Köszönöm az összefoglalót, tanulságos volt.

Éghajlatunk kontinentalitása az évi közepes hõingás mutatója alapján a 19. század közepéig jóval erõsebb volt mint napjainkban, majd ezt követõen a 20. század elejéig csökkent. Az 1920-as évektõl kb. 1950-ig egy újabb forró nyarakkal, hideg telekkel teletûzdelt idõszak következett, majd 1961-90 között egy rendkívül kiegyenlített, "szélsõségektõl mentes" klímakorszak köszöntött hazánkra. Napjainkban ismét gyakoribbak a nyári hõhullámok, de egyúttal az erõs téli lehûlések és havazásos helyzetek is jellemzõbbé váltak.

1755, a mérések valódi kezdete óta egyértelmûnek tûnik, hogy a nyár átlaghõmésékletében nem állt be számottevõ változás, hûvösebb és forró nyarak által meghatározott klímakorszakok váltogatták egymást. A téli átlaghõmérsékletek azonban 1-1.5 fokkal emelkedtek 250 év alatt. A tél enyhülése a 20. század elején volt a legintenzívebb, a legutóbbi 40 év téli hõmérsékleteiben már nem fedezhetõ fel változás. A 18-19. századhoz képest magasabb téli átlaghõmérséklet elsõsorban abban mutatkozik meg, hogy a rendkívül hideg idõszakok hossza csökkent, a fagyot gyakrabban szakítják meg óceáni vagy mediterrán eredetû légtömegek.

Ha nem lett volna 1961-90 közötti kiegyensúlyozott, erõs óceáni irányítással jellemezhetõ periódus, akkor a fõáramlatú médiának sokkal nehezebb dolga lenne az "a globális felmelegedés miatt egyre szélsõségesebbé váló idõjárás" koncepciójának elfogadtatása terén.