Bandero, Jaurinum köszönöm a részletes info-t nevet Itt-ott varjúfelhõket látván, ki hinné hogy fogynak. DE ha belegondolok, amióta itt élek, ezen a környéken ritkán láttam varjút (ahogy gólyát is csak a levegõben, azt is ritkán). A Duna közelében megértem, nem vizimadár. Öt év alatt a kb. 500 m-re esõ szántóföldeken is ritkán láttam, pedig emlékeim szerint más vidékeken csapatostól bóklásznak a földeken. (Eddig azt véltem, "beljebb húzódtak" a Nemzeti Park területére az emberek elõl) Régebben, Pesten (enyhe túlzással) néha az egy oktát is elérte az ég fedettsége, idõváltozásnál olyan tömegekben repültek a városba a budai hegyek felõl. (Egy télen, még Skodával, a Mátrába tartva, Gyöngyös körül az autópályán 110-el szaladtam egy akkora varjúcsapatba hogy több is hûtõnek, szélvédõnek csapódott mert a kavargó tömegben nem volt más menekülési útvonaluk, felém repültek, kettõ a hûtõn végezte. Nem lehet elfelejteni a látványt ahogy az egyik keservesen a motorház fölé vergõdött, közben tekintetét véletlen "elkaptam" (féltem, betöri a szélvédõt, mint korábban egy testes fácán, figyeltem mi lesz). Nem tudom mennyit "segített be" a fantáziám, de szinte halálfélelmet (legalább is nagyfokú riadtságot) érzékeltem szemében ahogy kétségbeesetten igyekezett a kocsi fölé emelkedni. "Drukkoltam neki", kicsi híja volt, de a kocsi fölé emelkednie már nem sikerült, egy tompa puffanás és összetört testtel, rongycsomóként pörögve hullott az útra. Õszintén sajnáltam, a gyerekek különösen. Hármat "taroltam". Kicsit odébb megálltam, a többi nem törõdött velem, újra leszálltak veszekedni egy macskatetemen
Jó reggelt, jó kedvet Bioszféra nevet