Hát igen, nagyobb a terep és van két kedvenc helyük, a faanyagú átlátszó mûanyaggal borított teraszféltetõ és a közel 10 m hosszan futó faanyagú teraszmellvéd - a faanyagok repedéseiben tanyáznak. Itt szinte mindig látok egyet. Kedvenc szaladgáló terepük a mellvéd vagy a házfal, én meg követem õket feltéve ha nem felfelé mennek a házfalon vagy el nem bújnak a mellvéd egy repedésében. Nyílt, elég jól megvilágított tágas terek, leszámítva a féltetõ zugait jól lehet követni õket csak a pihenési fázist kell eltalálni folyamatos cserkészésükben (durva hasonlattal, akár a cápák, örökké mennek és mennek majd csak akad valami - emberi hasonlattal nem várják a sült galambot hogy a szájukba repüljön). Ami a monomániát illeti, bizony igazad van. Idõnként "rákattanok" valamire és nem szállok le róla. Van ugyan néhány, immár évtizedek óta fennálló standard monomániám (pld. prímszámok) is de a többi, csak afféle fellángolás. Ennek aztán vannak negatív hatásai is, egyrészt hogy minden mást abba/félbe/hagyok vagy el is felejtek, másrészt az embert nagyon hülyének is nézhetik, mert messzebbrõl csak annyi látszik hogy egy terepruhás szakadt fazon rohangál a házfal elõtt és félhangosan káromkodik. Azt hiszem mindenkinek van a külvilág felé egy "énképet sugárzó" tartása (elvégre a világ egy nagy színház és benne az emberek a színészek - mondta Lándzsarázó mester; nem a "nagyárnyú lándzsáját rázó Aiasz" hanem az kóbor komégyiás aki W. Shakespeare néven híresült el pár száz éve a világon laza ) hát néha komplett bolondnak érzem magam de nem érdekel, a cél szentesíti az eszközt nevet Kiminek ajánlanám hogy makrózzon (valaki lentebb már ajánlotta a makrofotózást rovarfóbia ellen) én se szerettem õket, viszont megkedveltem és csodálom õket precíz és célszerû szerkezeti megoldásaikért. Mintha ismeretlen gépek mechanikáját lesnéd, próbálod kitalálni rendeltetésüket és valami fantasztikus az emelõk, karok kivitelezése és elrendezése, erõkar és súlypont szerinti elosztása - minden optimális célszerû és ez a tökéletes kivitelezés széppé teszi a rútat is nevet Emberi hasonlattal egy mozdony, egy hajógép lehet koszos, olajos, de szerkezetileg szép. (Van akinek büdös is, én kedvelem az olaj, gépzsír és forró acél szagát) Egy érdekesség van, hogy bár gömbcsuklókat "alkalmaznak" de kereket nem. Vélhetõen mert testük alkatrészeit "nanotechnológiával egy darabból növesztik" keringési rendszerükbõl biztosítva az anyagot, de ha sikerülne is növeszteni, miként lehetne leválasztani az "odanõtt kereket", ezzel forgásképessé tenni és hát sok üzemeltetési/karbantartási probléma lehet vele akár egy autónál. A kerék hasznos de egyértelmûen emberi dolog akár a tûz. Ha nem csípõs, harapós, szõrös szemû lényként nézed, hanem a "mérnöki megoldásait" keresed felépítésében a mégoly ronda lény is megszépül. Nem akarok frivol lenni Húsvétkor, Kimi, pld. egy csúnyácska, durva arcú lány távolról lehet "hí-be csúf" ronda, de "testközelbõl" nézve testhajlatai lágyan ívelnek akár a szõlõtermõ domb vagy szél simította düne nevet Vallásgyakorlóktól elnézést, a Húsvét nemcsak a feltámadás, hanem a termékenység ünnepe is, nem? Kedvem támadt a lányhasonlat mellé idézni az Énekek énekébõl, no nem a manapság mindenfelõl ránk zúduló, ezzel közönségessé alacsonyított testiségrõl. Nem vagyok vallásgyakorló, de úgy vélem ezek a "textusok" jobban illenek Húsvéthoz nevet
Károli Gáspár fordításában az Énekek Éneke 2.11. -2.12.
"Mert ímé, a tél elmúlt, az esõ elmúlt, elment. Virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön"
A "modernizált" mai Szentírás sorai szerint:
"A föld színén immár virágok nyílnak, itt van a szõlõmetszés ideje, és gerlice hangja hallatszik földünkön."
Boldog Húsvétot Mindenkinek nevet Nõ- és lánykollegáknak sok locsolót kacsint