Némi filót fûznék házi kedvenceink "várható élettartamához". Azt vélem, akár az embereknél úgy az állatoknál is nagymértékben az adottságoktól és a korábbi életviteltõl erõsen függ a testi-szellemi leépülés. Családi cicánk Micike 17 éves elmúlt már amikor tavaly december 06-án elpusztult. Világéletében lakásban élt, emberi ételt kapott, zöldterületre akkor került pár napra ha levittük valamelyik telekre. Két almot szült, aztán ivartalanítottuk. Szóval, kényelmes élete volt. Amikor 2004-ben ideköltöztem õ még a feleségemnél maradt. 2007-ben került hozzám megsüketülve (állítólag a pesti ház udvarán valaki véletlenül fejberúgta sötétben) Élete végéig friss volt, fára mászott, futott, jó étvágya volt, tavaly nyáron írtam (fotomelléklettel Micikérõl) még egy huskie-t is megfutamított, akit gazdája ráuszított de az öreg lánycica nem rohant el, inkább a kutya szemébe karmolt (soha nem félt a kutyáktól, Tomi kutyám orrán még ma is látható egy affér nyoma). Megõszült de fekete bundájától eltekintve haláláig nem látszott rajta a kora, friss, élénk figyelmes volt, csupán egy nappal halála elõtt lett bágyadt, nem kelt fel kosarából rendszeres napi sétájára (de az alomba járt még akkor is piszkítani) Másnap reggel kilenc óra tájban vettem észre hogy már örök álmát alussza bár reggel hat tájban még szabályosan lélegzett. Emberi szemszögbõl is szép halála volt, csendben elaludt... Apám kutyáját megmûthetetlen gerincizületi problémák miatt kellett elaltatni 17 éves kora körül az állatorvos javaslatára. Õ is sajnálta, mert a kutya vitalitása, általános állapota összecsontosodott "bambuszgerincét" leszámítva becslése szerint simán megérné a 20-22 életévet (tulajdonosként elvégezte volna a kockázatos mûtétet) Összegezve, szerintem csak becsülni lehet egy állat várható életkorát ahogy az embernél, de az élethatár kitolódik ha egész életében nem került szélsõségek közé az állat fizikai-igénybevétel/táplálkozás/betegség szempontjából