Esztétikum és irányítottság ügyében egy dolgot ne feledj, azt látjuk szépnek, tökéletesnek, ami kedvezõ számunkra. Egy zöldellõ táj táplálékot ad, egy arányos arc egészséget tükröz, a tenger hullámzása az anyaméhben eltöltött idõre emlékeztet, stb. Ezek nem következményei valaminek, hanem egy együttesen kialakult s folyamatosan egymásra ható rendszer alkatrészei, amik egymás alakítják. Mintha a csavar és az anya egymásba vágnák a menetet.
Másrészt az ember olyannyira magányos lény, hogy mindenben valami más intelligenciát keres, valamit, ami okot, értelmet ad annak, ami egyébként tök értelmetlen lenne (lásd: az élet értelmének örök keresése). Nehéz elismerni azt, hogy magunkra vagyunk hagyva, s csak mi felelünk mindenért, amit teszünk. Kényelmetlen és ellentmond sok társadalmi konvenciónak is. De ettõl még igaz. Az emberi gondolkodás sok-sok apró megnyilvánulása ez ellen próbál dolgozni, látszatokat és álvalóságokat teremtve magának, amiben kényelmesen eltespedhet.
Az emberi psziché megnyilvánulásai sokszor többmillió éves folyamatokból adódnak, amelyekkel egykor élt õseink találkoztak s edzõdtek hozzá. Az, hogy az agyunk miként mûködik, az meg még régebbi sejtkémiai folyamatok eredménye, egykor élt egysejtûek életébõl, azok környezetébõl maradt vissza mára a mi testünkben (ez igaz a többi biokémiai folyamatra is). Egyre több ilyen folyamatnak tudjuk a lépéseit, kialakulását végigkövetni visszafelé, az eredetéig. Teljes válasz persze jó eséllyel sose lesz, de a folyamatok önmagukért beszélnek.