Persze a sáncugróknál a testfelület dominál a felhajtóerõ létrehozásában, súlypont-áthelyezéssel és a lécek elmozdításával tartják az irányt és egyensúlyt, de az elv hasonló. Madaraknál is sokszor megfigyelhetõ, ha nem kitárt szárnyakkal siklanak, hanem "sietnek", akkor két-három szárnycsapás után behúzott szárnyakkal "szökkennek" elõre parányi ûrsikló módjára testfelületükön keletkezõ felhajtóerõ révén; közben hossztengelyük körül "forgolódnak, himbálódznak" mert a szelet is kihasználják iránytartásra.