Tûlevelûek nem csupán magas szélességeken élnek, ahol nem kilégítõ a napfény mennyisége. A levél tû volta pusztán a szélsõséges idõ és a vízvesztés elleni védekezésre adaptált forma (lásd még egyes sivatagi, félsivatagi növények esetét). A gyanták nem pusztán a hidegtõl óvnak, hanem pl gombáktól, s bizonyos rovaroktól is. (Ezért nem tudsz fenyõrönkön laskát termeszteni). Azon túl még a sok kicsi sokra megy eset is fennáll, kiszámolták, hogy a tûlevelûek össz lombfelülete sok esetben meghaladja a hasonló méretû lombos fa lombfelületét.

A fenyõk barnulása részint a hõsokk miatti gyenge védekezõsképesség - pl. gomba, baci ellen - eredménye, részint meg magáé a kiszáradásé (csapihiányé). A hazai kertek fenyõi legtöbb esetben nem kimondottan a magyar viszonyokhoz szokott fafajok. Ha jártál már kánikulában fenyves közelében, tudod, hogy mennyire erõsen párolog ilyenkor az illó olajuk, sokszor szinte szédítõen illatosak!

Egyébként nem túl sok éve számoltak utána annak, hoyg a nagy északi erdõségek (amelyek nagyrészt fenyõerdõk) a vártnál sokkal nagyobb mértékben járulnak hozzá a légköri CO2 megkötéséhez, ezzel a szerepük a tróspus esõerdõihez mérhetõ.