Noli, igazolom nevet Tomi mellett öt macska is megfordult másfél év leforgása alatt - a félvad fiatal Kicsi kandúr, a 17 éves nõstény Micike, a 4 éves kényes Cira "hercegnõ", a hónapokra elcsavargó Micó II. és bátyja néhai Micó I. kandúrok. Soha nem avatkoztam közbe csak figyeltem viselkedésüket, ha véresre fordulna a dolog idejében leállítsam. A kutya alapvetõen felfogta hogy a cicák a "családhoz tartoznak", de "macskafüggõen" változott magatartása. Kapcsolatukat befolyásolhatta hogy amikor a kutya idekerült, Micó I. kifejlett erõs kandúr volt. Micó II. a kutya féléves korában került ide, utána fogadtam be a kóbor Kicsit. Utánuk jött Cira az "ittfelejtett vendégmacska", majd Micike az "öreglány". Leghosszabb ideig Micike, Cira és Kicsi volt együtt a kutyával. Micó I. "apaként" viselkedett a még kölyök kutyával, korábban írtam, együtt aludtak, sokat játszottak, szinte hihetetlen jeleneteket láttam, ahogy játékosan vadászni és harcolni tanította féléves koráig. Csak vélekedek hogy Tomi tõle tanulta a helybõl levegõbe pattanást és mancs-ütést, ma is olykor macskaszerû elemeket vélek felfedezni a kutya "cserkészõ-rohamozó" viselkedésében. Õt Tomi respektálta, soha nem nyúlt hozzá, viszont elzavarta a kertben kötekedõ idegen kandúrokat. Micó II. mellette nõtt fel, vele Tomi játszott sokat de soha nem gorombán. Általában ha elszalad a cica, azonnal kiváltja Tomiból az üldözési ösztönt. Példa rá Cira, akit elfogadott de nem szívelhet. A baj az hogy Cira tart tõle, csak futva közlekedik ha a kutya jelen van, az meg persze rohan utána. Nemegyszer utolérte, de csak fellöki, nem bántja. Cira ilyenkor meglapul, nem tesz semmit, megvárja amíg beengedem. Ha "passzív" marad, a kutya elengedi, ha sikerül elszaladnia, a kutya üldözi a kerítésig vagy az ajtóig. Kicsi szintén a kutya mellett nõtt fel, õt rángatta, nyaggatta, viszont ha sikerült elszaladnia, a kutya nem rohant utána. Micike 16 éves korában került ide, rá nagyon haragudott, de tisztelte. A harag a macska bátorságán és félreértésen alapult. Többször írtam, az öreglány nem félt a kutyáktól, bármelyikkel szembeszállt, halála (végelgyengülés) elõtt nem sokkal egy ráuszított huskie-t zavart el szemébe kapva, holott felfuthatott volna a mellette lévõ fára (néhai párjával gyönyörûen "együttmûködve" futamítottak meg egy kutyát) Tomi õt is "elfogadta a kedvemért", de egyszer hasonlóan meg akarta rángatni ahogy Kicsit szokta, csakhogy Micike jól belekapott az orrába, nyoma örökre megmaradt Link Ott voltam, a kutya vélhetõen ezért nem bántotta, vicsorogva elhátrált. A késõbbiekben Micike bármikor kiment vagy bejött, távollétemben is a kutya hörögve bár de kb. egy méter távolságot tartott, Micike pedig ügyet sem vetett rá. Végül is a kutya felfogja a helyzetet, "tudja, ki tartozik a házhoz" de viselkedését nagyban befolyásolja a macska "aktív/passzív" viselkedése. Ha a cica eltûri a játékos gorombaságot (mely gondolom az erõfölény érzékeltetése csupán a kutya részérõl), semmi baj. Ha a kutya cica mellett nõ fel, akármekkora testméretû is lesz, örökké tisztelni fogja. Apámék labrador/óriás schnauzer keverék kankutyája eleinte kisebb volt mint a nõstény házimacskájuk. Sokat játszottak, együtt ettek, aludtak. Közben a kutya kisebb borjú méretére növekedett. Szenvedélye lett a macskák üldözése, utánuk rohant és egyetlen fejcsapással eltörte gerincüket. A gyengédségig barátságos volt, de erõs és soha nem tért ki, négy ráuszított nagytestû kankutyát is megölt (hülye gazdáik miatt; akik aztán meg voltak sértõdve). Viszont a "nevelõcicát" élete végéig tisztelte. Nemegyszer láttam, a macska nekiugrott a kutyának, a torka táján megkapaszkodva harapdálta. A kutya bõszen morgott, de soha nem rázta le magáról nevet Még egy apró érdekesség. Ha sétálni megyek, a Tomit nem viszem magammal, mert agresszív, autónak-embernek nekiugrik, alig tudom megfékezni. Viszont valamelyik macska mindig "elkísér" sétálni, kutyaként jönnek mellettem akármerre megyek oda-vissza. A középkorban tán máglyára küldtek volna ezért nevet Tomi-Micó I. együtt pihen Link Cicagaléria Link (már csak Cira van meg)