A régi idõkben a kolostorkertek, apátsági birtokok igen nagy területeken léteztek, és ha hozzávesszük az arisztokrácia által használt nagy uradalmi birtokokat is, ezek lényegében magukban foglalták a nagyobb erdõs tájakat, különösen a Dunántúlon.

"De egy ilyen szépséget miért nem oda ültettek, ahol csodálhatták is?"
Ma már nehéz elképzelni egy apátról, de abban az idõben a kolostorok lakói valódi remeteként éltek, a mély hit mellett gyakran egész életüket a természetjárás töltötte ki, nagy területeket bejártak gyalogszerrel. Ily módon - az õshonosságról, a génáramlásról mit sem sejtve, csupán kedvtelésbõl - eldugott, mára teljesen "feledésbe merült" tájakra jutottak el, s gyakran el is ültették kedvenc növényeiket. Az aszófõi téltemetõ-populáció is származhatott ebbõl, a mai tömegessége persze már a jelentõs önszaporulat eredménye.
Nem véletlen az sem, hogy a XIX.-XX.században egyes országrészek legjobb biológusai, helytörténészei, polihisztorai is papok voltak, akik a mindennapok zarándoklatai során vették magukhoz a tudományt. Pl. a Pannonhalmán élõ apátok is szorgos gyûjtésekkel, becses kéziratokkal járultak hozzá a Sokoró élõvilágának megismeréséhez.
De olykor ugyanígy, a szándékos flórahamisítás terhétõl mentesen, saját örömére telepített a régmúlt idõk erdésze is kedvenc növényeibõl ide-oda. Sokáig rejtélyesnek tûnõ elszórt ciklámen-populációk némelyikérõl is kiderült ezen eredet, legutóbb a ravazdi Dáné tömbjének Fülöpné árka nevû részletében élõrõl is. (http://novtan.emk.nyme.hu/novtan/florapannonica/PDF/Vol.06/FP6_02.pdf 36. lap)