Gyerekkoromban 4 féle hal volt a Malom- vagy Arka-patakban: legkisebb a köví csík (slizák), ezt követi a fenékjáró küllõ (cigányhal), legnagyobb volt a fejes? domolykó (pénzes), de néha találkoztunk a pénzesnél kisebb petényi márnákkal is, suhanc koromban pedig megjelent a törpeharcsa is, valószínûleg egy halastóból kiszabadulva. Késõbb néhány kézbe koncentrálódott a földterület, kemikáliák juthattak a vizekbe, vízvezetékek épültek, de szennyvízvezetékre már nem futotta. Közben gépesedett az erdõmûvelés is meg kiöregedtek a helybeliek a kemény erdei-mezei munkából -telehordták az átjárókat -megnõtt a törmelékszállítás, a patakpart rendbetételét elhanyagolták. Így hirtelen rendkívül változékony lett a patakmeder, eltûntek benne megszokott "tavak", újak keletkeztek, de azok is nagyon gyorsan eltûntek. Gondolom, a kemikáliák és az átlagos vízhozamcsökkenés miatt pusztultak a pénzesek és márnák, a még változékonyabbá vált meder miatt pedig a legtöbb helyen sokáig nem tudtak megmaradni a nagyvízkor felúszó halacskák. Vagy 5 éven keresztül a kövi csík volt egyetlen képviselõje a halfaunának (laikus tapasztalatom szerint). A rákok is megmaradtak, bár akkora hatalmas rákokkal, mint régen már nem lehetett találkozni.
Most még jó hír: tavaly találtam a patakban egy olyan "tavat", melyben nyüzsögtek a kis pénzesek. Kb. egy évre rá, múlt vasárnap újra elmentem halakat nézni és nagy örömömre a legtöbb "tóban" láttam (olyan "süldõ" méretûeket meg kisebbeket). Nagyot, felnõttet még nem. Üröm az örömben most ez a szúnyogirtás -remélem, a vízi és a változatos rovarfauna komolyabb veszteség nélkül mindenütt megússza!
Meg a méheink is! Búcsúzom is, holnap korán kell kelnem.