Bioszféra
Egy fa halála és következményei, kis reggeli filó. Kávéfõzés közben kinéztem az ablakon és meglepve láttam hogy a kert szinte baromfiudvarrá változott. Kistestû madaraktól a galambméretûekig sokféle madár totyorgott, ugrált, keresgélt a fûben. Hirtelen ezt is a szelidített rigópárnak tudtam be, hiszen egyre több madár bátorodik fel példájukon. Aztán bekattant hogy a mögöttem lévõ telken kivágtak egy terebélyes és házmagas fát, körmérete kétszerese az elõdömtõl megörökölt "saját" tuskómnak
Rátettem egy favonalzót, megsaccolható hogy tuskóm kisebbik átlója is 40 cm feletti. A mögöttes szomszéd néhai fája után maradt tuskó körmérete (hasonló szinten) kétszer ekkora, elképzelhetõ mekkora VOLT teljes magasságában. Sajnos ki kellett vágni mert ha kidõl, komoly károkat okozhatott volna vagy nálam vagy a szomszédnál. Belseje láthatóan korhadásnak indult, ideje volt kivágni. Így is maradt még ott jó pár öreg fa, némelyik lombjaival átnyúlva a telekhatáron délig jól leárnyékolja még a házamat (engem nem zavar). Ami érdekes, az ott lapuló madarak nem költöztek át a többi megmaradt fára, áttelepültek az én kertembe, most itt nyüzsögnek
Még annyit, a fényképen látható tuskó jellemzi mennyire életerõs némelyik fa (ez nem tudom milyen fa volt, de levelei alapján nem fûzfa tuskója). Ez a térdig érõ tuskó két évig makacsul hozta oldalán hajtásait, melyeket rendre levagdostam. Csak a harmadik évben adta fel. Az egyik jó termõ barackfám az "elõkertben" viszont szinte azonnal elpusztult azt követõen hogy egy távolabb lakó hétvégis koma egyik tavasszal (engedély nélkül, önhatalmúlag) kisebb ágvégeket vagdosott le róla hajtatni vagy mittomén. Szegény fa ezt követõen egyetlen hét leforgása alatt elszáradt, én az ágvagdosás terhére írom, mert "szabványos" jó idõ volt akkoriban, növénykór se járt a környéken. Legallyaztam, de törzsét embermagasságig meghagytam mementónak hadd örüljön a magányos száraz fatörzs látványának aki tette. Örömmel mondhatom viszont hogy az összes többi (meggy, cseresznye, szilva, körte, dió) gyümölcsfa permetezés nélkül is évek óta egészséges, ahogy Noli korábban írta bizonyára azért mert nincsenek "egymás nyakába" ültetve és egy fa immunrendszere erõsebb mint az emberé 
Ez van, in memoriam - tegnap megint "meghalt" egy elöregedett fa, DE lakói átköltöztek hozzám, most "menekült" madaraktól nyüzsög a kert