
Havi átlagos maximumhõmérséklet: 25.4 °C
Havi legalacsonyabb hõmérséklet: 11.2 °C (3.)
Havi legmagasabb hõmérséklet: 35.1 °C (9.)
Legnagyobb napi hõingás: 18.7 °C (9.)
Csapadékos napok száma 13
Zivataros napok száma: 4
Forró napok száma: 1
Hõségnapok száma: 6
Nyári napok száma: 16
Ködös napok száma: 0
Méréseim kezdete óta ennyire gyenge júliusra nem emlékszek.
Annak ellenére, hogy a kánikulai idõszakban volt egy forró napom, és néhány zivatar, ezen kívül egy nagy nulla volt sajnos ez a július. Mindössze 4 zivataros nap volt, de abból is csak egy nap azért lett zivataros, mert volt néhány dörgés. Augusztus elsejét írunk és még mindig nem volt olyan zivatar, amire azt mondhatom, hogy na ez az év vihara volt. Strandidõ szempontjából is roppant gyenge hónap volt július összességében. Bízzunk egy szebb augusztusban, ha nem is lesz 35 fok, de strandidõ remélhetõleg lesz, mert ahhoz nem feltétlenül kell 30 fok feletti hõmérséklet.
Havi középhõmérséklet: 20.6 °C
Havi átlagos minimumhõmérséklet: 15.8 °C
Havi átlagos maximumhõmérséklet: 25.4 °C
Havi legalacsonyabb hõmérséklet: 11.2 °C (3.)
Havi legmagasabb hõmérséklet: 35.1 °C (9.)
Legnagyobb napi hõingás: 18.7 °C (9.)
Csapadékos napok száma 13
Zivataros napok száma: 4
Forró napok száma: 1
Hõségnapok száma: 6
Nyári napok száma: 16
Ködös napok száma: 0
Méréseim kezdete óta ennyire gyenge júliusra nem emlékszek.

Egy kis javítás: július 20-tól kezdõdött a hûvös idõ, bár még az elõzõ nap estéjét is hozzászámolják, amikor a front vihara elõtt még meleg volt. 0-24 órás mérés szerint 20-a már nem volt nyári nap.
Ha éjszaka már nem lesz csapadék(és valószínûleg már nem lesz), akkor a hónap kereken 80mm-en zár.
Az év: 268mm.
Az év: 268mm.