A bot nem érzékszerve az embernek tudtommal... Se a kõ, se a víz, se a benzin meg a gyufa, se a bogarak lábára kötött spárga, se az ilyesmik. Pedig még egy kétéves gyereknek is meg lehet tanítani, hogy ne piszkálja azt, ami a világban van körülötte. Persze sokkal könnyebb kicsapni a kertbe, játszótérre, utcára, meg könnyebb rábízni az iskolára, hogy majd ott megtanulja... Ha meg piszkál valamit és az megcsípi, akkor könnyû agyoncsapni az eredeti áldozatot, ahelyett, hogy a kölöknek tanította volna meg a szülõ, hogy hova ne nyúlkáljon... Ahelyett, hogy tiszteletet tanulnának, maximum félelmet tanulnak. Aztán csodálkozunk, amikor elfogy a Föld alólunk... Persze nekem már mindegy, én valószínû nem fogom megélni, de pont azok, akik ma nem tudják, mit csinálnak, azok majd megszívják. Exponenciálisan csökken a Természetre figyelemmel és tisztelettel lévõ emberek száma, ahogy megyünk lefelé a korfán...
Nekem is volt gyerekem, de soha semmit nem cseszegetett, hanem megkérdezte, hogy mi az, mit eszik, hogy él, stb. Négy évesen több vadon élõ virágot meg állatot ismert, mint 10 mai diplomás felnõtt összesen. És nem vertem korbáccsal, hogy megtanulja - egyszerûen csak nem bíztam a tévére meg a túlterhelt és sokszor nem túl tájékozott pedagógusokra a nevelését. Marhára munkaigényes dolog, de rendkívül hatékony és eredményes. De ha kinézek az ablakon, akkor azt látom, hogy a földbõl ki se látszó kölykök méteres alumíniumrudakkal verik a faágakat, bokrokat, böködik a csigákat, ugrálnak a bogarakon, kövekkel dobálják a kutyákat, stb. Valami olyan elemi gonoszságot mutatnak be, aminek nem szabadna létezni a Földön! Normális nevelés nélkül mind ilyenek, ezt hidd el. Normális nevelés alatt pedig nem azt kell érteni, hogy apuka lekever egy fülest neki, hanem azt, hogy a kedves szülõ veszi a fáradságot és elmutatja, elmagyarázza, hogy milyen a világ. És ez lehetséges úgy is, ha az a szülõ több mûszakban dolgozik, ha nagyvárosban lakik, stb. Csupán akarat kérdése...