Nos, akkor alaposan mellébeszéltünk egymásnak, ha Te ilyesmire gondoltál a tévémûsorral kapcsolatban...
Kezdjük az elején.
Mi az, hogy állat vagy növény? Ugyanazokból az anyagokból épülünk fel ugyanazon kódrendszer alapján. Az evolúcióbiológia mai irányzata szerint nincs olyan éles határvonal köztük, mint azt a köztudatban és a szakmai berkekben állítják. Kimondottan genetikai vizsgálatok derítettek ki, hogy egy rakás emberi génnek nagyon közeli változata van növényben is jelen (a közeli változat alatt olyat érts, hogy a gén adott nukleotidsorában adott esetben többszáz nukleotidból 1-2 eltér). Egy rakás génünk _azonos_ az ecetmuslica génjével. Ahogy közeledünk rokonsági fok tekintetében az emberhez, egyre nagyobb az átfedés. Ha pusztán az emberi genomot vizsgáljuk, a mûködõ (értsd: fehérjét meghatározó) génjeink közé baktériumgének, vírusgének töredékei épültek, s ezek része a genomon belül sokkal nagyobb arányú, mint az ember életét, fejlõdését meghatározó "emberi" géneké, csak ezek a töredékek jelen tudásunk szerint semmit nem csinálnak, részben mert széttöredeztek, részben meg azért, mert le vannak némítva. Viszont mindezek arra utalnak, hogy egykor a fejlõdésünk során beépült a genomunkba (lehet, hogy ennek sok-sokmillió éve már, de a mai napig benn vannak e gének). Kórokozók örökítõanyaga épült belénk, egykorvolt betegségek nyomaként. Egy rakat olyan géntöredékünk van, amelyek aktív talajt jelentenek a mai kórokozók számára, amelynek köszönhetõen egy mai vírus képes átprogramozni egy sejtünk mûködését anélkül, hogy az immunrendszer kinyírná. Lehetne folytatni sokáig, könyvek tucatját lehet itthon is kapni a témában ma már. Miután ezekbõl meglehetõsen sokat elolvastam mostanság, egyre inkább érzem magaménak is azt az elméletet, amelyet sokan félremagyaráznak. A Gaia-elméletrõl van szó. Biológiai értelemben elsõdlegesen azt kell lényegnek tekinteni, hogy a földi élõvilág nagyon nagy részben egy adott génkészleten osztozik függetlenül rendszertani elhelyezkedésétõl, s egy-egy fajt pusztán az határoz meg, hogy ezen génkészlet mely részlete tud benne megfelelõ összhangban együttmûködni a túlélés érdekében. Az élet történelme során ezek az együttmûködõ géncsoportok sokszor kombinálódtak egymással a továbblépés érdekében. Hogy a legtriviálisabb példát hozzam, az összes eukarióta sejtjében jelen van a mitokondrium, amely egykor önálló élõlény volt, de valamikor az élet hajnalán beépült a sejtbe - egy csapásra megváltoztatva a közel teljes földi élõvilág fejlõdési útvonalát lehetõvé téve az oxigén felhasználását. Több hasonló eredetû egységük van a mai élõlényeknek. Nyilvánvaló, hogy a fejlõdés során nem zárult le a géncsere ezen módszere. (ez egy fontos mondat)
Úgy kell tehát egy adott fajba tartozó élõlényre tekinteni, mint egy ideiglenesen fennálló génközösség mûködõ megnyilvánulása.
A rokon géneket (amelyeknél pár nukleotid eltérés van csak) könnyû felismerni, már csak a hasonló megnyilvánulásuk alapján is. Az idegen gének beültetése bár sok tekintetben már rutinfeladat manapság, nagyon nem problémamentes. Valami olyat képzelj el, mint amikor egy ember egy teljesen idegen kultúrájú közösségbe kerül be - pl. egy diósgyõri vasgyári öntõmunkás egy pápua erdei falucskába, ahol vasat is alig lát - és kell túlélnie ott, hatékonyan együttmûködve a helyiekkel. Emberi szempontból a génterápia során majd lesz lehetõség olyasmire, hogy a rosszul mûködõ géneket kicseréljük a hibás gén jó változatára pl. egy pársejtes embrió esetében.
A transzgénikus élõlények meg se nem hibridek, se nem kimérák jelen esetben. Sok esetben egy biológiai mûködést firtató vizsgálat során markereket ültetnek be, hogy könnyen és olcsón követhetõ legyen egy adott anyag mûködésének hatékonysága, beépülése, erre találták ki annak idején a "világító" gének beültetését a vizsgált terület aktivitásának kimutatására. Azonban ezek a gének semmi egyebet nem tesznek, mint termeltetnek egy olyan anyagot, amely világít. A kevésbé szelíd verziója ennek a munkának a génmódosított élõlények sora, ahol nem "ártatlan" gén kerül bevitelre, hanem valami emberi szempontból hasznot hajtó anyag termeléséért felelõs. Nem maga a génmódosítás a veszélyes ügy, hanem a hatásának az a része, amivel a többi - genetikailag nyilvánvalóan nem elszigetelt - élõlényre hathat. Mondjuk egy rovarok ellen termelt anyaggal védett GM növény ugyanúgy kialakíthat rezisztenciát, mint a külsõleg bevitt méreganyag. De sok-sok növény önmagában is termel olyan anyagokat, amelyek védik õt a támadó, megbetegítõ más élõlényektõl (ezek nagy részét mi emberek is felhasználjuk gyógynövényként!!!) Szóval egy rovarölõszert termelõ növény ugyanolyan módon átalakíthatja az ökoszisztémát, mint az agyonpermetezett növény, viszont jóval olcsóbb hosszú távon, és specifikusabb lehet, ergo akár nevezhetnénk környezetbarátabbnak is, ha nem tudnánk, hogy minden mindennel összefügg.
Ma is termeltetünk emberi gyógyászatra használt anyagokat génmódosított baktériumokkal, sertések inzulinjával gyógyítunk, s lehetne folytatni végtelenségig. Ameddig megmarad az egy-egy adott anyag elõállításának keretein belül a génmódosított élõlények sora, addig nincs nagyon nehéz dolgunk. Ám egy szövet vagy szerv idegen élõlénybõl való átvétele ennél - ahogy már írtam - sokkal bonyolultabb. A linkelt cikk embrionális szintû kutatásról szól, nem arról, hogy Kovács Jánosné sertésvesével született gyermeknek adott életet. Elviekben nincs kizárva, de a gyakorlati megvalósítás sokat fog még váratni magára... Egyelõre azzal sem vagyunk tisztában, hogy miként volt lehetséges az emlõsállat klónozás (magyarul: sikerült, de nem értjük teljesen, hogy miért). Én abban látom a jövõt, hogy genetikai eredetû betegséget úgy tudunk kiküszöbölni majd, hogy a hibás emberi gént kicseréljük egy jól mûködõ emberi génre. Arra is látok lehetõséget, hogy adott esetben majd valóban génmódosított állatban növeszthetünk emberi szervet, de pont a korábban leírtak miatt ez nagyon nagyon nagyon nagy körültekintést igényel (nem pusztán arról van szó, hogy steril körülmények közt kell tartani az adott állatot...) Inkább érzem azt, hogy lesznek szervnövesztõ biológiai gépek, amelyek kimondottan gépi irányítással és táplálással fogják a már sokat emlegetett vesét kinöveszteni egy "tartályban", tehát nem egy élõlény szervezetében, hanem "lombikban". Ez is odébb van még. Addig meg maradnak az emberrablók Brazíliában és hasonló nyomorult vidékeken, ahol kimondottan az adott szervért szednek szét valakit... Meg marad a sci-fi a csereszervek céljára létrehozott klónokkal.