Már aki ijedez ettől a klímától. Valamikor vagy 12 ezer éve elég gyorsan elolvadt az utolsó glaciális bikavastag jege, egyesek szerint vagy 100 métert emelkedett a világtenger szintje és rengeteg sziget,partvidék víz alá került. Ennek ellenére a holocénban a brutális (vagy 5-10 fokos ?) felmelegedés nem az emberek pusztulását, hanem egyre ütemesebb elszaporodását hozta. Amióta vagy 10 ezer éve még talán 1-2 milliónyiról immár 8000 millióra nőtt a népesség még rá is tett egy lapáttal a klímamelegedésre. Földet kezdett művelni, nagytestű állatokat kezdett szaporítani és erdőégetéssel (hogy szántóföld lehessen), legeltetéssel, a növényzet zabálásával és zabáltatásával kezdte maga is a CO2-t növelni, az oxigént meg fogyasztani. Aztán ahogyan az ipari forradalom futótűzként terjedt megindult a fosszilis energiahordozók kegyetlen égetése. Persze mellette lassan a fele természetes növénytakaró galyra ment. Ezek után ha lecsap egy erdőtűz,árvíz,hurrikán,viharciklon vagy fagy és hőhullám lehet csodálkozni, de ugyanilyenek a múlt nagyobb ingadozásaikor is voltak, csak most nyolcezerszer sűrűbben és nagyobb területen lakik az ember. Idén is lecsaptak a hurrikánok és óriási kárral jártak. 10 ezer éve is biztosan voltak, de lehet, hogy ahol most lecsaptak akkor lakatlan területek voltak, persze hogy nem voltak ilyen károk meg áldozatok (vagy akár 5 ezer,500 vagy 50 éve). Ugyanez igaz a tornádóra,árvízre fagyhullámra stb.
Nem tudom, hogy propagandisztikus túlzás-e, hogy a most mért -62,1 fok 20 éves rekord-e Szibériában, de ettől szerintem ott sem esnek kétségbe, hát még nekünk nem kéne (ha van egy kis eszünk és a szankciózással ki nem lúgozták). Ugyanakkor el kell ismerni, hogy valami nem kóser Észak-Ázsiában ill Kelet-Eu. egy részén. Megnéztem Moszkva és Ojmjakon adatait november óta. Nem volt rekordhideg, de az előző évtized ottani teleihez képest valami változást látok. Nézzük az adatokat így a tél feléig.
November :
Moszkva -0,6 fokos átlag(anom. -0,1), szóródás -12 és +12 közt, csapadék 31mm (átlag52)
O. -34,7 fok (anom. -0,4),szóródás -51- -20 közt,cs.14 mm(á.13)
December :
M. -4,4 fok (anom.+0,3),szóródás -14- +3 közt,cs. 111 mm( á.51)
O.-45,6 fok (anom.-0,6),szóródás -61- -24 közt,cs. 14 mm( á.7)
Január 1-11.
M.-9,6 fok (anom.-3,laza szóródás -23,5- +6,2, cs. 18 mm(á.53)
O.-53,2 fok(anom. -7,1), szóródás -60- -40 közt),cs. 1 mm( á.6)
Per pillanat Moszvában -8 fok, O.-56 (szitálgat a hó)
Összefoglalva : November már minimális negatív anomáliát hozott,a csapadék viszonylag szerény, de átlag közeli,kialakulhatott már hótakaró. December nem volt különösen hideg, de pl. Moszkvában a szilveszterkor beköszöntött 4 napos enyhébb idő miatt lett csak egy kis pozitív anomália, az átlagcsapadék duplája persze hóban viszont már kemény. Hogyan is lehetne ennyi felhő és hó mellett bikazima ? Januárban viszont eljött a cudarélet, míg mi itt a melegrekordokról áradozunk ott aztán bekeményített a tél. Az AC meghozta a vastag havon a mínuszokat rendesen, bár Moszkvára nagy enyhülést várnak egy hét múlva (űridő,nem kell felülni még neki).
Érdekesség, hogy a propagandisták először azt híresztelték, hogy eltűnt a fagy Európából(karácsony után) majd azt, hogy nincs hó a kontinensen (újév után). Valóban Moszkvában Újév körül volt egy kis plusz meg eső, de csak 6 fokig merészkedett a T, hogy aztán bedőljön egy kisebb szakadékba.  A félméteres havak biztosan felére is olvadtak, de kötve hiszem,hogy észak-Európa hatalmas havai elolvadtak. Most M. 20-27 centis havakat jelent , O. 21-et. Ez utóbbi nem csoda, hisz nov.1. óta csak 29 mm hócsapadék volt és van tömörödés meg szublimálás is. Viszont ez az átlagnál még így is jóval több csapadék arrafelé.