Sajnálom hogy eltolódott a téma súlypontja. "Igehirdetésem alaptézise" az erõszak és agresszív ösztönök megszüntetéséhez szükséges gondosabb emberi nevelés gondolatsora volt. Mindenkor tiszteletben tartottam és tartom mások meggyõzõdését, közöttük a vallásgyakorlást is azért írtam - ateista SE vagyok nem akarok senkit gyõzködni arról hogy Isten nem létezik. Most sem akarok, csupán szelíden kérdem: a csendes, tevékeny józan élet, önzetlenség, szeretet és segítõkészség erkölcsös élet alapjain élni, melyet általában keresztényi jelzõvel illetnek, miért is kell hívõnek lenni? A hívõ szó jelentése hogy hisz. Hisz valamiben, melynek létezésérõl valójában nincs megbizonyosodva, pusztán mások mondták neki hogy "láttak olyan embert aki beszélt azzal aki látta Õt" bölcs emberek sokaságának évszázadok homályába visszanyúló papírra vetett összesített, százszor átírt igékre alapozva. Amiben sokan hisznek, azt néphiedelem szóval szokás megnevezni. Úgy vélem még teológiai fõiskolán tanulva sem elég csak maga a HIT, sok mindent TUDNI is kell hogy pappá szenteljék Isten elhivatott szolgáját. Soraid ellentéte is igazak: az ember ha csak Istenre hagyatkozik, nem tud eléggé felülemelkedni saját nézõpontján, mert ha próbál is, azt saját módszerei alapján teszi. "Mindaz, amiért a templomban közösen könyörgünk vagy amiért hálát adunk, saját szavainkkal otthon bizony sokszor eszünkbe sem jutna." Ez kicsit meglepett. Lentebb épp ezen lamentáltam, önmagától miért nem a jut sokaknak eszébe? Mert elhibázott a nevelésük, mellé ismereteik hiányosak, ezért mások segítségére szorulnak akik "megmagyarázzák" nekik tetszõlegesen alakítva a magyarázatot. Abban hasonló minden vélemény, hogy az embereket ezer módon megosztják. Lám a vallás önként nyújt segédkezet ehhez a megosztáshoz. És vajon miért csak a templom szentélyének hûvös mélye segít az áhítatban? Miért nem Isten szabad ege alatt, ahol aranyló napsugárban fák, virágok, élõlények nyüzsgõ sokasága mellyel Isten benépesíté a földet, bizonyítja is a teremtõ Isten létezését? Lehetetlen, mert pogány szertartásra hasonlítana. Profán gondolat, a vallásosság kicsit emlékeztet a bolseviki idõkre - csak az számított mértékadó komoly embernek aki párttag volt, az "élcsapat" tagja. Azt vélem sokan egyetértenek hogy az akkori vezetés érdekeit érvényesítõ "kommenyista hülyítés" volt szólamaik nagy része.
Hangsúlyozom, nem ítélem el a vallásgyakorlókat. Minden vallás a szabad véleménynyilvánítás körébe tartozik, ezért meggyõzõdésüket tiszteletben tartom. Ha szükséges számukra ez a támasz miként elesett embernek a járókeret, természetes dolog és szívük joga. Ha ezt erkölcsös, szorgalmas tevékeny élettel, másokon segítõ önzetlenséggel párosítják, minden tiszteletem az övék. De kissé éretlenséget sejtet, hiszen a tudatlan gyermeket szokás nevelni, gondoskodni róla. Tamáskodó kérdésem, gyõzzetek meg: Isten miért VÁRJA el a tiszteletet? Miért nem elég ha keresztényi életet él valaki, bár ez eleve kirekesztõ fogalmazás, életszerûbben mondva: "EMBERHEZ MÉLTÓ" életet él? Lentebb ezen aggodalmaskodtam, nem a hívõket bíráltam.
Ami kishúgom és édesanyám temetését illeti azt vélem lappangó politikai okokat sejtesz a temetések körül PAPOK által támasztott nehézségek hátterében. Ilyenek nem voltak. Édesapám földbirtokos nemesember fia, ágostai hitvallású reformata keresztény, sose volt párttag és 1956-ban két évre internálták, emiatt kiszabadulása után segédmunkásként kezdte újra életét, sok erõfeszítéssel tudott újra talpraállni mert a hetvenes évek közepéig politikailag megbízhatatlannak számított egész családunk. Édesanyám lengyel-francia fõrangú leszármazott, katolikus lányiskolában nevelkedett. Engem azokban az idõkben titokban hitoktatásra küldtek, templomba, bibliaórákra jártam, konfirmáltam, kedves emlékeim közé tartozik. Tehát politikai okok nem gátolhatták a temetéseket. Nem nevesítem, de minden tiszteletem az emberséges katolikus püspöké aki a pap önkényes döntését felülbírálva teljesítette egy haldokló kérését. Nem tagadom meg a vallást, de nem is gyakorlom, Isten létezését az atomok molekulák csillaghalmazok világában sajnos nem tudom hová helyezni. Felteszem az "obligát" kérdést: vajon miért pusztult/pusztul olykor fájdalmas kínhalált megannyi õszintén hívõ keresztény? Mert Isten a jókat szólítja magához? Hiszen ezzel nagyobb teret nyújt a Sátánnak azzal hogy eltávolítja azt a kevés hívõ embert akik javíthattak volna a világon és az embereken. Azt vélem a kötelezõ hitoktatás sérti az ember mostanában oly fennen hirdetett szabadságjogait. Meg kell hagyni az emberek szabad választási jogát a világszemlélet megválasztásában is. Ha korlátozzák, messzebb menve ez idõvel újabb "eretnek-üldözésekbe" csaphat. Úgy hiszem, a jó keresztény keresztényhez méltó életvitele mellett nem erõszakoskodik hanem segítõ kezet nyújt másoknak meggyõz és nem agitál. A vallások megõrizték egy nép egységtudatát és szinte ismeretterjesztésként jó szolgálatot tettek - maguk idejében. A vallás egyben tart egy közösséget (egyúttal jól ellenõrizhetõvé téve az egyént) a hitoktatás történeteket beszél el és szabályokat ír elõ, de nem ad válaszokat. Ha adna, sosem lett volna szükség semmilyen kutatómunkára a Természet, a világûr, a mikro- és makrokozmosz területein. Vélhetõen ilyen-olyan vallásban hívõ emberek hozták létre a számítógépet is de nem papok útmutatása szerint. A valóságot MÉG csak részben lefedõ különbözõ emberi eszmék vitték elõre az emberiséget.
Rendben, legyen kötelezõ a hitoktatás, dicsértessék a Jézus Krisztus, ámen. Anno kötelezõen évekig kellett oroszul tanulni, mégis kevesen tudnak oroszul. Továbbá ösztönösen felmerül a kérdés: melyik vallás az egyedül üdvözítõ? Melyiket kell és szükséges iskolában oktatni?
Hiszek egy Istenben, Hiszek EGY hazában, Hiszek egy örök isteni igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában, Ámen.
Ehhez nem hitoktatás kell, hanem kemény szorgalmas munka, másokat megsegítõ és nem kihasználó kölcsönös együttmûködés, erkölcsös élet és mások megbecsülése nem lebecsülése "hívõ-nem hívõ" blokkokra is megosztva hazánk lakosságát.