2025. november 11., kedd

Információk az előrejelzési versenyhez

Adott napon: 
Keresés:
#65060
Engem éppen nem érint, de hibásan jelenik meg a szorzó és a határidő a nyitóoldalon.
#65059
Met4ever és coontac: nagyon szívesen. nevet A látvány részemről kevésbé tetszetős  laza
#65058
MET-ÉSZ-en nincs okta (én úgy látom), azaz néhol marad majd az általad betett link.
#65057
Leadtam valamit, de "reggeli" készítés és fogyasztás közben elég nagy káoszban. Meglátjuk, tartható lesz-e nevet
#65056
Most mondtam egy nagy JaJJ-t. Igy is keserves volt a 7 adatot megjósolni, ne bonyolítsuk ilyen műszer-szinti dekázással a gondot.szomoru
met4 ever:   jó ez a synop/bufr, régen a szegedi versenyzők is ezt figyelték.nevet
#65055
Ahogy a múltkor beszéltük, a MET-ÉSZ mellett itt is követhetőek a vizuális észlelések:
Link
#65054
Szerintem ezt a sorozatot le kell futtatni így, aztán a nyári sorozatot teljesen át kell alakítani, aszerint hogy emberi észlelés nélküli helyzetre is egyértelmű legyen. Azaz a napijelentés, és az aktuálisban is elfogadhatóan szereplő adatokra korlátozni az előrejelzést. Kikerülhetne a esetleg a felhőzet, és a jelenidő, ugyanakkor bekerülhetne az aktuális szél mellé a maximális szél és a napsütéses órák száma valamint a radiációs minimum.  
#65053
Link
#65052
Siófokon, mintha az utóbbi 10 napban nem lett volna vizuális észlelés...
Link
Esetleg tud valaki valami biztatóbbat erről?
A MET-ÉSZ lesz a befutó?
#65051
Nekem nem annyira.szomoru

No majd most, hazai placcon.kacsint Le is adom gyorsan.
#65050
Köszönjük szépen nevet Na, végre tetszik, amit látok nevet
#65049
Kb 103x néztem meg, hogy meg van-e, csak nem akartalak sürgetni nevet
Hálás köszönet!
#65048
Ugyan senki sem hiányolta, de türelem kiesős listát termett. nevet Link
#65047
Holnap délig 1.2-es szorzó, aki jön a találkozóra holnap, annak érdemes még ma leadnia egy nyerő 1.2-est kacsint
#65046
Világos. Csak azt nem értem, hogy egymáshoz közeli állomások medis havazásnál (nem hózápor hanem egy napos havazás) hogyan mérhetnek ennyire eltérő ( 1 ill. 12 mm) értéket. Ha nem Kölked akkor Sátorhely vagy akármi milyen automatával mért 12 mm-t ?
#65045
A térképeken nincsenek keverve. A met-ész térképeken szigorúan csak kézi adatok vannak, azaz észlelő adja be a jelentést. Az automata térképeken pedig csak automata adatok. Nincs olyan térképünk ahol ez keverten jelentkezik.
Természetesen van és a továbbiakban is lesz sok olyan állomás, ahol automata és kézi mérés is van.  Kölkeden nincs automata mérés, csak kézi.  Így Kölked nem szerepel automata térképen, csak a kézi térképeken.
#65044
Köszönöm, ezeket a térképeket nem láttam még.
Ha csak automata adatok vannak a nem MET-ÉSZ methu térképeken, akkor meg pláne érthetetlen, hogy pl. a közeli Kölked automatája 12 mm-t mért, Pogányé 1-et. Vagy Kölked mérése MET-ÉSZ és kézi és felkerül az automaták mellé egy térképre ?
#65043
Gratulálok én is az első helyhez! (Egy szegedinek bármikor pécsi győzelem)kacsint laza Továbbá minden dobogósnak, elégedettnek.
#65042
Legyen, rögtön kiírom nevet És köszi mindenkinek a gratulációt és az infókat is!
Lehet is tippelni: Link
2019. 01. 29. 12:00, Siófok!
#65041
Kézi hó és csapadék adatok a MET-ÉSZ-ben vannak:

Link

Link

Pápa Belváros hagyományos csapadék állomásunk 2.2 mm és 4 cm.
Pogány hagyományos csapadékmérő állomásunk 3.8 mm és 5 cm.
#65040
Nem világos számomra, hogy amikor a methu-n látom a 24 órás csapadékadatokat. akkor azok automata vagy kézi mérések, vagy vegyesek (ahol nincs kézi ott csak automata). Teljesen kaotikus ez az egész, aztán még ott vannak az éghajlati (havi, sokévi,stb.) összegzések. Azokból kiszedik a fals automata adatokat ? Röhejes lett pont most a pogányi 1 mm-t mutató csapadéktérkép, holott a déli határszélen Somogytól Hajdúig 3-12 mm-ek sorakoznak. A többi adat kézi mérés, csak pogány nem ? A pécsi 10 centis havas beszámolók után a 3,8 mm is elég kevés. Nálam a 4 centi is lett 2,5 mm.
#65039
Read only-ból kilépve csak egy kérdés: a MET-ÉSZ-en nincs okta. Ez nem lehet majd gond valamelyik állomás esetén?
#65038
nevet
Ez közismert.
Nyilván Te a kulisszák mögé is jobban odalátsz. nevet

Igazából bent felejtettem mind a 30 állomást a hozzászólásomban, közben csak a szomszédos 2-2-t akartam. Legközelebb jobban figyelek.
#65037
Ó-ó-ó...

Köszönöm, hogy tekintélyes mennyiségű magyarországi automata állomás csapadékadatát belinkelted ezúton - amúgy jómagam is ismerem az elérhetőségét. kacsint
A rövid válasz tehát az, hogy "igen, a versenyben továbbra is a kézi csapadékadat számít." kacsint
Vagyis a mostani versenynapon 3,8 mm a hivatalos érték.
De ezúttal szerencsés helyzet alakult ki, hogy a pontozás szempontjából nektek ugyanazt a kategóriát képviseli a 3,8 és az 1,1. nevet

Pusztán arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a MET-ÉSZT érdemes sasolni mindig, ott minden kétséget kizáróan fel van tüntetve napi rendszerességgel a 24 órás kézi csapadékadat valamennyi, még személyzettel ellátott főállomásról.
#65036
Az én téli fordulóm már sajnos teljesen kockázatmentes.szomoru


Viszont a helyszínválasztásban a mérési kockázatot kerülve -és kicsit részrehajolva magam felé- hazai pályára voksolnék.szegyenlos

Arra gondoltam, hogy legyen 2019.01.29. (kedd) 12 órakor a randevúnk az akkor még(?) jégmentes Balaton partján a siófoki obszervatórium mérőműszereinél.nevet

Vélemény, Kornél?
#65035
Na ugye megérte  a  fotelt érdemlő havazás, 5 (6) pont. Ha ez nem lett volna... Amúgy nem volt ez bukta forduló a mezőnynek a kiszámíthatatlan medi ciklonok világában.vidám
Bár volt itt pár "éppen" , az a 1,1 mm.-től vagy a -2 max.nyelvnyujtas
#65034

 Egyelőre 6 állomást érintett a változás: Szombathely, Sopron, Eger, Kékestető, Miskolc, Békéscsaba.  06,12, 18 UTC-kor előírt a helyszíni észlelés, hetente egyszer pedig 24 órás helyszíni folyamatos szolgálatot adnak, teljes rendszerfelügyelettel. Tehát főterminusokra továbbra is kiírható minden forduló ezeken az állomásokon is, az adatok a MET-ÉSZ-ben rendelkezésre állnak.  A többi időben ügyeleti szolgálat van, azaz külön figyelmeztetés alapján szolgálatba lépnek, ha az időjárás indokolja a helyszíni észlelést. 

A hálózattal kapcsolatos változások miatt kérek mindenkit, hogy feleslegesen ne pánikoljon! A létszámleépítést nem házon belül találtuk ki, kényszerhelyzethez vagyunk kénytelenek alkalmazkodni, 1 fős állomásokkal már nem tudunk csodát tenni, de próbáljuk úgy kivitelezni, hogy a hagyományos észlelés megmaradjon, ellentétben több nyugat európai országgal, ahol tisztán automata hálózatok működnek vagy fognak működni.
A hátralévő körökben csak 1 állomást látok (Eger) akit érintett a változás. Az új rendszerben így akár éjszakai fordulót is kiírhattok, mivel Eger szombatonként 24 órás helyszíni szolgálatot lát el.

Az ECMWF ről: az eddigi 17 hóadat helyett 100 hóadatot szolgáltatunk részükre BUFR formátumban december 1-óta(!) a METADAT-ban rögzített adatokból. Azt hogy eddig kellett várni, hogy ezt beépítsék, az nem a mi felelősségünk volt. 

Tehát mégegyszer:  türelmet és megértést kérünk, mivel jelentős átalakulásra kényszerültünk,  az előrejelezési verseny lebonyolításához pedig továbbra is minden segítséget megadunk, az érintett 6 állomásra a nappali főterminusok továbbra is kiírhatóak.

#65033
Gratulálok Coontacnak a győzelemhez!
Jó időpontot választott. Jól tippelt. És jól pontozott.kacsint
Remélem a verseny zökkenőmentesen folytatódik tovább. Szeretnék még javítani a helyezésemen, hogy az első harmincba becsusszanhassak. Bár így is illusztris társaságban vagyok, hiszen jelenleg Dabrony szomszédságát élvezem a tabellán.
#65032
A verseny szepontjából mindegy lesz, mert az automata szerint is esett 1,1mm, ami itt ugyanolyan kategóriát képvisel.
Csapadék rangsor:
Baja (Hungary)6.5 mm[tr][tr]2
Bekescsaba (Hungary)4.1 mm[tr][tr]3
Siofok (Hungary)3.6 mm[tr][tr]4
Szeged (Hungary)3.6 mm[tr][tr]5
Paks (Hungary)3.1 mm[tr][tr]6
Veszprem / Szentkiralyszabadja (Hungary)2.8 mm[tr][tr]7
Kecskemet (Hungary)2.3 mm[tr][tr]8
Papa repuloter (del) (Hungary)2.1 mm[tr][tr]9
Szombathely (Hungary)2.0 mm[tr][tr]10
Agard (Hungary)1.8 mm[tr][tr]11
Szentgotthard / Farkasfa (Hungary)1.8 mm[tr][tr]12
Nyiregyhaza/Napkor (Hungary)1.7 mm[tr][tr]13
Debrecen (Hungary)1.2 mm[tr][tr]14
Pecs/Pogany (Hungary)1.1 mm[tr][tr]15
Szolnok (Hungary)1.1 mm[tr][tr]16
Nagykanizsa (Hungary)1.0 mm[tr][tr]17
Sarmellek (Hungary)0.9 mm[tr][tr]18
Budapest / Lorinc (Hungary)0.7 mm[tr][tr]19
Poroszlo (Hungary)0.7 mm[tr][tr]20
Sopron (Hungary)0.4 mm[tr][tr]21
Tata (Hungary)0.4 mm[tr][tr]22
Zalaegerszeg / Andrashida (Hungary)0.4 mm[tr][tr]23
Per repuloter (Hungary)0.1 mm[tr][tr]24
Eger (Hungary)0.0 mm[tr][tr]25
Gyor (Hungary)0.0 mm[tr][tr]26
Josvafo (Hungary)0.0 mm[tr][tr]27
Kekesteto (Hungary)0.0 mm[tr][tr]28
Keszthely (Hungary)0.0 mm[tr][tr]29
Miskolc (Hungary)0.0 mm[tr][tr]30
Mosonmagyarovar (Hungary)0.0 mm[tr][tr]31
Szecseny (Hungary)0.0 mm[tr][tr]32
Tat (Hungary)0.0 mm[tr][tr]33
Zahony (Hungary)0.0 mm[tr]
#65031
Bocsánat a beleugatásért így versenyen kívülről, de mostanában már nem a kézi csapiösszeget veszitek figyelembe? Mert az 3,8 mm a MET-ÉSZ alapján.
#65030
Én gondoltam, hogy megnyered, ha lesz havazás jelenidő, gratula! És persze a dobogósoknak is.

Az 1,1 mm-es 24 órás csapadék nem csak a 8-10 cm-es hó ismeretében fura, a környező állomások adatai alapján is kiugró, még akkor is, ha tegnap többször elkerülték az állomást az erősebb csapadékzónák a radar szerint is.  Egy 3-4-5 mm-es csapadékösszeg a hóréteghez is illene...
Link
#65029
Gratula, nem gondoltam ilyen hideg időre, sokan mások semkacsint
Főleg a minimum lepett meg, de minden fordulóban van egy (több) meglepi laza
#65028
Hoppá, ezt nem gondoltam volna: Link
Megnyertem 1.1-es szorzóval ezt a kört vidám Ráadásul én írtam ki... mekkora csalás vidám
Gratula a dobogósoknak és az elégedetteknek!
Összetett: Link

Az új forduló kiírását meg kell beszélni... Télember lesz egyébként a kiíró. Ha van egyértelmű helyszín és időpont, ami kockázatmentes, akkor persze jöhet a következő forduló, de párszor még át kell olvasnom az előzményeket.
#65027
Ebből lett 8-10 centi hó laza
Kategóriát már nem fog lépni, így pontozok.
#65026
Csapadék eddig: 0,1+0,2+0,2+0,2+0,3+0,1=1,1mm
#65025
Hmm, sokaknak az előző forduló lett kieső, úgy tűnik nekem ez lesz az. nevet
#65024
Tmin       -4 °C
Tmax       -2 °C 
Takt         -2 °C
Szél           mérsékelt északkeleti
Felhőzet   8 okta
Jelenidő    havazás
Csapadék  0,1 mm (18UTC-ig)
#65023
13 UTC óta már a meteomanz-on sincsenek vizuálisan észlelt adatok: Link   szomoru

Tmax: -1,5°C, azaz -2...
06-18UTC: 0,1 mm csapadék (automata). A köv. 12 órában ez még jelentősen növekedhet.
#65022
201901221500 AAXX 22151 12942 42/// /0506 11023 21037 39857 40110 57025 333 90710 91108=
Tehát Borult havazás és Mérsékelt ÉK-i és -2,3C a Takt
2019. január 22. 15:44 7666 Pogány [somogyvári istván] [3] (OMSZ-ÉSZ) 
-2.2 °C borult havazás Felhőzet fajtájaRéteges felhő Csapadék intenzitásgyenge Látástávolság5-10 km Hóvastagság1 cm
Összeollózva
#65021
A szél mérsékelt északkeleti lehet.  Tmax eddig -1 vagy -2 (legalább -1,5).
#65020
Borult, havazás, -2,2 (MET-ÉSZ)
#65019
Én csak keresem, de nem találom a szavakat...
Az egész előrejelzési verseny lebonyolítása veszélybe kerül lassan szomoru
#65018
Igen, az említett oldalon ott vannak a vizuális megfigyelési adatok 06 és 17 UTC között  =>  Link
Az időszakra szóló egyéb adatok (Tmin, Tmax, csapadékmennyiség) tizedre stimmelnek, az időpontra szólóknál vannak valóban kisebb eltérések, így valószínű, hogy itt eltérő időpontra vonatkozó adatok jelennek meg, mondjuk nem "óra 40perc"-re hanem "óra 00perc"-re vonatkozók, s innen származhatnak az eltérések.
#65017
201901220600 AAXX 22061 12942 12/// /0703 11038 21049 39918 40174 57012 69982 333 21038 55019 70008==
Tmin: -3,8C
#65016
A Meteomanzon viszont (egyelőre?) megjelennek a lekért SYNOP/BUFR táviratokban a vizuális megfigyelésre vonatkozó információk is. Gyorsan összevetve a MET-Ész-re adott észlelésekkel validnak tűnnek az adatok. A mérési adatok között azonban van néhány tizedes eltérés az Ogimet-re kikerülő "csonka" SYNOP-ok és a Meteomanzos táviratok között. ((Azt nem tudom ezek milyen ide-oda kódolás eredményeként állnak elő.)) 
#65015
Köszi a részletezést. Hogy őszinte legyek, még (?) nem teljesen értem, de párszor még átolvashatom, meg rápillanthatok a MET-ÉSZ-re is.

Ha jól értem, itt két probléma jelentkezik egyszerre. Egyrészről az összes Synopból kiszedték az összes vizuális észlelést (látástáv, felhőzet, jelenidő, stb.), akkor is, ha ilyen épp rendelkezésre áll az adott állomáson. Így ezeket valahonnan máshonnan kellene majd megszerezni, pl. az állomásról vagy valakitől, aki belelát az adatbázisba, ahova bekerülnek ezek az adatok.

Ez még a kisebb probléma, de ha jól értem, valami bonyolult módon egyetlen állomás ad le észlelést az összes többi állomás számára is bizonyos időpontokban, mindenféle távérzékelési adatok alapján. És ez majd csak fokozódik a jövőben. A "riasztásos" jelenidő észlelés egy vicc. Vannak olyan jelenidő félék, amelyeket nagyon nehéz előrejelzni, így nem lehet a vészjelzésre támaszkodni. Bizonyos jelenidőkre meg nincs is figyelmeztetés. 

Szóval az még hagyján, hogy csak a synopból hiányoznának a vizuálisan észlelt adatok, de ha fokozatosan meg is szűntetik magát a vizuális észlelést ugy, hogy a gépi észlelés még gyerekcipőben jár, az katasztrófa. szomoru szomoru szomoru
#65014
A hóvastagság problémát azóta már javították.
#65013
Győzőt kiegészítve plusz, ahogy Zivipötty utalt rá korábban a met. társalgóban: Azzal, hogy ki lett vonva első körben a hóvastagság adatok nemzetközi adatcserére való továbbítása, a szolgálat jól lábonszúrta magát. Ugyanis pl az ECMWF modellbe nem épülnek be ezek az adatok, így valamelyest nehezebb a kollégáknak előrejelzést készíteni. 

Szerintem az senki előtt nem titok, hogy január közepével jelentős változáson esett át és esik át az észlelőhálózat. Mint, ahogy látjátok jelenleg napi 24 órában van egy ember, aki a saját állomásán kívül távérzékelés alapján (műholdról, webkameráról, cseppspektrumérőről és ahol van felhőalapmérőről) végigadja jelenleg még az alábbi "főállomásokat", de mint tudjuk azok már régen nincsenek. Ezek az állomások: Szombathely, Budapest (09:00-20:00-ig távészlelés történik, 21:00-08:00-ig normális emberi észlelés), Kékestető, Eger, Miskolc, Békéscsaba. A jelenlegi vezénylés alapján, ahova nem tettem zárójeles megjegyzést, ott a kötelező emberi, helyszíni észlelés az 06 UTC, 12 UTC, 18 UTC-kor történik. A többi állomáson MÉG változatlanul zajlanak a meteorológiai megfigyelések. Ha például Békéscsabán 24 órás megfigyelés zajlik, mint például ma, akkor az észlelő szolgálatba áll 08:00-kor elkezd észlelni a saját állomására másnap reggel 8-ig plusz 06, 12, 18 UTC kívül a többi előbb felsorolt állomásra, plusz a Gerecse-tetőre, Dobogókőre napkeltétől napnyugtáig, de ezek nálunk nem játszanak. Majd, amikor az észlelő szolgálata véget ér, átveszi egy másik állomás, folytatva ugyanezt a felállást. Na, azt viszont nem tudom, hogyha véget ér a szolgálat reggel 8-kor, kötelező-e neki adni aznap 12 és 18 UTC-kor. Ha kicsit nem voltam egyértelmű nézzetek rá a MET-ÉSZ-re, az rengeteg mindent elárul. A katonai reptereken (Pápa, Kecskemét, Szolnok) változás nem történt, ugye mert az egy külön cég.

Ahogy láttam a listában egyedül Eger van olyan helyzetben ebben az átalakításban, ahol lehet alkalmazkodni kell a helyszíni észlelőhöz. Magyarul a kiíró megvárja azt, hogy az egri kollegina 24 órás megfigyelését elkezdje a saját helyén, vagy hiszünk (??) a távérzékelés alapján leészlelt adatoknak. Véleményt nem nyilvánítok, mert idézve Hofi Gézának az egyik műsorában elhangozott mondatát (jó, lehet nem pontosan így mondta): "Nehogy bevigyenek"  laza Visszatérve erre az egészre: A többi listában szereplő magyarországi állomásokon még folytatódik a normális kerékvágásban történő észlelés, viszont ki tudja meddig? Viszont azt ne felejtsem ki, nehogy szó érje a ház elejét: Ha valamilyen jelenidő lesz az állomáson/állomásokon (állítólag a veszélyjelzés alapján) bemozdítják x órától y óráig az észlelőt. Nyilván ez nálunk nem játszik, ugyanis az 1,2-es szorzójú tippek leadási határideje 72 óra. Felteszem magamnak a költői kérdést, hogy: Olyankor mit csinálnak, ha Békéscsabán teljesít szolgálatot az észlelő 24 órában, majd érkezik a jelenidő, amit le kell észlelni? Biztos erre is van egy jól kidolgozott terv.  

A versenyt én annyiban tudom segíteni, hogy előre egy hétre kapok egy vezénylést, hogy melyik állomás melyik napon lát el helyszíni 24 órás megfigyelést és ahhoz igazodunk, vagy, ha nem akkor hiszünk a távérzékelésben aztán megy minden tovább legalábbis itt a megszokott kerékvágásban?  laza

Viszont az észlelt adatok, mondjuk ami nem lehet egyértelmű az az összfelhőzet mennyisége, mert ugye, ahogy Zivipötty említette a SYNOP adatokat kukázták. Igazából ötletem sincs, hogy a holnapi fordulóra ha nem borult lesz az ég Pécs-Pogányon, hogy lehetne kideríteni a pontos oktaszámot. Maximum lehetne írni az állomásra vagy felhívni őket, hogy mi a szitu. Viszont a MET-ÉSZ állítólag folyamatos fejlesztés alatt áll, így a jövőben hátha láthatóak lesznek az általunk profi felületen beadott adatok a külső szemlélő számára. Magánvéleményem szerint ezzel kellett volna kezdeni, mielőtt a SYNOP-ot ledobjuk a szakadékba. szegyenlos
#65012
Rápillantottam az ogimeten a synopokra. S igen, hiányoznak belőlük a hazai állomások vizuális adatai. Ezek szerint a nemzetközi forgalomba már csak az automata adatok mennek ki. eso
#65011
Igen, a hagyományos synop észlelések megszűntek az országban. Így egyébként mindig más forrásból kell majd kideríteni a pontos felhőborítottságot, mert azt a synop táviratokból már fogjuk tudni.

Havazás előrejelzés

Utolsó észlelés

2025-11-11 01:14:27

Ercsi

4.1 °C

31500

RH: 73 | P: 1015.2

Észlelési napló

Térképek

Radar
map
Aktuális hõmérséklet
map
Aktuális szél
map

Utolsó kép

147482

Hírek, események

Hullámzó front hoz jelentős csapadékot

Időjárás-változás | 2025-11-01 10:22

pic
Folytatódik a hullámzó frontok sorozata.