Érdekes, hogy szinte mindenki, akinek felvetettem ezt a kérdést, hozzád hasonlóan számtanilag cáfolta meg hipotézisemet. Ha szó szerint vesszük a lélekvándorlást, ti. hogy az identikus tudat (lélek) csak leveti a régi testet és felveszi az újat, akkor természetesen igazad van.
A helyzet az, hogy nagyon nehezen tudja az ember függetleníteni magát megszokott szemléletmódjától. A tudatot az egyed tartozékának véljük -ahogy Jung, a pszichiáter írja egy helyen: a nyugati civilizáció polgára a tudatot az éntudattal azonosítja.
Mindaddig, míg több fogalmunk nem lesz a tudat és az egyediség mibenlétérõl (egyelõre tudásunk e tekintetben gyerekcipõben jár, ezek még mindig a legnagyobb talányok) addig nem sok mindent mondhatunk arról, hogy hányszor élünk a földön, mi volt születésünk elõtt, s mi lesz halálunk után.
Mindenesetre a materialista "tuti" vélemény, miszerint a tudat, a szellemi funkciók az agymûködésnek, mint szervmûködésnek a termékei - tehát az idegsejtek pusztulásával ezek is megszûnnek, túlságosan kézenfekvõnek, "pofonegyszerûnek" tûnik a számomra. A valóság feltehetõleg sokkal bonyolultabb és más.
Az tagadhatatlan, hogy a tudati funkciók szervesen összefüggnek az agytevékenységgel: neurofiziológiai és neuropathológiai tények bizonyítják ezt. De azt a következtetést, hogy "ahol nincs idegrendszer, nincs szellemi funkció" levonni ebbõl mégsem lehet. Hisz gondoljunk csak a nagyon intelligensen tevékenykedõ immunrendszerre, vagy a cél és okszerûen "viselkedõ" növényekre -egyik esetben sem beszélhetünk idegrendszerrõl.
Meglátásom szerint nem az egyed fejleszti ki magában a szellemi funkciókat, ellenkezõleg: az csak részesül valamiféle eleve meglevõ, nagy univerzális intelligenciából. Mikor ezt leírom, természetesen nem a kereszténység (és a hozzá hasonló monoteizmusok) "big bácsi" szerû Istenére gondolok, aki személy, mindenhol ott van (vagy inkább sehol?), láthatatlan, de mindent lát. Ebben az értelemben az univerzális intelligencia nem isten, hanem rendszerintelligencia. Hasonló a méhkaptár viselkedéséhez: a méhek sokasága elképesztõ bölcsességrõl tanúságot téve tevékenykedik, míg az "egyedi" méh szánalmasan ostaba. Az univerzum kiragadott elemei önmagukban nem intelligensek, összességük azonban igen.
Az univerzális intelligencia õseredeti, elválaszthatatlan tulajdonsága a létezésnek, akárcsak az energiakvantumok (vagy még õsibb). Az emberi "agyintelligencia" ezen általános intelligenciának speciális megnyilvánulási formája. Az agy nem szüli a tudatot, csak módosítja azt. Az agy "célszerszám", ami lehetõvé teszi a szokásos és specifikus emberi tevékenységet, de ezt a célszerszámot az általános intelligencia "tartja a kezében".
Még annyit, hogy a célszerszám jelleghez hozzátartozik egy bizonyos mértékû szeparáltság az univerzális intelligenciától. Az agyintelligenciának opponálhatónak kell lennie a világgal.
A szeparációt az agy végzi, ha ez zavart szenved, lehetetlenné válik a normális gondolkodás: pszichózis (skizofrénia) áll elõ.
Tekintve a szeparációt, már érthetõ a tudat látszólag abszolút izolált volta az egyes emberekben holott ezek anatómiai, fiziológiai szempontból lényegében egyformák.
Fentiekbõl következõen az egyéniség, egyediség voltaképpen relatív annak ellenére, hogy abszolútnak látszik.
Ezek azok a meggondolások, amelyek miatt én az általad említett ellentmondást nem látom, ill. nem tartom felodhatatlannak. nevet