A mimetikus kultúra kifejezésen az embernek a beszéd kialakulása elõtti fejlõdéstörténeti szakaszát értem, amikor a körülötte folyó dolgokról már nem csak elsõdleges élményei, agyi reprezentációi voltak. Különbözõ eseményeket, történeteket próbáltak csoporttagjaikkal megértetni, azaz szándékuk volt a kommunikációra.
Kutyáknál érdekes a dolog. Ugye, a farkasokból származó ragadozó állatról van szó, amely igen hosszú (evolúciós léptékben is mérhetõ, nem tudom pontosan, talán 100 ezer éve?) ideje együtt él az emberrel. Ennyi idõ alatt az azonos környezeti tényezõk "összekovácsoltak" minket velük, számos viselkedési analógia jött létre a kapcsolat alárendeltebbje, a kutya részérõl. Pl. a szeme. Az, hogy a kutyának ugyanolyan fehér a szemgolyója, mint nekünk, azaz látjuk, merre néz (farkasnál, majomnál nem). Õseiknek ez komoly hátráltató tényezõ lett volna, a vetélkedésben kiszolgáltatottabbak, sebezhetõbbek lettek volna. A háziasítás ezen morfológiai következménye mellett (amire utaltál) számos belsõ átformálódás, összehangolódás is van, errõl a kutyájukhoz "értõ szemmel és kézzel" nyúló gazdik hosszan tudnának mesélni. Majd jön Controll, és helyére teszi a dolgot. nevet A legfontosabb talán az, hogy a kutya különleges kötõdéssel van az ember iránt, kapcsolatigényüket csak õ tudja kielégíteni. Ez messze túlmutat a bevésõdésen, azaz amikor egy állat kölyke látszólag mindenkit (mindent) elfogad anyjának.
Mit is akartam mondani? Ja. A mimézis is emberi tulajdonság, a háziallataink pedig "csak" szociálisan megértõ magatartást mutatnak.
Na hiszen, egybõl két szakinak, Controll mellett tanult humánökológus barátunk, LAM szakterületébe is belekontárkodtam. nevet