Vasuta Gábor szívszorító megemlékezése az iszapkatasztrófáról: Link

"Gyerekek, asszonyok, lábasjószágok és a macska. Az autó, az ingóságok és az elöntött maradékok guberálása. Ez a mentési sorrend. De ki menti meg azt a negyven négyzetkilométert, ami gyakorlatilag eltûnt Magyarország területébõl és helyét marsbéli táj foglalta el? Egészen biztosan senki sem, mert egy patak, egy láprét és egy erdõ menthetetlen.


Nem lehet talajcserét végezni negyven négyzetkilométeren és újra kezdeni mindent, mert az élet a talajból építkezik. A Tüskevári-erdõ az apácatornai és kisberzsenyi ex lege védett lápréteken ahol orchideagumók és tavaszi virágok hagymáinak ezrei készültek a téli nyugalomra, majd a tavaszi feltámadásra, az 13-as pH-jú nátriumhidroxid öntött el mindent, ami még egy aránylag reakcióképtelen, kõzetformába zárt fémmel is reagálni tudott. Sokan használják ezt a bizonyos pH szót, anélkül hogy tudnák igazi jelentését, tehát: a lúgkoncentrációt egy tízes alapú logaritmus skálán mérik hetestõl felfelé ahol egy szám emelkedése tízszeres koncentrációemelkedést jelent, azaz ha kiszámoljuk az ujjunkon, egymilliószor töményebb oldatot kapunk a semlegesnél itt Ajka környékén.


Ez az elmélet. A valóság pedig az, hogy minden hal, kétéltû elpusztul.

A valóság továbbá az, hogy ha egy vízimadár leszáll az iszapba, lemállik a bõr a lábáról.
A nem veszélyes hulladék azt jelenti, hogy egész ökoszisztémák tûnnek el, amelyek az élet sokféleségének rendszerei és helyüket mindent kibíró és lebíró gyomok foglalják el. Legeltetni, növényt termeszteni, horgászni, vagy csak kifeküdni egy vasárnap délután a Torna-patak partjára, hallgatni a nádi madarak énekét, többé nem lehet. Ha valami nem talál élõhelyet és élelmet, ha közvetlenül ö maga nem is pusztul el, elvándorol, és hiánya már most fáj.


Tudom lesz majd kárpótlás, az ott élõ emberek kapnak majd egy új házat, ahová semmi emlék nem köti majd õket és kapnak pénzt is-pár százezer forint gyorssegélynek hívott alamizsnát. De õk már tudják, amit egy emberi mohóság által kiirtott természeti nép mondott búcsúzóul: ha majd kivágjuk az utolsó fát, kifogjuk az utolsó halat és felperzseljük az utolsó legelõt is, rájövünk majd, hogy a pénzt nem lehet megenni."