Nem hiszem, hogy az emberi agy "megkönnyítené" a halálba való átmenetet, ennek a világon semmi haszna nem volna. Ha valamely endogén anyag mégis ilyet tesz, azt mellékhatásként, véletlenül teheti, nem azzal a szándékkal, hogy jobb legyen meghalni. Az ilyen anyagok totál gyakorlatiasak, pl. logikus, hogy képesek elfeledtetni a szülés fájdalmait igen gyorsan, különben senki se szülne másodikat... Vagy az is logikus, hogy komoly sérülés esetén is képesek maradunk a leblokkolt fájdalom mellett pl. továbbmenekülni (aktív élsportoló ismerõs mesélte, hogy meccs közben nem fáj, ha elesik, felrúgják, megharapják, stb., csak utána, amikor megy zuhanyozni...)
Az, szerintem, hogy ki milyennek éli meg a halál felé való utat, egyéni adottság kérdése, és itt nem csak kulturális dolgokra gondolok, hanem pl. arra, hogy mennyire jó a vérkeringése, mennyire frissek még a szövetei, valószínû, aki kevéssé elhasznált, hosszabban is hal meg, ilyenkor lehet, hogy többet "lát", mint az, aki öreg, vagy súlyos beteg és úgy hal meg. Számomra nyilvánvaló, hogy egy ép agyszövet az oxigénellátás leállásakor elõször még valamit képes felélni a tartalékaiból, próbálkozik mindenféle jelek küldésével, ami aztán egy újraélesztést követõen a barátnéd székes álmához hasonló képzetet kelthet. Az alagút + fény dolog meg szerintem egyszerû anatómiai okok miatt van, mivel a látóidegek keresztezõdése az agytörzs mellett történik, s a sejtaktivitások futótûzként terjedhetnek tova az agyban akár különbözõ funkciót ellátó régiók közt is (lásd epilepszia kialakulása), én nem csodálnám, ha az agytörzs aktivitás-változása miatt "durranna be" a látóideg és adna le hamis jelet.
És ne feledjük azt a bizonyos 4 percet, ami alatt az agy iszonyatos sokmindent vetíthet a tulajának, szóval van bõven idõ mindenfélére...