Kérésre beteszem az 1924-es biai tornádó utolsó pátyi túlélõjének beszámolóját:

Fekete Zsuzsanna a vihart 11 éves kislányként átélte. Szüleivel, nõvérével (Fekete István, Únyi Erzsébet és Fekete Erzsébet) a Telki úton a vadászház közelében dolgoztak a földeken, kukoricát kapáltak.
„Kora délután addig soha nem látott fekete felhõk közeledtek iszonyatosan gyorsan Páty felé. Szüleink Erzsébetet és engem haza is küldtek. Elindultunk, de nagyon féltünk. Már akkor esett az esõ, mely sárral keveredetten hullott, teljesen sárosak lettünk. Szaladtunk, de a házunkat nem értük el. Egy kis tó volt a Telki úton (a mai Munkás tér vonalában a Füzes patak mellett) egy hatalmas nyárfa állt, a törzsét 3 felnõtt karja nem érte át. Gondoltuk, a tövében találunk menedéket. De a tölcsér alakú forgószél tövestül tépte ki a fát, és méterekre elrepítette. Láttuk, ahogy a Hutera-téglagyár kéményét ledönti a szél, és a parazsat felkapja, majd a magasba röpíti. A nagyszüleim háza tõlünk 200 m-re állott, õk az udvarról sértetlenül nézték, milyen pusztítást végez a szél. A vihar pár perc alatt elcsendesedett, elindultunk haza. Házunk a mai Mocsai utcában volt, ami romokban hevert: a fõfalak álltak, a többit elvitte a vihar. Édesanyám csipketerítõjét, apukám ünneplõ öltönyét a Füzes patak mellett találtuk meg.”

Én is abban az utcában lakom, ahol akkor õk is laktak. Asszem lett volna látványosság! zivatar
Isten nyugosztalja a nénit.