Elnézést kollegák, pár napot kihagytam, most olvasgatok vissza van pár jó téma, fogok írni mint az íródeák kacsint
Thermometer elismerésem, szép átgondolt okfejtés, világos kifejtés érthetõ szavakkal, simán kapcsolódnak a logikai láncszemek - és elismerésemben nem bujkál semmilyen lappangó irónia. Kerek, egész, jól átgondolt. DE... a "szokásos" DE... (hangsúlyozom, egyéni-) véleményem szerint, nem létezik univerzális intelligencia. Ellenben létezik beilleszkedési-alkalmazkodási kényszer az elemi részecskéktõl kezdve a makrovilágig, melyben (tudomásunk szerint) az ember képes a legmagasabb intelligenciára (alkalmazkodóképességre, ismeretszerzésre, ismeretek megfelelõ alkalmazására, szükség szerint információhalmazok csoportosításával új egyedi információkat - felismeréseket/felfedezéseket létrehozni reális és virtuális térben egyaránt). Ha tetszik, az antropocentrikus szemlélettel szemben az enyém "kiber- és káoszcentrikus" nevet Szükségesnek tartom megemlíteni, ha egy elszigetelt "magányosan lézengõ" részecske nem kerül kölcsönhatásba egy másikkal, számunkra nem is létezik, holott létezik csak nem adott magáról "életjelt" mert nem került konfliktusba-kölcsönhatásba semmivel. Ha kölcsönhatásba kerül, pályája esetleg szerkezete, alapvetõ tulajdonságai megváltoznak a környezet követelményei szerint, különben elpusztul, környezete felmorzsolja (lényegében kiszelektálódik).
Nem huzakodom, csupán vélemény: ha létezne univerzális intelligencia, az embereknek nem is kellene tanulni. Egy újszülött nem lát és nem hall, csupán "szenzoraival" érzékel fényt és hangrezgéseket de még nem képes formát és hangot azonosítani. A felismerõképességet szüleitõl, tanáraitól, nevelõitõl tanulja meg egészen az elvont gondolatok logikus elemzéséig. Megállapításod: "Meglátásom szerint nem az egyed fejleszti ki magában a szellemi funkciókat, ellenkezõleg: az csak részesül valamiféle eleve meglevõ, nagy univerzális intelligenciából" teljesen igaz, csak (szerintem) "nem úgy". Egyedül valóban képtelen kifejleszteni magában a szellemi funkciókat, de fejlõdésében nem univerzális intelligencia segíti, mert élete során fejlõdve (olykor konfliktusok sorozatában) másoktól tanulja meg mindazt ami képessé teszi az önfenntartásra, fennmaradásra. Jellegzetes példái a "dzsungelgyerekek", akiket kutyák, farkasok "neveltek". Beszélni nem tudnak, viselkedésük fõbb jegyeit az állatoktól veszik át. Egy újszülött idegrendszere olyan mint az operációs rendszer nélküli számítógép, bekapcsolod, elindul a hûtõventillátor és nem történik semmi más, még a monitor is sötét. Ha telepíted az operációs rendszert, már képes kommunikálni, ha tetszik, együttmûködni az operációs rendszer nyújtotta lehetõségek keretein belül. A rovarok ilyen szempontból nagy elõnnyel indulnak mert génjeikben örökölték az "operációs rendszert", a fajtájuk fennmaradásához szükséges viselkedésmintát (én ezért neveztem õket korábban "biorobotoknak" de tiszteljük a "szerves alapú életet"- nevezzük élõlénynek õket) de itt meg is állnak amennyiben elégséges életben maradásukhoz. Ha a környezeti változások igénylik, õk is változnak de nem tudatosan hanem "célfeladatra" szelektálódással (többnyire apró génhiba folytán) "átírva programjukat" - amelyik nem képes változtatni, elpusztul, kihullik a rendszerbõl. Az ember képes tudatosan változni a megváltozott helyzethez alkalmazkodva. Viszont, ha egy embert teljesen elszigetelünk a világtól, tudata beszûkül, ismeretei elvesznek, olyik még beszélni is elfelejt vagy meghibban. Ha létezne a világmindenséget átható univerzális intelligencia, ilyesmi sose történhetne meg. Nem akarok nagyon elszaladni a filóval, sok gondolat lenne még hozzáfûzhetõ. Korábban fejtegettem, hogy (szerintem) a világot makro-és mikroszinten egyaránt (leginkább mikroszinten mert a makrorendszerek is együttmûködésre szervezõdött/szelektálódott mikroelemek halmazából épülnek fel - amíg ezt a sort olvassuk, sok-sok neuron véletlenszerû párhuzamos kapcsolódásokban keresi és azonosítja az érzékelt jeleket a korábban eltárolt információkkal, agyunkban a neuronok mûködtetéséhez szükséges vegyi reakciókban ionok cserélnek helyet, az információátvitelre elektromos impulzusok keringenek az idegpályákon) a magasabb-alacsonyabb energiaszintek különbsége és VÉLETLEN események irányítják sorozatos ütközések konfliktusok során melyben a vizsgált "elem" vagy felmorzsolódik vagy "túléli" és beilleszkedik. A tapasztalat szerint a világban/földi létben/Univerzumban uralkodó káoszban a Véletlen teremt rendet, mely ha "szerencsésen kapóra jön" (azaz úgy alakulnak a feltételek hogy életben marad a rendszer mely pontosan ezt igényli) hajlamosak vagyunk valamiféle "vezérlõ" univerzális intelligenciának vélni nevet Szerintem ez akkor lenne igaz, ha az egész Univerzumunk egy óriási PC lenne, melynek adatforgalmát valamiféle elõre programozott központi processzor irányítja kacsint Vannak vélekedések, de a fizikai valóságban eddig csak annyi derült ki hogy céltalanul cikázó elemi részecskék véletlenül bekövetkezõ mikroszintû kölcsönhatásai mûködtetik az egész óriási komplexumot, a legnagyobb értékrendû valószínûségnek megfelelõen - ideértve a Napot, a földi életet vírustól a bálnákig, és a mindezt felismerõ, fennmaradása érdekében megtanuló/rendszerezõ kéttenyérnyi emberi agyat is mely bonyolultságát tekintve vetekszik az óriási Univerzum komplexitásával. De ez csak az én véleményem, nem szentírás nevet