Bioszféra
PÓKTÉMA! Tegnap este fotóztam ezt a párost (a vaku erõs lett, bocs) Link
Érdekessége hogy ketten osztoztak egy közös hálón (a hálót a nagyobbik készítette több hete, õ fogta a szitakötõt amit kimenekítettem) egyazon hálóban egymástól talán tenyérnyire kuksoltak az esti sötétben (nappal nem látni se a háló gazdáját se vendégét). Másik érdekessége hogy a nagyobbik (a korábban mutatott "infráshoz" hasonlóan) "vad táncba kezdett" rezegtetni kezdte a hálót ahogy rávetült a fókuszáló lézerfény mintája, majd elmenekült. A kisebb nyugton maradt, de lassan utánament. Laikus pókászként most épp arra gyanakszom hogy gyenge látása miatt talán támadó lábak körvonalának érzékeli a fókuszálásra kivetített erõs, nappali fényben is látható AF hologram zegzugos vonalait. Több mint feltûnõ reagálás, éjszakai sötétben idegesek lesznek, emberi szemnek is elegendõ megvilágításnál nyugton maradnak. Csak vélekedés, duma helyett több ilyen kísérlet fogok tenni
Anno amikor az "infra-táncot" fotóztam, elfeledtem hogy a gép infra módban is elõbb lézermintára élesít. Érdekes viselkedés, akár a többször említett (hátam mögé rejtett) ujjaim csettintésére meneküléssel reagáló házipók, hiszen nem hallanak, bár rezgést érzékelnek. Neki elõször az "orra elõtt csettintettem", ekkor talán ujjmozgásom elõl menekült, de valahogy csak "megtanulta a rezgésmintát" (a csettintõ éles hangok a hálóját is rezegtethetik) és hozzákapcsolta a mozdulatot mert késõbb nem láthatta kezemet mégis minden alkalommal zugába menekült.