Ezek a döglegyek nem egy faj, hanem sok. Hogy kék vagy zöld-e attól fögg, honnan nézed, maradjunk annyiban, hogy kékeszöldek.
Európában gyakoriak:
Calliphora vicina: Link
Calliphora vomitoria: Link
Lucilia illustris: Link
Lucilia caesar:
Link
Lucilia sericata: Link
Lucilia bufonivora:
Link

Konkrétan melyikre gondolsz?

A most következõ sorokat reggeli elõtt lévõk és gyenge idegzetûek ne olvassák!!!!!!

A napóleoni háborúk idején volt elõször hivatalos alkalmazásban a döglégy. Történt ugyanis, hogy észrevették, a sebesült katonák, akiknek a sebeibe beleköpött a légy, sokkal nagyobb eséllyel gyógyultak fel, mint azok, akikébe nem. Ellentmondásnak tûnik, hisz a légy nagyon mocskos állat, ugye. Csakhogy: a légylárvák csakis az elhalt szöveteket eszik, épet SOHA, így nem mást tettek, mint a sebeket kitisztították. Megakadályozták így egy seb környéki szövetrész további rothadását! Így a szanitécek, amikor erre rájöttek, nem kötözték be a sebeket, hanem hagyták egy ideig szabadon, hogy a légy beköphesse, sok katona életét, végtagjait megmentve ezzel. Aztán valamikor az 19-20 század frdulója táján már hivatalos orvosi alkalmazást is találunk, francia, angol és amerikai (a polgárháború idején) orvosok foglalkoztak a légyterápiával, vagyis a tenyésztett döglegyek alkalmazásával. Aztán pár évtizedre feledésbe merült a dolog.
Ma reneszánszát éli, bizonyostípusú nagyon nehezen hozzáférhetõ illetve bonyolult, veszélyes módon kezelhetõ sérülések esetén egyes igen fejlett orvostudománnyal rendelkezõ országok újra elõvették a döglegyet. Steril körülmények közt kinevelt példányokról van szó természetesen, s mára kidolgozott módszer segítségével töredékére csökkentették ezen sérülések gyógyulási idejét, költségét, szövõdményessé alakulását szinte nullára redukálták. Rettentõ gusztustalan belegondolni, hogy nyüvek eszik az ember sebeit, de annyira hatékonyak, hogy nem szabad róluk megfeledkezni, fõleg, ha pl. egy láb amputálása lenne a másik alternatíva.