2025. május 05., hétfő

Időjárási visszatekintő

Adott napon: 
Keresés:
Hasznos linkek
>> OMSZ állomáshálózata (2025 áprilisi állapot)
#20489
Akkor kezdem, várjuk a Tiedet is:-)

1901-ig visszaböngésztem az adatokat kifejezetten csak július hónapra vonatkozólag. Ami már nem kis idõ. Elõre bocsátom, hogy a fõvárosi adatokról van szó, az ország más részein természetesen ez eltérõ.
Amióta elkezdõdött ez a hideg idõszak figyelemmel kísértem, hogy mikor méltóztatik a hõmérõ higanyszálának 25,0 fokot elérnie, ami július végén nem nagy kérés:-) És csak nem sikerült, ekkor álltam neki, hogy megnézzem a régmúlt adatokat, hogy ez mennyire ritka avagy gyakoribb jelenség.
Kész vagyok ( teljesen ):-) és közzé is teszem.

A leghosszabb 25 fok alatti idõszak 1979-ben volt ekkor 13 napon keresztül nem értük el itt a fõváros környékén a nyári napot. Július 1 és 13 közötti idõszakról van szó ebben az évben.
Idei év lett a második 12 nappal július 19 és 31 között.
A dobogó harmadik fokára az 1907-es és az 1948-as évek kerültek fel, 11 napot számláltam meg ebben a két esztendõben július 9 és 22 között, valamint 1 és 11 között.
10 napos 25 fok alatti periódus volt még 2000-ben 13 és 22 között.
Még hosszú idõszaknak mondható az 1962-es év mikor 9 napon keresztül nem emelkedett a hõmérséklet 25 fokig, 1 és 9 között.
A többi éveben 4-5 nap után mindig felmelegedett a levegõ a nyári napot meghatározó számig.

Az idei év azonban abban rendkívüli, hogy az év legmelegebb idõszakában van ilyen hosszú, hûvös idõszak, ez bizony egyedülálló, olyannyira, hogy más években még a közelébe sem kerültünk július 20. után.
Összesítve az elmúlt 110 évet nézem, akkor a második helyezést érte el a 2011-es év itt a fõváros környékén, de a legmelegebb idõszakban bizony torony magasan az elsõ.
Továbbá a nagy hõmérsékleti ingadozások, valamint a hosszú meleg idõszak után tudott ez kialakulni. Ez sem volt még, egyszóval 110 év alatt ilyenre példa még nem volt!
Éreztem én, hogy izgalmas lesz, de ennyire?:-)
#20488
És ilyen lesz várhatóan a holnapi nap is, a következõ talán már nem. Gyakorlatilag két hét. Ilyenre egyáltalán nem emlékszem.
#20487
Elõzetesen annyit, hogy idén júniusban több nyári nap volt mint júliusban, valamint a júliusi nyári napok nagy része egyben hõségnap is volt. Részletek, érdekességek hamarosan. kacsint
#20486
Dolgozom az ügyön már eyg-két napja folyamatosan nézem az adatokat, talán még ma este felmutatok eredményt, de elõzetesen annyit, hogy a fõváros tekintetében ez erõsen rekordszagú lesz:-) Az év legmelegebb idõszakában 12 napon keresztül ne érjük el a 25,0 fokot, hááááát, no de nem lövöm le a poént, majd számokkal jövök:-)
#20485
Mennyire egyedi, hogy 11 napon keresztül sokfelé nem volt 25 fok sem a Tmax július második felében? Vannak erre statisztikák?
#20484
Nálam tegnap 23 mm, ma 0,4 mm esett...
#20483
A várakozásomnak megfelelõen még 1 mm esett reggel óta, ezzel a két nap 19 mm. A hónap 54 mm, az éves mennyiség pedig 215 mm.
#20482
A Bükkben 25 mm körül esett, így Bánkút átlépte az 500 mm-t. Az ongai (vízügyes) állomáson 80,5 mm-t észleltek.
#20481
Iparkodik Mezõtárkány is. Kerek 35 mm esett ma reggel 8-ig, július most 84,2 mm-nél jár, az év pedig 290,8 mm. Összehasonlításul: 2010. júliusa kerek 100 mm-t hozott, a tavalyi év elsõ 7 hónapja pedig 603 mm-t.
#20480
Nálunk este nyolc körül kezdett szép csendesen esni, igazán intenzív rész nem volt benne, szünetek viszont igen. Mostanáig 18 mm esett ami ideálisnak mondható. Ma még 1-2 mm-re számítok.
#20479
Sajnos 48,2 mm csapadék zúgott le tegnap (lehetett volna rosszabb is, de az elõzmények és a rossz talajvíz-helyzet miatt ez is sok/k/)...
Ezzel a havi szumma már 185,6 mm...
Ezt a 186mm-t a 2002 óta tartó csapadékméréseim óta csak tavalyi eszement május (224 mm) elõzi meg, ám a júliusokat nézve abszolút (10éves) rekord.
#20478
A délutáni beragadós zápor felettem esett elemeire, de szerencsére így is csak 3,5 mm esõt hagyott maga után. Ha nem lesz több csapadék, akkor 13,5 mm lesz a ciklon szummája.
#20477
Ma reggelig 10,0 mm esõ esett, csendes esõ (2,5mm), intenzív záporok (7,5 mm) formájában a ciklonból. Jó volna megúszni ennyivel...
#20476
Egy érdekes jelenségrõl írtam az elõbb cikket 2010.07.13-ával kapcsolatban:
Link
#20475
Üzenem az OMSZ-nak, hogy nagyon tetszenek a met.hu oldalon a "Meteorológus szakemberek által készített idõjárási esettanulmányok" Link
Nagy öröm számomra, hogy mostanában elég sok ilyen írás születik az oldalon.
nevet
#20474
Bizony, a tegnapi 4,0 mm-el már 137,4 mm-nél jár a július...

Hála Isten tegnapra megfordult talajvíz emelkedése, láthatóan a talaj 1-2m közötti része be tudta már fogadni ezt a vízmennyiséget (csak több nagy mennyiség ne jöjjön).
#20473
Erre a hozzászólásra talán az a legjobb meghatározás, evvel elleszünk egy darabig. Mindenkinek kellemes olvasgatást, visszatekintést. A pdf azért töltõdik olyan lassan, mivel cca. 580 oldal. Link laza
#20472
Nálam júliusban csak 39 mm esett...
#20471
A július nálam 102.5 mm eddig.
Utoljára tavaly szeptemberben volt 100 mm feletti havi összeg itt.
#20470
Hú, nagyon belehúztál, nálam még csak 49,2 mm július, tegnap 4,1 mm esett. Szurkolok Neked, hogy ne legyenek komoly gondjaid a talajvízzel.
#20469
A tegnapi csapadék 10,5 mm, a havi összeg 133,4 mm...
#20468
2000, 1997, 1996 és 1993 hozott az átlagnál hûvösebb júliust a táblázatom szerint amit Excelen mentettem el. A Tmaxok átlagai csak 25-26 fok körül alakultak.
#20467
Az elmúlt évek idõjárásánál 2001-ig is vissza tudod nézni Link , bár ott 2001-ig sincs átlagnál hûvösebb.
Már ha az 1961-1990 közötti 30 év átlagát veszik átlagnak. Ha az 1921-1950 közöttit vennénk, lehet minden második átlag alatti lenne.
Az 1961-1990 közötti idõszak pont telibetrafálta azt a 30-40 évet, amikor hûvösebb nyarak voltak. Már úgy értve hûvösebb, hogy a mostani meleg nyarakhoz képest hûvösebb, amúgy lehet, hogy a mostaniak melegebbek, nem azok voltak hûvösebbek.
#20466
Július elején, pontosan 01-05.-ig 10,4 mm csapadék esett.
Ezt követte egy 8 napos száraz idõszak 06-13.-ig. Amelynek legmelegebb napja 09-re esett 35,9°C-t mutatott a hõmérõm.
Majd 14.-én több zivatar is érkezett 23,3 mm esõt kiadva magukból.
Három napos esõ szünet után pedig, jött a fekete leves. [esõ] A nyaralók rémálma idõ szomoru .
18- 25.-ig és a mai nap is tart, jött a szél, hideg és esõ, amely ezen idõszak alatt 28,5 mm-el áztatta meg a földeket, ha jól emlékszem egy szikra napsütés nélkül.
Havi mennyiségem jelenleg 62,2 mm-nél tart. Éves 255,6 mm.
Meszleni csapadék mérõhelyem e hónapban 80,0 mm.
#20465
A tegnap délutáni heves zivatarokból összesen 38,7 mm csapadék hullott, így a július 79,5 mm-nél tart.
#20464
Mikor volt utoljára átlagnál hûvösebb július?A met.hu-n csak 2004-ig tudom visszanézni a hónapokat.
Elég ritkán van átlagnál hidegebb július ,ami az elmúlt éveket illeti.
#20463
Tegnap a délutáni csapadékrendszerbõl az északi határ mentén elõfordult 90-110 mm közötti mennyiség is.
#20462
Fogadjátok szeretettel a szerdai viharvadászatom élménybeszámolóját:

Link

Írtó klassz volt! nevet
#20461
A tegnapi csapadék sajnos 58,4mm lett...
Ezzel a havi szumma már 122,9mm, nem segít a konszolidálódni látszó belvízhelyzetnek.
#20460
Én is így gondolom, amennyiben valahol a Tiszántúl déli felén lennének ezek a kiugróan alacsony évi csapadékösszegek, akkor adnék néhány százalék esélyt az évi minimum megdõlésére. Azt is tegyük hozzá, hogy a különbözõ nagyvárosok (30éves) csapadékadatait böngészve kijelenthetõ, hogy általában a második félév valamivel(!) több csapadékot hoz. (Talán Pécs 1961-1990 közti adatsorában láttam fordítva.)
#20459
Nagyon jó elemzés, gratula!
Mintegy Téged megerõsítve egy korábbi elemzésem a nyarakról Link

A telekkel kapcsolatban annyi észrevételem van, hogy nem is (csak) a telek átlagai lettek látványosan alacsonyabbak, hanem az abszolút minimumai (is).
1996/1997, 2001/2002, 2002/2003, 2004/2005, 2005/2006, 2009/2010, 2010/2011, mindegyik felsorolt télnek voltak kisebb-nagyobb területen -20-25, sõt, -25-27 fokos hõmérsékletei.
Hosszantartó hideg idõszak is volt, de ezek a -20-25 fokok voltak talán szembeötlõek.
#20458
Igen, köszönöm, elírtam! Valóban a 2008-as volt csapadékosabb nyár, bár a 2009-es júniusa volt csapadékos, de összességében szárazabb volt az átlagnál. A 2001-02-es tél eleje és novembere vége volt nagyon hideg, és kb január 20-ig csendes hidegpárnás, de téli idõ volt, majd jött egy igen enyhe másfél hónap. Pl január végén Mázán 20,0 fokot mértek pluszban. Ezt a december miatt vettem be, igaz nem írtam, oda, hogy a tél összességében átlag körüli volt. Azonban december hónap kifejezetten hidegre sikeredett, így a többi december között is elõkelõ helyen végzett, ezért érdemelte meg, hogy kitüntessem:-)
#20457
Üdv.
Nagyon jó az írásod, tetszik!!
De néhány helyen "belekötnék":
1. a 2009 és a 2008 nyarat összekeverted.2008-as nyár jóval csapadékosabb volt ,mint a rákövetkezõ 2009-es.
2. a 2001/2002-es tél nem volt annyira brutálisan kemény (bár december -4,7 annomálival zárt!) ,de a február plusz 1,7-tel, míg a február plusz 4,1 (!) annomáliával zárt.A tél annomáliája 0,36 fok lett országosan.Ami az átlagnál melegebb!
A többi az tökéletes!Nagyon jól összefoglaltad!
A forrás: met.hu
#20456
Veled, és Kertésszel ellentétben, én a délutáni beágyazott záporokból kimaradtam, így ekkor még csak 2mm-nél jártam. Viszont az éjszakai, helyben kialakuló, intenzív csapadékot adó tömb északi része engem is elkapott, így reggel egy egészséges mennyiséget, 14,5mm-t mérhettem.
#20455
Volt arról szó, hogy az idei év lehet szinten egy rekord év de negatív csapadékügyileg. Tudjuk tavaly mi volt és azt is, hogy a 1999-es 2000-es esztendõ is hogy játszódott le. Egy kis érdekesség ettõl kezdve.
Mégpedig az 2000-es esztendõ után mindössze csak a 2003-as év volt szignifikánsabban szárazabb az elmúlt 10 évben. Mégis gyakran emlékszünk aszályra. Itt jön képbe a nyári idõszak csapadéktöbblete avagy csapadék hiánya. Ezekbõl az évekbõl ami egyértelmûen csapadékos nyár volt az a 2006-2005 2009-2010, ami közel átlagos az a 2004 és a 2001 a többit a szárazabb nyár jellemezte. Kiugróan a 2007 és a 2003 aszályos nyarak, pesrze országrészenként ezek is változtak.

Ehhez kapcsolódóan megvizsgáltam az elmúlt 20 év hõmérsékleti értékeit, és ami nagyon durva, hogy mindössze egyetlen egy nyár volt értékelhetõen átlag alatti, mégpedig 1996, picit átlag alatt volt még 1991 és 2005. A többi inkább felette 2000-2002-2003-2007, vagy 1992-1993-1994 jóval átlag feletti nyarak voltak. A csapadék viszonyok alig változtak, sõt az elmúlt 20 évben átlagosan inkább nõtt a hozam minthogy csökkent volna, viszont a hõmérséklet drasztikusan megugrott.

Még átnéztem a 60-70-80 évek csapadék viszonyait és nyaraink hõmérsékleti értékeit. Itt is van egy érdekes dolog, hogy a 60-as években gyakran csapadékos és hûvös idõszakok váltakoztak. A 70-es években is valami hasonló volt, de a tél rendszeresen elmaradt inkább õsz volt mint tél szinte egész téli féléven át. ( Mekkora hiszti lenne itt a metneten egy ilyen évtized közben hmm:-)) Viszont a 80-as évek nyarai hûvösebbek és gyakran szárazabbak voltak, sõt ebben az évtizedben volt a legtöbb szárazabb, jóval szárazabb esztendõ. Tehát a nyári félév az elmúlt 20 éveben igen meleg volt, ez bizony jelentõs eltérésnek mondható, de gyakran csapadékos is, szóval a melegedés a drasztikus szárazsággal nem járt együtt. Sõt a tavalyi év és az 1995-1997-1998-1999-es évek körül mind melegebb és jóval csapadékosabb volt.

A télrõl is néhány szó, de ezt majd négy-öt hónap múlva bõvebben. Ami igaz az igaz a teleink nem lettek enyhébbek, sõt sajnos hûvösebbé váltak az elmúlt két évtized során. Kiugróan hideg telek 1991/92 1995/1996, 1996/97 1998/99, 2001/02, 2002/03 egyik legkeményebb, 2005/06, 2009/10, a többi átlag körüli, de még átlag alatt volt pl az idei is, de nem jelentõsen eltérõen, de szép negatív anomáliával zárt ez is. Jelentõs enyhe tél az 1993/94 szép november ellenére is ami nem tél ugye:-), 1997/98, 2000/01, 2006/07 ez rekord enyhe tél, 2007/08 bizony csak néhány évrõl beszélhetünk kiugróan enyhe télrõl, a többi csak kevéssel tért el az átlagtól. Még egy érdekes dolog az elmúlt 20 évben is növekedett a havazások, hótakarós napok száma, így nem csökkent ez a szám sem.
Két évtized már szép, szignifikáns múlt, így érdemes róla beszélni, megemlékezni. A medence változékony jellege nem változott, ez így volt, és így is lesz amíg a világ a világ.
A kérdés a következõ, hogy marad ez a trend sok-sok hideg tél, néhány kiugróan enyhe közötte és sorozatos meleg nyarak,( én azt mondom, hogy csapadéktöbblettel) avagy megváltozik kép? A jövõ eldönti, de még nézzük mit hozott az év, és mire számíthatunk csapadék terén, lesz rekord vagy sem.

Eddig az elsõ félévben 75 mm körül volt a Balaton nyugati medencéjének a környéke. Az elmút 1-2 hét hozott oda is jócskán csapadékot ez a szám mostanra 120 mm körülire megnövekedett, már 100 mm alatt szerintem sehol sincs az országban.
Én azt mondom, hogy nincs esély minimum csapadékos évre. Hogy miért is? Azt vesszük alapul, hogy a 2000-es esztendõ minimumát Szegeden könyvelhettük el, most a nyugati országrész ilyen. Ha most is a Tiszántúl középsõ és déli fele lenne ilyen száraz akkor azt mondom, hogy benne vagy a pakliban! Az idei csapadék rendszerek a keleti tájakra sok csapadékot hoztak, így ott nagy hiány nincs, így rekordra sincs esély azokon a területeteken. Azonban az õszi csapadék másod-maximuma rendszerint a Dunántúlt érinti, és valószínû, hogy idén lesz a délnyugati országrésznek ebben része, így várhatóan a csapadék mennyiség is gyarapodni fog. Az 5 hónap alatt ez a szám biztosan meghaladja majd a 203 mm-t mindenhol. Egy hidegbetörés és egy mediterrán ciklon kell hozzá, nem sokkal több és ezek a kontinens áramlási rendszerében benne figyeltetnek, hisz egy hónap múlva már indulnak a hófelhalmozódások és az elsõ keményebb lehûlésék északon. Nem látok sok esélyt egy rekord száraz évre, persze az idõjárás rám cáfolhat és akkor is lesz mit elemezni, csámcsogni, azért valljuk be nem egy rossz dolog az.
Elnézést a hosszabb írásért, de ez a téma mindig érdekes, és ha már boncolgattam miért is ne osszam meg a nagyérdemûvel:-)
#20454
Nálam a tegnap késõ délelõtti, kora délutáni csapadékhoz (esõ + beágyazott záporok) éjjel is elég szép mennyiség adódott, így az össz. csapadék Gyõrújbarát hegyen 26,7 mm lett a tegnapi napon.
Érdekesség, hogy Péren ezzel szemben csak 2 mm esett. (forrás: OMSZ, napi jelentés)
#20453
Tegnap 7 mm, az elmúlt egy hétben 39 mm esett, ez utóbbi egyben a havi csapadék is, az éves 237 mm. A szárazság kissé mérséklõdött, de még minimum 40 mm kellene annál is inkább, mert az É-i szél már szárítja a talajt. Érdekes az idén a szél a csapadékkal ellentétben mindig menetrendszerûen megérkezik.
#20452
Bizony egy 10-est vertél rám kereken:-) Egyébként nagy valószínûséggel Nálad hullott a legtöbb csapadék országos szinten is, még egy-két kisebb körzetben lehetett 50 mm körüli hozam, esetleg kevéssel efelett a radarképek alapján. A MetNet feltöltök között, és az OMSZ adatai között is ez a legnagyobb érték eddig a tegnapi napra vonatkozólag. Ügyesen bevonzottad a csapadékot:-) No igen aki fõboszorkány az tud valamit:-)
#20451
Nálam mindössze 8,0 mm esõ esett az összeáramlásból a tegnapi napon. A komolyabb események egész idõ alatt, tõlem D-DK-re zajlottak. Azt hiszem, most joggal mondhatom, hogy szerencsére.
#20450
Üdv a klubban. Az elmúlt 6 napban 5,6 mm esett..
#20449
Az elmúlt 24 órában 37,1 mm lett a csapadék, ennek döntõ része a tegnap késõ délutáni zivatarból esett. Eddig idén június 30-án mértem a legnagyobb csapadékot, 15,3 mm volt. Utoljára egy nap alatt tavaly májusban esett a tegnapinál több esõ, igaz az messze felülmúlta ezt, 2010 május 30-án a Budafokon árvizet is okozó felhõszakadásból (Hosszúréti patak Link ) 102 mm esett és a napi összeg 108 mm lett. Aznap itt is homokzsákokkal védtek több házat és volt elöntött mélyen fekvõ utca. Link 2010-ben egy nap alatt lehulló csapadék tekintetében 30 mm vagy kicsivel több augusztus 6-án (30 mm) és szeptember 10-én (30,9 mm) esett. Szóval tegnapra szép összeget könyvelhetek el.
#20448
Az elmúlt 24 óra sem az esõzésrõl szólt itt nálunk, csak pár csepp esett. A mögöttünk álló héten 7 mm esett, a hónap 26 mm, az év 188 mm.
#20447
Tegnap 9,2 mm csapadék esett.Ha ma is esne az esõ ,akkor 8 nap lenne egyhuzamban ,hogy csapadékos napot regisztráltam.Utoljára ilyen tavaly májusban volt.
A hónap eddig:58,1 mm
A nyár pedig:102,5 mm
#20446
A tegnap esti özönvíz nálam végül 49.7 mm-t produkált.
Károkról nem hallottam.
#20445
A tegnap délutáni özönvíz eredménye 39,7 mm. Az elmúlt héten 84,5 mm esõ hullott. Nem ártana egy-két hét szárazabb idõszak. A két nyári hónap bõven átlag felett teljesített 170,9 mm hozott eddig.
#20444
Tomka cikke az elmúlt hét eseményeirõl: Link nevet
#20443
Egy kis részverifikáció az idei nyár elsõ hónapjával kapcsolatban:

A június országos szinten kevéssel 1 fok fölötti pozitív anomálival zárt, miközben csapadék szempontjából enyhén elmaradt az átlagostól (az átlag 85%-a körül hullott ami kevéssel 60 mm fölötti értéket jelent a 30 éves átlag pedig kevéssel 70 fölött van ). Persze az egyes országrészek között jelentõs anomáliák voltak(ld. pl. Közép-Dunántúl vs. ÉK). Az tehát elmondható, h az elsõ 4-5 hónapra országos szinten jellemzõ igen száraz idõszak megtört és bekövetkezett egy rezsimváltás május végén június elején, ami a sokévi átlag közelébe hozta a nyár elsõ hónapjának a csapadékát. A júliusi eddigi adatokból és elõrékbõl az látszik, h jó esély van arra, h július kissé átlag fölé(kb. 105-115%) kerüljön csapadék szempontjából. A T-t tekintve most egy 0.8 és 1.3 között pozitív anomália valószínûsíthetõ a 30 éves júliusi átlaghoz képest. Az már most látható, h ahhoz hogy a sokévi átlag körüli(pl. +/- 0.5) legyen majd a nyári középhõmérséklet, egy kifejezetten hûvös augusztus kellene (legalább -1.5 fokos anomáliával).
A csapadék szempontjából (átlagos augusztust feltéve, ami tudom, h erõs feltétel) egyelõre jó esély van egy sokévi átlag körüli(+/-15%) csapadékú nyárra, természetesen országos szinten.
#20442
A tegnapi nap 0,4 mm esõ esett... hány
#20440
Na, visszajött végre az áram, így nem csak telefonról tudok írni. Köszönöm a sok kedvességet, remek ez a metnet közösség nevet Egyelõre minden rendben, most már nyugodtabb körülmények között, tárgyilagosan látom a dolgokat. Egész nap dolgoztunk, sokan segítettek, a ház tetejére szépen lassan visszakerülnek a cserepek. A nagymamám házára sajnos rádõlt az eperfa, elég súlyos károkat okozott, sok dolgunk lesz még vele. A tûzoltók takarítanak, egyébként van olyan hely, ahol csak a kémény dõlt le és cserepek repültek el. A szomorú látványt a sok kicsavart, kitört fa, a tönkrement gyümölcstermés nyújtja.
Szélmérõm nincs, így maximális szélsebességet nem tudok mondani. A lehullott csapadék mennyisége a délelõtti zivatar során 19,6 mm volt.
Szép kis nap, és még milyen sokáig fog tartani a munka nevet zavarban

Utolsó észlelés

2025-05-05 12:05:54

Ózd - Nagy Imre út

13.1 °C

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

139227

Hírek, események

Indul a MetNet előrejelzési verseny sorozatának 42. sorozata

MetNet | 2025-05-01 14:48

pic
Kis pihenés után folytatódhat a meteorológiai megmérettetés, immáron 42.