Bioszféra
Lordom, olyan jellegû törvényszerûség nincs, ami több eséllyel ruházná fel a túlélésre a csendben, stabilan meghúzódó kis "poliszokat". A törvények alapján azok halnak ki, akik nem tudják követni a változásokat - ez logikailag ellentmond annak, hogy egy hosszú ideje elszigetelt csoport legyen ilyen szerencsés. A generalista, sokmindenhez alkalmazkodni képes fajok a gyõztesek normál körülmények közt. Az elszigeteltség akkor lehet nyerõ, ha a kihalási esemény nem érinti azt a helyszínt pont az elzártsága okán, de ez nem egy általánossággá tehetõ szabály. Sõt, nyilvánvalóan nagyban függ a kihalási esemény milyenségétõl, hogy egyáltalán megmaradhat-e egy monjuk katasztrófát meghúzódva túlélt csoport, hogy alkalmasak lesznek-e számára a feltételek ezt követõen.
Nincs semmilyen vezérelv, ami alapján valaki tuti túlélõ lehet, pl. a Burgess-pala faunájának a hatvanas évek végétõl való újravizsgálatával, rendszerezésével, taxonómiai feltérképezésével derültek ki olyan dologok, ami alapján még inkább a "véletlen" nevû fogalom került az evolúció mozgatórugóinak élére. (Az adott korszak állatvilága sokkal változatosabb volt a mainál, de a mai élõlények "õsei" mind megvannak benne. Mégis, a benne élt állatok nagy része teljesen eltûnt, kihalt, nyomok és leszármazttak nélkül. Semmilyen okot nem találtak eddig arra, hogy miért pont azok maradtak fenn és népesítették be a Földet, akik. Stephen Jay Gould-nak van egy állati jó könyve a paláról, nem tudom, magyarul kijött-e, angolul van meg: Link Ebben szépen leírja a pala megtalálását, a benne lévõ állatokat, azok másutt volt elõfordulásait, leszármazásait, stb. De nem lehet tudni, hogy miért pont a máig fennmaradtak maradtak fenn, a sokszínûség idején nem mutattak semmi különleges tulajdonságot - legalábbis olyat nem, ami a kövületekbõl kiderülne - nem "jelezték elõre" önnön túlélési képességeiket.)
A legbiztosabb dolog, ami szükséges a túléléshez, az az alkalmazkodóképesség, ehhez se szépnek, se okosnak nem kell lenni.
Az ember esetében az intelligencia egy olyan tulajdonság, amely kiszélesítette az alkalmazkodóképességet. Segítségével tudtuk benépesíteni a sarkvidéktõl a trópusokig a Föld minden szegletét, ami fizikailag alkalmas az életre. De még a tengerek mélyén is megélnénk megfelelõ technikai felszerelésekkel, ahogy az ûrben is. Fontos azonban tudni, hogy a technikánk nélkül sehol se lennénk, s így az ettõl való még nagyobb fokú függés sérülékennyé is tesz minket, ez csapdahelyzet a javából. Ráadásnak most pont egy ilyen helyzet közepébe masírozunk öles léptekkel. Egy példa: az Eyjafjöll kitörés miatt külöföldön rekedt 14 éves cserediák kislány kétségbeesve hívta az anyját a befogadó családtól: "Anyu, mit csináljak, elfogyott a tiszta bugyim?", meg se fordult a fejében, hogy mosson... Kb, ugyanez volt egy másik csoporttal, ott viszont a tanár, aki velük volt, megoldotta a problémát: bement egy nagyáruházba s vett egy szatyor bugyit a lányoknak.... (Nekem mondjuk eszembe nem jutna felvenni kimosás nélkül a boltból hazahozott bugyit...) Ez csak egy végtelenül egyszerû eset, de mi lesz, ha mondjuk megszûnik az áramszolgáltatás egy sokmilliós nagyvárosban s nem lesz többé folytatása? Mi lesz, ha leáll a vegyipar és nem gyártanak több mûtrágyát, permetszert? Ki fog enni? Ha megszûnik a ma a nyugati világban mindenhol elérhetõ iható, tiszta, fertõzésmentes ivóvíz szolgáltatása? És ezek egyáltalán nem elképzelhetetlen helyzetek. Mire megyünk madj a fene nagy intelligenciánk szüleményeivel, ha nem mûködnek?
Erre szoktam azt mondani, hogy az az ember fog túlélni, aki technika nélkül is képes erre a hétköznapokban. Talán egy kis pápua vagy amazón bennszülött csapat. Már ha marad élõhely még számukra... Ezért is gondolom, hogy sokkal fontosabb a meglévõ élet összefüggéseinek megismerése mindennemû technikai fejlesztésnél. Szándékosan óvott csoportok persze fennmaradhatnak a technikai civilizációból is, de meddig? Energia, nyersanyag, újrafelhasználás lehetõsége, stb. Az új problémák megoldásához megvan az eszünk, de nem biztos, hogy minden eszközünk is megvan illetve meglesz. Ám a legfontosabb (ha szabadna rangsorolni) tudomány a biológia - a maga bonyolult összefüggéseivel együtt, ebben van a túlélésünk kulcsa.
Nincs semmilyen vezérelv, ami alapján valaki tuti túlélõ lehet, pl. a Burgess-pala faunájának a hatvanas évek végétõl való újravizsgálatával, rendszerezésével, taxonómiai feltérképezésével derültek ki olyan dologok, ami alapján még inkább a "véletlen" nevû fogalom került az evolúció mozgatórugóinak élére. (Az adott korszak állatvilága sokkal változatosabb volt a mainál, de a mai élõlények "õsei" mind megvannak benne. Mégis, a benne élt állatok nagy része teljesen eltûnt, kihalt, nyomok és leszármazttak nélkül. Semmilyen okot nem találtak eddig arra, hogy miért pont azok maradtak fenn és népesítették be a Földet, akik. Stephen Jay Gould-nak van egy állati jó könyve a paláról, nem tudom, magyarul kijött-e, angolul van meg: Link Ebben szépen leírja a pala megtalálását, a benne lévõ állatokat, azok másutt volt elõfordulásait, leszármazásait, stb. De nem lehet tudni, hogy miért pont a máig fennmaradtak maradtak fenn, a sokszínûség idején nem mutattak semmi különleges tulajdonságot - legalábbis olyat nem, ami a kövületekbõl kiderülne - nem "jelezték elõre" önnön túlélési képességeiket.)
A legbiztosabb dolog, ami szükséges a túléléshez, az az alkalmazkodóképesség, ehhez se szépnek, se okosnak nem kell lenni.
Az ember esetében az intelligencia egy olyan tulajdonság, amely kiszélesítette az alkalmazkodóképességet. Segítségével tudtuk benépesíteni a sarkvidéktõl a trópusokig a Föld minden szegletét, ami fizikailag alkalmas az életre. De még a tengerek mélyén is megélnénk megfelelõ technikai felszerelésekkel, ahogy az ûrben is. Fontos azonban tudni, hogy a technikánk nélkül sehol se lennénk, s így az ettõl való még nagyobb fokú függés sérülékennyé is tesz minket, ez csapdahelyzet a javából. Ráadásnak most pont egy ilyen helyzet közepébe masírozunk öles léptekkel. Egy példa: az Eyjafjöll kitörés miatt külöföldön rekedt 14 éves cserediák kislány kétségbeesve hívta az anyját a befogadó családtól: "Anyu, mit csináljak, elfogyott a tiszta bugyim?", meg se fordult a fejében, hogy mosson... Kb, ugyanez volt egy másik csoporttal, ott viszont a tanár, aki velük volt, megoldotta a problémát: bement egy nagyáruházba s vett egy szatyor bugyit a lányoknak.... (Nekem mondjuk eszembe nem jutna felvenni kimosás nélkül a boltból hazahozott bugyit...) Ez csak egy végtelenül egyszerû eset, de mi lesz, ha mondjuk megszûnik az áramszolgáltatás egy sokmilliós nagyvárosban s nem lesz többé folytatása? Mi lesz, ha leáll a vegyipar és nem gyártanak több mûtrágyát, permetszert? Ki fog enni? Ha megszûnik a ma a nyugati világban mindenhol elérhetõ iható, tiszta, fertõzésmentes ivóvíz szolgáltatása? És ezek egyáltalán nem elképzelhetetlen helyzetek. Mire megyünk madj a fene nagy intelligenciánk szüleményeivel, ha nem mûködnek?
Erre szoktam azt mondani, hogy az az ember fog túlélni, aki technika nélkül is képes erre a hétköznapokban. Talán egy kis pápua vagy amazón bennszülött csapat. Már ha marad élõhely még számukra... Ezért is gondolom, hogy sokkal fontosabb a meglévõ élet összefüggéseinek megismerése mindennemû technikai fejlesztésnél. Szándékosan óvott csoportok persze fennmaradhatnak a technikai civilizációból is, de meddig? Energia, nyersanyag, újrafelhasználás lehetõsége, stb. Az új problémák megoldásához megvan az eszünk, de nem biztos, hogy minden eszközünk is megvan illetve meglesz. Ám a legfontosabb (ha szabadna rangsorolni) tudomány a biológia - a maga bonyolult összefüggéseivel együtt, ebben van a túlélésünk kulcsa.