Hú, ezt nagyon szépen leírtad!
Volt tizenvalahány éve egy Mikrokozmosz címû francia film (-> Link , itt meg lehet nézni részekre bontva: Link ), az megpróbált ízelítõt adni az aprócska lények életébõl is, persze egészen populáris nézõpontban bemutatva õket, de akkor is. Nem tudom, hányan látták, én anno 4-szer néztem meg a moziban. :-) Valami ilyen az, amit az emberek 99,8%-a sosem vesz észre, mert nem hajol le. Ugyanolyan, mint az églesés, sokan azért nem látnak halókat, mert fel se néznek az égre, eszükbe sem jut egyszerûen.
Az emberi szem pedig képes rá, hogy a legapróbb mocorgást, színbeli vagy formabeli eltérést észrevegye, aki intenzíven fotózik, az nagyon is jól tudja, hogy a fényképezés megtanít látni, s felfedezni rengeteg apró lényt pusztán egyetlen tizedmásodperces csillanásból is akár. Minderre az tesz képessé minket, hogy a látvány feldolgozása már a szemben elkezdõdik, már ott folyik egyfajta szelekció a képi élményt illetõen. A szem voltaképp nem is önálló szerv, hanem az agyunk kihelyezett "fióküzlete", pont azért, hogy kiszûrje azokat az infókat a látványból, ami fontos - vagyis ami elüt a környezet képi átlagától. Ilyen egy égen átfutó meteor, vagy egy sötét sarokból közelítõ szempár villanása, vagy egy nagy fa ágai közt az elsõ színes gyümölcs megjelenése, stb. Az ezekrõl begyûjtött infókat elsõbbséggel továbbítja az agyba a látóideg, ahol egy második elemzés történik, összehasonlítva a korábbi (pár -tized-másodperces) látványok képével, s ezt követi azonnal egy cselekvési parancs, mint a kapus mozdulata a feléje repülõ labda irányába, vagy a félreugrás egy felénk röppenõ bogár elõl, vagy az automatikus mozdulat, amivel a piros almát kiemeljük az ágak közül.