Nagyon bölcsnek tûnõ gondolat, hogy próbáljuk meg a világot minden filozofálás, kozmognómia és megszemélyesítés nélkül olyannak elfogadni, amilyen. Azt mondani: ez van, és kész.
Huszonéves koromban nagyban osztottam ezt a véleményt. Aztán rájöttem, hogy bár jó lenne így gondolkodni, a Természet nem hagyja. Számos nagy talánya van, ami mellett nem lehet elmenni, s lehetetlen, hogy az ember fantáziáját el ne indítsa.(Pl. az alább említett immunológiai mechanizmusok - miért van, hogy idegrendszer nélküli valami mégis intelligensen viselkedik?)
Ha szereted és figyeled az élõvilágot (feltételezem), észre kell venned annak bizonyos mértékû és formájú antropomorfizmusát. Persze mondhatjuk erre is: belemagyarázás -szerintem nem az.
Hisz ha testfelépítésünket és fiziológiánkat tekintve ezer szállal kötõdnek hozzánk az "alacsonyabb rendû" létformák, miért ne lenne így az intellektus esetében is?