Vitába én se megyek bele, de a haszonállat és haszonnövény terjesztés is egoista dolog, magunkon kívül nem teszünk vele jót senkinek. Persze, nélkülük nem lehetne ma több, mint hatmilliárd ember a Földön. Kérdés az, hogy mire való hatmilliárd ember...
Annak idején földrajból tanították a népességeltartó képesség kifejezést (imádom, gyönyörû, lírai dallama és rimusa van a kifejezésnek). Ez ugye annyit tesz, hogy egy adott terület az adott technikai, tudásbeli színvonalon mennyi embert képes eltartani. Más volt ez 500 éve és minden bizonnyal más lesz újabb 500 év múlva, mint jelenleg. Egy-egy adott terület éghajlata, talaja, miegymás alapján rendelkezett valaha egy meghatározott növény- és állatvilággal. Ahogy a technikánk fejlõdött, egyre távolabbra vittük magunkkal azokat a lényeket, amelyek az életünket szolgálták. A tízezer éve elkezdett mezõgazdaság teljesen más gabonát termelt, mint a mai mezõgazdaság. Az egykori vadbúzából nemesített búza nem azonos a mai búzafajtákkal. Ráadásul mondhatjuk úgy is, hogy a búza használta az embert, mint szaporító segédet, a búza génjei valóban terjednek és egyre nagyobb területen jelennek meg a Földön, de nem a saját természetes folyamatai által lett a vadbúzából modern gabona, hanem az ember beavatkozásai által. Ez az eredeti vadbúza bizonyos génjeinek elõny, másoknak hátrány. Ha egy élõlényt az adott genommal jellemzünk, akkor az ember ártott a vadbúzának, hiszen a kinemesített fajták visszaszorították az eredeti genomú élõlényt. Ugyanez a helyzet pl. a kukoricával is, olyannyira, hogy még az is bizonytalan, hogy pontosan mi volt az a vad faj, amibõl az ember a magvait el NEM dobáló növényt létrehozta. Van ma kukorica Japánban is, nem csupán Mexikóban, ám nincs jelen az a növény, ami egykor a kukorica õsanyja volt.
Másrészt innen a világ boldogabbik felébõl igen könnyen helyeselünk mindenféle emberi beavatkozást. Azonban arra is gondolni kellene, hogy nem csak mi vagyunk... Ha egy adott embercsoportot a saját lakhelye körülményeihez évezredek alatt hozzácsiszolódott életformájából kilendítünk, ez dominószerû folyamatot indít el. Pont elég ehhez az, ha a hagyományos élelmiszereik helyett valami idegent adunk nekik. Történelmi példa erre az ír burgonyavész esete, amikor sokmillióan haltak meg a krumpli hiánya miatt. Ha mai szemmel nézzük, akkor egy nyomorult afrikainak eladott gabona vetõmaggal folytatott kereskedelem legalább akkora bûn, mint a konkrét tömeggyilkosság. Hiába veti el a megtermett gabonája egy félretett részét a szegény afrikai, nem fog kikelni... Kénytelen újra megvenni a drága vetõmagot, ha ismét enni akar. Ugye nem lehet erre azt mondani, hogy pozitív módon avatkozunk be? Ráadásul egy ilyen meddõ magvú növény kinemesítése magát a növényt tudós emberek beavatkozása nélkül azonnali kihalásra ítélné ugyanúgy, ahogy az õt elvetni kívánó embert is...

Biztos, hogy igazad van abban, hogy szélsõségesen gondolkodom ezen dolgok felõl, az is igaz, hogy nem az ember a szívem csücske ezen a golyóbison. De biztos vagyok benne, hogy az egoista, antropocentrikus világszemlélet, ami a mai embertársaink 99%-át jellemzi, nem olyan tényezõ, ami elõre viheti a saját és élõlénytársaink sorsát. Az intelligenciánk evolúciós hatásra jött létre, ha úgy alakul, ugyanúgy fog eltûnni is, ahogy jött. Ha viszont felelõsséggel tudjuk használni a tudásunkat, akkor az egész világ szempontjából is lehet hosszú távú nyereség a dologból. Eddigi történelmünk nem ezt vetíti elõre...