Noli, még szerencse hogy megúsztad. Ilyen köz- és önveszélyesekkel szemben nehézgéppuskára gondol az ember, de legfeljebb utánaküld egy cifrát (amin esetleg jót röhög) viszont mi emberek vagyunk és azok is tudunk maradni. Eseted sajnos nem egyedi példa. Hosszas betegeskedés után idén elhunyt Gyöngyi barátnõm pár éve Hozzád hasonló helyzetbe került. Õ is megúszta, az alig karnyújtásnyira utána igyekvõ már nem. A régi ferihegyi terminál akkoriban védetlen kanyarodója mindig veszélyes volt gyalog és kocsival egyaránt. Gyalog indult haza. A zebra szélén állt, a belsõ sávban Vecsés felõl érkezõk becsületesen megállva felsorakoztak és vártak. Egy Vecsés felõl száguldva közeledõ kocsi viszont nem állt meg, az üres jobb szélsõ sávban elõzni kezdte a várakozó sort, Gyöngyi épphogy elugrott elõle. Az utána igyekvõt kapta telibe és eldobta 60 méterre. Szegény fiatal nõ a helyszínen meghalt, azon a hétvégén lett volna az esküvõje. Rajta már nem segített hogy a baleset után õrlámpát telepítettek oda. A nehéz, terjedelmes és gyors mercivel nemigen arcoskodtak teherautók sem, mégis ugyanott Pest felõl érkezve este, az egy sávra leszûkülõ jobb sávból valaki mögém állt a balra kanyarodó sávba és reflektort villogtatva nyomult rám mert lassítani kezdtem. Nem törõdtem vele, lassulva gurultam tovább a kanyarodó felé. Erre balról szorosan kicentizve megelõzött és elém vágva egyenesen belerohant a sávvégi terelõtáblába. Bevittem Gyöngyit, megittam egy kávét, megvártam míg a hibbant (jellemzõen) kiskölök összeszedegeti kocsija szétrepült darabjait. Bár engem is veszélyeztetett, nem tanúskodtam, mert a vezetõ nem sérült meg, egyértelmûen õ volt a hibás, a kocsiját vihette bontóba de az õ dolga hogy számol el biztosítójával. Autózásban különösen tapasztalható hogy a figyelmetlenség rosszindulat és közöny határtalan, néhány pánikra hajlamos kivételével akik krízishelyzetet elõidézve gondolkodás nélkül cselekednek. A szívmûtét óta nem vezetek fõleg az eszement bunkók miatt. Nem indokolatlan, szigorú pszichológiai vizsga IS kellene a jogsihoz akár a fegyverviseléshez. Repülõre se kap mindenki jogosítványt. Agresszív, elmeroggyant, könnyen pánikoló ne ülhessen kocsiba, az autózás is "veszélyes üzem". Tágabb értelmezésben a gépkocsi is lehet fegyver, károkozásra emberölésre alkalmas gyorsan mozgó tonnás vasdarab. Felgyorsult könnyû autó is viselkedhet úgy mint fába fúródó ágacska orkánban, szétrepülõ darabjai akár a gránátrepeszek. Valamit tenni kellene, egyre több vezetésre alkalmatlan ember ül száz és száz lóerõkre amitõl nemhogy óvakodna, de istennek érzi magát. Saját szomorú példa: a merci elõtt 16 szelepes Mazdám volt ami robbanékonyan gyorsult, ezért óvatosan jártam vele. Akkor suhanckorú egyik fiam engedély nélkül elvitte (a veszélyesen gyorsuló kocsitól tiltottam minden fiamat) és egy órán belül országúti fának perdülve totálkárosra törte. A képeket alkalomadtán feltolom érdekességnek, mert riasztó és tanulságos látvány, kész csoda hogy kölköm épségben megúszta csupán lefejelte a kormányt.
Ami az állatokat illeti, egyes állatoknak "csak állatok" nomeg bíznak az ütközõsínben, gallytörõ rácsban. Elfelejtik hogy az ütközõsín sem minden esetben véd (egyik fórumkollegánk tett fel képet szélvédõn "berepülõ" szarvasról) Az ütközõsín típusfüggõ lécecske vagy komoly vasdarab. Saját élmény: sötét téli este mellékutcában haladva keresztezõdés elõtt megálltam mert közeledõ reflektorfény látszott a házfalakon. A jeges út miatt óvatosan fékeztem. Már álltam, lábam a féken a féklámpa virított, mégis a mögöttem nyomuló messzirõl belém rohant nehéz kocsimat áttolva a keresztezõdésen. A keresztbejövõ már elhaladt akkor, a mercit megóvta a szerencse és a hátsó ütközõsín, hátracsapódó fejem a fejtámla. Nagyot durrant, feldühödve ugrottam ki de végül elnevettem magam. A siheder vezetõnek semmi baja, viszont az Opel eleje látványos rommá tört de hátsó karosszériámat el se érte, terjedelmes robusztus ütközõm rugalmas mûanyagborítása csupán megkarcolódott. Figyelmetlen volt, a papával számoljon el õ, kézfogással búcsúztam mert elpityeredett szegényke legényke. Bocs a hosszas filóért, ha egyszer feltörnek az emlékek nehéz leállni, sajnos lenne mirõl mesélni napestig zavarban