Az ember nagyon nagyon rég nem természetes lény. Kivéve pár amazóniai meg pápua törzset....
Gondolj bele olyanokba, mint az Ausztráliába behurcolt európai rókák, nyulak. Vagy az Új-Zélandra bevitt macskák, patkányok. Mind mind iszonyatos pusztítást végeztek a honos állatok köreiben.... Egy sokmillió éve egyensúlyban lévõ ökológiai rendszerbe pakolunk bele valamit, ami nem oda való. Semmivel nem különb annál, amikor az indiánok a sima bárányhimlõbe belehaltak... Pedig az õ esetükben csak pár tízezer év elkülönülés volt, nem évmilliók.
Vagy gondolj a hazai parlagfû-allergiások arányára... Meg arra az iszonyú pénzre, amit a behurcolt növény elleni védekezésre, meg az általa okozott tünetek leküzdésére költünk. És ez csupán egyetlen icurka-picurka gaz.
Képzeld el azt, hogy van földön kívüli értelmes élet. Egyszer csak megjelenik itt párezer ûrjármû, lepakol néhánymillió "kis zöld emberkét", akik már mondjuk 10 milliárd éve is intelligens, csillagutazó faj voltak, s ezek a lények rábízzák az evolúcióra, hogy az ember túléli-e azt, hogy felzabálnak minket, felégetik az otthonunkat, stb. Ugyanezt csináljuk mi a különféle földrészek, tájak, égövek stb. élõlényeivel...
Nem könnyû objektíven gondolkodni, dönteni. Nem könnyû kívülrõl szemlélni mindazt, amit mi magunk raktunk össze.
De az ember faj alkotása Csernobil, a mi mûvünk a vallás, a politika és még számos káros eszme is. Ha a Te nézõpontoddal kellene osztozni, még mindig a sztálinista eszmék alapján élnénk. Sõt, még mindig lennének boszorkányégetések is. De az is lehet, hogy még mindig kõbaltával ijesztgetnénk egymást.
Szerintem a fajunk fennmaradása azon az alapon nyugszik, hogy képesek leszünk-e valaha felismerni, hogy nem pusztán értünk van a világ... Sajnos az ember egoista, mint minden élõlény, azonban a többiekkel ellentétben olyan fegyvereink vannak, pusztán az intelligenciánk okán, amellyel sokszorosan ki tudnánk pusztítani az egész bolygót. Az egyetlen reményünk valami ma még rejtõzõ mikroba, ami majd adott pillanatban megritkít és észre térít minket......

Ha azért pofozom fel a fiamat, mert sz@r napom volt a mukahelyemen és ideges vagyok, s nem azért, mert õ tett valamit, ami veszélyezteti a saját és a családja életét, akkor szent kötelességem bocsánatot kérni tõle és elvinni fagyizni kárpótlásul. Nem?