Szerintem felelõtlenség éretlen gyenge embertõl a családalapítás vagy állat befogadása. Komoly felelõsség a családalapítás-gyereknevelés és/vagy állattartás vállalása. Csak önállóságra képes érett és higgadt gondolkodású ember tegye, különben a kis közösség fokozatosan felõrlõdik. A családalapítás különösképp nem játék, mert nagy felelõsség nehezedik a családvezetõre aki a "természetes szereposztás" lévén hoz döntéseket a kis közösségben. Emellett döntéseit és akaratát érvényesíteni is tudnia kell közösségében DE szeretettel megértetve-elfogadtatva azokat és NEM testi vagy szellemi erõfölényre alapozott zsarnoksággal. "Alvezéreit" (családban a kialakult "szereposztás" szerint élettársa, késõbb az idõsebb gyerekek is) "kézben kell tartania" de NEM erõszakkal-hamis szép szavakkal-ígérgetéssel hanem a közösség hasznára váló cselekedeteivel. Ehhez jelentõs élettapasztalat és emberismeret szükséges, amihez nem elég csupán ivarérettnek és nagypofájúnak lenni. A családfõ nem játszhat a vele életközösségben élõk sorsával, rá fokozottan érvényes a szlogen- "BIZONYITÉK KELL NEM IGÉRET". Vezetésre alkalmatlan és képtelen ember kezében széthull minden közösség bárkit is tesz felelõssé érte. Eredménye válás, válási árvák, családi tragédiák, utcára lökött állatok. Nem kell mindenkinek született vezérnek lennie, a "vezetési képesség" megtanulható, bár a tanulási idõ egyéntõl és neveltetéstõl függõen változó. A szükséges élettapasztalat és érett felelõsségérzet együttesébõl eredõ megfelelõ ítélõ- és döntésképesség néhány "rászületett" kivétellel a harmincadik év táján alakul ki, amikor férfikorba lép egy legénypalánta (nõknél hamarabb, õk 25-26 év táján "komolyodnak"). Nem vagyok konzervatív sem bigott vallásgyakorló, de öreg fejjel úgy vélem, az életközösségek létrehozásához és gyerekvállaláshoz komoly élettapasztalatra támaszkodó szervezõ és irányító képesség kell különben pusztulásba sodródhatnak alapító és "beleszületett" tagjai. Túlzással mondva, ez már-már gondatlan veszélyeztetés mindazokra nézve akiket egy gyenge cselekvésképtelen ember irányítása von. Hozzáteszem egy közösség irányítása nem elsõsorban vakfegyelmen alapul hanem "alárendelt" és vezetõ számára egyaránt elfogadható körültekintõ "parancsokon" különben fellázadnak és széthull a közösség, jelen esetben a család.
Aki állatokat fogad be, családalapításhoz hasonló felelõsséget vesz vállára. Létrehoz egy kis közösséget, melyet õ irányít de nem korlátlan hatalmú kényúr felettük. Attól a pillanattól kezdve ahogy állatot befogadva létrehozta saját kis közösségét, felelõs érte és nem bújhat ki alóla semmilyen kényszerhelyzetben. A gyenge ember másokat is magával ránthat. Saját példa: Tomi kutyát Cira és Kalóz cicát néha sajnálom, mert állapotomat tekintve veszélyeztetem õket. A minap is leesett vérnyomásom 70/40 körülire bár még erõt tudtam venni magamon. Ha legközelebb nem sikerül talpon maradnom, fiaim döntésén múlik további sorsuk. Ez van, jelenlétük szükséges házõrzésre és rágcsálók ellen, de sorsuk az én sorsomhoz van kötve. Befogadásukkal "becsaptam" õket mert nem kell feltétlen állat, van mozgásérzékelõ, rágcsálóriasztó. Hirtelen halálommal pusztulásba ránthatom gyanútlan, rám szoruló állataimat is.
Bármilyen közösséget alapítani nagy felelõsség. Sokat számít, mégis kisebb mértékben fontosak az anyagiak mert ha a vezetõ ügyes és talpraesett, megszerzi, megalapozza közössége jólétét. A legfontosabb a közösségvezetõ szervezõ és irányítói alkalmassága, mellette az "alvezérek" egyetértése. Egy közösséget nem lehet önfejû parancsokkal irányítani mert elõbb sunyi hízelgõ alattomos, saját érdekét keresõ bagázzsá válik, késõbb széthullik. Minden, közösséget érintõ döntésben a közösségnek kell határozni, a közösségvezetõ gondolata is csak iránymutató javaslat nem önkényes megfellebbezhetetlen zsarnoki parancs. Állataink örülnek, szenvednek de nincs emberi értelmük, velük úgy kellene viselkedni ahogy tehetetlen kisgyermekrõl gondoskodik az ember. Állat csak állat? NEM kötelezõ állatot tartani.
Összegezve szerintem bármilyen közösség irányításához élettapasztalat józan ész, mások döntését is elfogadni képes ember kell, ez a képesség csak bizonyos életkorban alakul ki. Öreg fejjel megítélve, alaposan megvizsgálnám a családalapítási szándékot- van mire és fõleg van kire alapozni? Állatok befogadását is meg kell fontolni, mert a pillanatnyi szimpátia fellángolása után jönnek a hétköznapok, amikor a gazdinak kényszerû teherré válhat a gondoskodás azokról akiket "uralma alá" vetett sorsa.
A pillanatnyi fellángolás, rokonszenv, szerelem erõs kényszerítõ pszichikai erõ, de kevesen gondolnak józanul a hosszutávú következményekre. Embernél bármennyire lángol szerelem a hétköznapok gondjaiban elhalványul, idõvel helyébe lép a szeretet és megbecsülés vagy elhidegülés-közöny és eltaszítás. Állatnál hasonló a helyzet, a "jaj de édes" fellángolás ideje után kutya-macska utcán is végezheti, nem sorolom. Életterünk megosztása más lényekkel (legyen az ember vagy állat) mindenkor közösség alapítása, melyben mi leszünk a közösségvezetõk annak minden örömével és FELELÕSSÉGÉVEL. Tisztelet a kivételnek, sajnos sokan alkalmatlanok erre, mert "nem nõtt be a fejük lágya", megrekedtek a követelõdzve hisztizõ kisgyerek szintjén.
Záradékul Antoine de Saint Exupéry sorait idézem a felelõsségrõl:
"Én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelõs lettél azért amit megszelídítettél. Felelõs vagy a rózsádért.
- Felelõs vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse." Bocs a hosszú kávé+pipa filóért nevet