Ha szerencsém van, tudok megint "pókháborút" fotózni. Elszaporodtak az álkaszások és felvették azt a szokást hogy a meglévõ egy-két házipók közelébe települnek (általában egymástól távol esõ ponton szõnek hálót). A házipók ügyesen taktikázik, legutóbb "kiült" hálója szélére, olyan pontra ahonnan mindkét ellenfelét jól láthatta; egy napig így lesték egymást, majd az õt közrefogó két támadó elunta, elment, a házipók visszatért hálója sötét zugába. Azt megelõzõen szintén ketten támadtak rá, a házipók túlélte, az egyik álkaszás három lábát is elvesztette (fotóját csatoltam akkoriban; az a bizonyos eset amikor a "semmibõl" elõkerült (a mennyezetrõl "jött le" szinte zuhanásszerûen) egy másik álkeresztes , ekkor a házipók hozzáférhetetlen helyre menekült. Õt is sérülés érhette mert pár napig "kornyadozott" utána) Ami a "póksikolyt" illeti - ahol pók van, ott szinte hihetetlen messzeségbe (testmérethez viszonyítva) nyúló szálak is vannak; régebbi és újabb szálak össztapadva. A sérült álkaszás a "csata" után a tükrön vánszorgott fel a mennyezetig, szemlátomást valamibe kapaszkodott, ami szinte láthatatlan szálakra utal (figyeltem, a tükrön láthatólag megcsúszott a lába, le is videóztam). A segítõtárs nyilván valamelyik szál rezgését érezhette meg. Számomra inkább a "falkavadászat" volt érdekes, ami azért nem "együttmûködés" hanem inkább "játékoscsere", de laikus véleményem szerint mindenképp segíti a faj túlélését, akár a hangyáknál. Azok is odarohannak segíteni (toltam fel fotót ahol eredetileg csak két hangya akadt össze, de az arra járó két faj/boly/társ oldalról, hátulról támadva beavatkozott és a csata nyomban eldõlt, hárman ízekre szedték a magános ellenfelet