A stratus unalmát elûzendõ, valamint a nosztalgiázás kedvéért (már akinek ez nosztalgia) most közzéteszem az 1986/87 -es télrõl készült, korabeli feljegyzésem második részét.
Íme:

A következõ napokban aztán -meglepõen gyorsan- jelentõs enyhülés következett be. Ennek oka az európai hideghullám hatására a Földközi-tengeren létrejött ciklonrendszer volt, mely enyhe levegõt sodort fölénk -némi havazást és ónos esõt is okozva. Ez utóbbi vastag, de terhelésre mégis beroppanó jégkérget képzett a hóréteg tetején, igen megnehezítve a havon való járást.
A napokig dühöngõ rendkívül hideg széltõl lehûtött talaj kicsapta a lassan áramló enyhe levegõ nedvességtartalmát: ronda, ködös, lucskos lett az idõ. A jéghideg házfalakon, faágakon vékony jéghártya jelent meg. Néhány nap elteltével a felmelegedés odáig ment, hogy a déli órákban egy kicsit már olvadt is.
Az enyhülés végül mégsem vált nagymértékûvé és tartóssá: a déli-délkeleti áramlás megállt, mivel Európa és Ázsia felett magas nyomás épült fel. Ennek méreteire jellemzõ, hogy keleten a csendes-óceánig, nyugaton pedig az atlanti partokig terjeszkedett. A távolhatások megszûntével a helyi tényezõ: nevezetesen, a vastag hótakaró hûtõ effektusa kezdett érvényre jutni. December közepe óta elõször újra megjelent a köd, erõs zúzmaraképzõdéssel. A hõmérséklet csökkent: a minimumok újra -10 fok, a maximumok -5 fok alatt jártak.
Január 20. körül Északkelet-Európában ismét felhalmozódott a nagyon hideg, száraz levegõ. Ez "meghajtotta" a nyugati áramlást: a szél a hidegtömeg déli határával párhuzamosan, ény-i irányból fújt. A légnyomás gyorsan csökkent. Az idõ megenyhült: 0 fok körüli hõmérséklet mellett vizes havat sodort az erõs szél.
Néhány nap elteltével aztán kisebb hózápor kíséretében a hideg, száraz levegõ is megérkezett, majd több napon keresztül áramlott fölénk meglehetõsen lassú, északi-északkeleti irányú mozgással. Mivel a sarki levegõ rendkívül tiszta, az ég pedig derült volt, így mind a be, mind pedig a kisugárzás akadálytalanul érvényesülhetett. Emiatt az elviselhetetlenül zordnak nem nevezhetõ -5, -10 fok közötti maximumokat követõen hajnalra megint -15 fok alá csökkent a hõmérséklet.
Ez az idõjárás kitartott február elsõ hetében is, de aztán nagy változás következett. Nyugat-Európa fölött északi áramlás alakult ki, mely sarkvidéki levegõt szállított a Földközi-tenger nyugati medencéjébe. Ennek következtében tõlünk nyugatra é-d irányban hosszan elnyúló alacsony nyomású terület alakult ki, benne ciklonok láncolatával. E képzõdmény igen stabilnak bizonyult, emellett a helyét sem változtatta: mi mindvégig a keleti -meleg- oldalon maradtunk.
Az itt uralkodó erõs délies légmozgás nagyon enyhe, száraz szubtrópusi levegõt sodort fölénk. A tavasziasan ragyogó napsütésben 10 fok fölé emelkedett a hõmérséklet, a vastag hótakaró meglepõen rövid idõ -kb. egy hét- leforgása alatt csaknem teljesen elolvadt.
Az említett áramlás azonban bizonyos idõ után meggyengült, különösen azt követõen, hogy az észak- európai ill. a Földközi-tenger fölött kialakult ciklonok közötti átmeneti zónába kerültünk.
Fokozatosan megszûnt a korán jött tavasz, borulttá, nyirkossá, ködössé vált az idõ.
A lucskos, lehangoló, határozott légmozgás nélküli idõszak meglepõen hosszúra nyúlt: a következõ idõjárási periódus csak február 20.-a körül kezdett jelentkezni.
Ekkor a következõ helyzet alakult ki: Kelet-Európa fölött nagy kiterjedésû ciklon képzõdött, nyilván az újult erõvel dél felé törõ hideg levegõ hatására. Ugyanakkor az Atlanti-óceán fölött is ciklon örvénylett, ez enyhe levegõt szállított Közép-Európa fölé. Az eltérõ hõmérsékletû légtömegek elválasztó vonala fölöttünk húzódott oly módon, hogy a keleti országrészben az északról áramló hideg, a nyugatiban pedig még az enyhe levegõ hatása érvényesült.
A következõ napokban egyre inkább az északi hideg levegõ jutott uralomra, elnyomva az atlanti áramlás hatását.
Európában hideghullám kezdett kialakulni, mivel az északi áramlás rendkívül tartóssá vált. Az ezzel érkezõ kis, alacsony nyomású hullámok meg-megújuló hózáporokat, hófúvásokat okoztak. Ez, és a -5 fok körüli maximum és a -10 fok alatti minimumhõmérsékletek a legzordabb januári napokat idézték.
Március elsõ napjaiban az idõ ehhez képest mit sem változott, illetve csak annyit, hogy az áramlás fokozatosan gyengült és kialakult a tél végére olyannyira jellemzõ csendes, hideg idõjárás.
Március 10.-ét követõen aztán -minthogy az északi félgömb egyre melegedõ déli területei újra kiélezték a hõmérsékletkülönbséget- a "meghajtott" ciklonok által létrehozott ny-i áramlás -most már végérvényesen- elvitte a telet.