Az meglehet, hogy a valamely elõnyös tulajdonságú, de méhcsípésre érzékeny egyedek pároztatása és továbbtenyésztése során halmozódott fel a méhméreg-allergiás lovak száma (beltenyésztés), erre már én is tettem utalást egyik elõzõ hozzászólásomban.
Ha jól tudom, az is befolyásolja a dolgot, hogy a méhek útját keresztezõ ló és ember közül a megzavart méhek sokkal inkább a lovat támadják, mint az embert. sõt még az is igaz, hogy az embernek sokkal több védekezési lehetõsége van, mint egy befogott lónak, ami a fej védelmét illeti. Hogy mennyiben köszönhetõ ezeknek a méhtámadás által okozott lópusztulás, és mennyiben egy esetleges fokozott érzékenységnek, azt nem tudom.
De az bosszantó egy kicsit, hogy ti ketten olyan tényeket, valós eseteket tagadtatok, amelyhez hasonló esetek miatt szigorú törvények szabják meg, hogy egy szekérúttól milyen távolságra lehet méhcsaládokat elhelyezni, meg hogy milyen irányba nézhet a kijárójuk, meg hogy kellõ távolságban és MESSZIRÕL láthatóan ki kell tenni egy táblát, ami figyelmezteti a lóval közeledõt a méhveszélyre.
A méhészek, fõleg ha rendszeresen vándoroltatnak, ismerik ezeket a szabályokat és ha megkérdezed õket az okáról, tízbõl nyolc elsõsorban a lovak védelmét fogja említeni.
Hogy pontosan mik az okok, azokról nem tudok vitatkozni, de nem is nagyon akarok már. Persze, a reagálásotokat még szívesen elolvasom.
Annyit tudok, hogy a legalaposabb méhész szakirodalom Örosi Pál Zoltán Méhek között címû könyve. Jelenleg azért nem tudok belõle idézetet keresni, mert kölcsönadtuk.