Az óriás énekes kabócák (Tibicina haematodes) 23-25 fok körüli idõben kezdenek énekelni, és nem azért mert hûtik magukat, hanem, mert nászidõszak van. Ez néhány hétig tart - nyilvánvaló összhangban a meleg idõvel. Csak a srácok énekelnek, a leányzók hallgatnak - errõl egy régi magyar közmondás is tanúskodik: A kabóca vígan él, felesége nem beszél. Viszont azt is tudjuk belõle, hogy egykori hazánkban jól ismertek voltak e jószágok, amelyek a mai országhatárokon belül csak kis területeken élnek meg, pl. Tihany - de ahogy jaurinum írta nemrég, õ Füreden hallotta õket dalolni. Az, hogy a lányoknak szól az ének, már bizonyított, ugyanis ha egyik kabóca elkezdi, a többi környékbeli hím is csatlakozik hozzájuk, s mintegy dominó-effektusként szalad végig a dalolhatnék a terület kabócáin, s egymást túllicitálva húzzák a nótát.
Olyan növényeken énekelnek a srácok, amelyek alkalmasak a következõ nemzedéknek otthonául szolgálni, mivel az énekkel odacsalogatott nõstény kabócák szállnak a hímekhez - a megfelelõ tápnövényre, hogy majd annál rakják le a petéiket.

Már csak azért sem sokat érne hûtés szempontjából a muzsika, mert a zenegépük a testükön belül van, egy kívülrõl fedett kis üregben (ami voltaképpen hangerõsítõ rezonátor), itt különbözõ keménységû kitinsávok nõttek, amelyeket a kitinpáncél alatti izmaikat mozgatva, dörzsölve kialakul a hang. Ez a szerkezet a potroh elsõ szelvényén van (a test közepe táján).